Több klub jelölését elfogadva Madaras Norbert elindul a szövetség elnöki címéért kiírt választáson. A rendkívüli közgyűlés november 19-én lesz, egyelőre nem tudni más jelöltről. Madaras Norbert az FTC honlapján és a vlv-n jelentette be döntését.
mvlsz
A Magyar Vízilabda Szövetség elnöksége rendkívüli közgyűlést hívott össze, hogy a küldöttek megválasszák az elnöki posztról október 14-én lemondott Vári Attila utódját. Az elnökválasztás időpontja: november 19., szombat. Minderről fizetett hirdetésben értesülhetett a közvélemény. A meghirdetett közgyűlés a nyilvánosságra hozott dokumentum szerint nem nyilvános. Ezt a jelzést azonban az MVLSZ vezetése még pénteken este korrigálta.
Most már nyilvánvaló, hogy nem csupán szóbeszéd: a Magyar Vízilabda Szövetség a spliti Európa-bajnokság két magyar csapata szállásköltségének 70 százalékát kétszer fizette ki. Hogy történhetett ez? Van-e az ügynek következménye, felelőse? Történt-e rendőrségi feljelentés? Igaz-e, hogy hasonló “tévedés” idén, egy másik torna szállásköltsége esetén már egyszer történt? Mivel a jelenlegi MVLSZ-vezetéstől képtelenség érdemi választ kapni normálisan feltett kérdésekre, a jog eszközével éltünk és közérdekűadat-igénylést nyújtottunk be. Részletek:
A Magyar Vízilabda Szövetség hivatalos honlapján pénteken megjelent sajtóközlemény szerint lemondott MVLSZ-elnöki tisztségéről Vári Attila. A közleményt az alábbiakban – változtatás nélkül, betűhíven – ismertetjük:
Az MVLSZ és Märcz Tamás szövetségi kapitány közös megegyezéssel felbontja szerződését. Várhatóan szerdán lesz új szövetségi kapitány. Cikkünk frissül.
Ami tény: az MVLSZ elnöksége már vasárnap délután ülést tartott, de döntést nem hozott, néhány napon belül újra tanácskozik a testület. Az utolsó vb-meccsünket követő nyilatkozatokból próbáljuk összeállítani a valós képet, felvázolva a továbblépés lehetséges verzióit.
Nincs más elképzelésünk: valaki egy holdfényes tavaszi éjszakán beosont a szövetség margitszigeti székházába, bekapcsolta a számítógépeket és megváltoztatta a 2021-22-es bajnokság versenykiírását. Így a szombaton 18.00 órakor Szolnokon kezdődő bronzcsata az egyik fél második győzelméig tart.
Több mint tíz percet foglalkoztak az MVLSZ és a vlv között kialakult viszonnyal a KispadPolo beszélgetőpartnerei a podcast legfrissebb műsorában. Az engedélyükkel kivágtuk a teljes adásból ezt a részt, érdemes meghallgatni! A vlv szerkesztője ezúton teszi közzé, hogy kész a konstruktív együttműködésre, arra, hogy a podcast élő adásában tisztázza a kialakult helyzet okait, lehetővé téve akár az együttműködés új alapokra helyezését is.
