Évente több milliárdos nagyságrendű összeg felett gazdálkodik a Magyar Vízilabda Szövetség és nagyon ritkán esik szó arról, hogy ezt a pénzt milyen rendszer szerint, hogyan fordítja a sportág működtetésére, fejlesztésére. Ez ügyben kértük hosszabb beszélgetésre Kollár Edinát, az MVLSZ operatív vezetőjét. Interjúnk második részében kizárólag a TAO-val foglalkozunk.
mvlsz
Évente több milliárdos nagyságrendű összeg felett gazdálkodik a Magyar Vízilabda Szövetség és nagyon ritkán esik szó arról, hogy ezt a pénzt milyen rendszer szerint, hogyan fordítja a sportág működtetésére, fejlesztésére. Ez ügyben kértük hosszabb beszélgetésre Kollár Edinát, az MVLSZ operatív vezetőjét. Interjúnk első részének témája: az általános gazdálkodási szabályok bemutatása mellett: “minden, ami nem TAO”.
Soha nem látott újdonsággal szolgál az MVLSZ vezetése: a szövetség idei gazdálkodásából keletkezett megtakarítás egy részét szétosztja a sportág első vonalában szereplő klubok között. A hírt és a pénz szétosztásának objektív mutatókon nyugvó módszerét Madaras Norbert, a szövetség elnöke ismertette a LIGA csütörtöki ülésén, amelyen a vlv munkatársa is jelen volt.
Az MVLSZ elnöksége hétfőn rendkívüli ülésen döntött a tisztségéből felmentett női szövetségi kapitány, Bíró Attila utódlásáról. A munkát két szakember veszi át, Mihók Attila és Cseh Sándor, előbbi tölti be “hivatalosan” a szövetségi kapitányi tisztséget. A döntés után a szövetség székházában sajtótájékoztatót tartottak, az erről készült MTI-tudósítást ismertetjük:
A Magyar Vízilabda Szövetség elnöksége szerdai ülésén meghallgatta a fukuokai világbajnokságon szerepelt magyar női válogatott és férfi válogatott szövetségi kapitányának beszámolóját. Szavazással mindkét tájékoztatást elfogadták, de – szintén szavazással – úgy döntöttek, hogy Bíró Attila női szövetségi kapitány esetében élnek azzal a szerződésben szereplő lehetőséggel, hogy felmenthetik tisztségéből, ha a magyar csapat nem jut be a legjobb négy közé az év fő világversenyén. Részletek:
Jelentős változtatásokról döntött legutóbbi ülésén az MVLSZ elnöksége az elnök kezdeményezésére. A sportág napi “üzemszerű működésének” feltételeit megteremtő bizottsági rendszer átalakul, személyi változások is történtek. Hírértékű, hogy az új klubszezon már augusztus közepén elkezdődik, ekkor startol a Magyar Kupa versenysorozata. Madaras Norbert elnököt kérdeztük a részletekről.


