Csütörtökön tartotta meg évi rendes, zárszámadó közgyűlését a Magyar Vízilabda Szövetség. A fórumon történtekről a szövetség médiaszolgálatának hivatalos tájékoztatását adjuk közre:
mvlsz
A tisztújítás óta végrehajtott változtatásokat szentesítette és személyi döntéseket is hozott szombaton az MVLSZ rendkívüli, alapszabálymódosító közgyűlése. vlv-tudósítás:
Az MVLSZ hétfőn kiadott közleménye szerint hamarosan újabb rendkívüli közgyűlést tart a Magyar Vízilabda Szövetség. A fórum feladata módosítani az Alapszabályt. Ezzel véglegesítik a 2022. november 19-én megválasztott új elnök, Madaras Norbert által kezdeményezett szervezeti és személyi változtatásokat. Új alelnököt és elnökségi tagot is választanak. A vlv hírmagyarázata:
Madaras Norbert, az MVLSZ új elnöke november 19-i megválasztását követően jelentős személyi és szervezeti változásokat kezdeményezett. Ezeket az új elnökség határozatok formájában helyezte jogi keretek közé. Részletek:
A határidőből némileg kicsúszva, de MVLSZ-elnöki időszakának utolsó(!) teljes munkanapján Vári Attila válaszolt a vlv hivatalosan benyújtott közérdekűadat-igénylésére a szövetség megkárosítása, a részben duplán kifizetett szállásköltségek ügyében. Ismertetjük az előzményeket, közöljük a kérdéseinkre kapott választ és megpróbáljuk értelmezni is az új információkat.
Bár a pólós közösség azt szokta meg, hogy a közgyűlés első időpontja “kamu” (reggel hét órai kezdéssel szokták meghirdetni), a vlv úgy tudja, hogy a szövetség vezetése most “igazi” közgyűlést tervez szombat 11 órára. Az egyetlen érdemi napirendi pont az MVLSZ új elnökének megválasztása.
Brutalitás-ügy – Az MVLSZ megindította a fegyelmi vizsgálatot és szigorító intézkedéseket készít elő
Bizottsági kezdeményezésre megkezdődött a fegyelmi eljárás az október 30-i UVSE-OSC serdülő mérkőzésen történtek ügyében. A szövetségben szerdán rendkívüli értekezletet tartottak a helyzet áttekintésére. Részletek:

