Az MVLSZ és Märcz Tamás szövetségi kapitány közös megegyezéssel felbontja szerződését. Várhatóan szerdán lesz új szövetségi kapitány. Cikkünk frissül.
A hírt a szövetség közölte a hétfő kora délutáni elnökségi ülést követően. A döntésre Bíró Attila női szövetségi kapitány és Märcz Tamás vb-ről előterjesztett szóbeli beszámolója és az utóbbit követő vita után került sor.
A szövetség hivatalos közlése kiterjed arra, hogy miként vélekedett a kialakult helyzetről Vári Attila, az MVLSZ elnöke.
Eszerint “a sportág kiemelkedően eredményes múltja és hungarikum-jellege következtében az elvárások is magasabbak a sportágunkkal szemben – ami más sportágakban elismerésre méltó, az a vízilabdában már magyarázkodásra adhat okot.”
A közleményben foglaltak szerint az MVLSZ elnöksége “a szövetségi kapitánnyal egyetértve” határozott úgy, hogy a 2024-es párizsi olimpián való eredményes szerepléshez a tervezettnél gyorsabb ütemű megújulásra van szükség, hogy megfelelő választ lehessen adni a nemzetközi színtér változásaira.
Értesüléseink szerint a hétfői ülésről az elnökség tagjai közül többen hiányoztak, ugyanakkor a jelenlévők élénk aktivitását váltotta ki Märcz Tamás – vetített képes prezentációként előadott – szóbeli beszámolója. Többen hozzászóltak, elmondva véleményüket, s konkrét bírálat is érte Märcz Tamást, miszerint a kapitány nyilvánosság előtti nyilatkozataiból azt szűrhette le a közvélemény, mintha éppen a szövetség vezetése akadályozta volna őt a fiatalítás végrehajtásában.
Szerdán újabb ülést tart az elnökség, akkor döntenek az új szövetségi kapitány személyéről. A vlv információi szerint egy jelölt jön szóba, de arról nem tudni, hogy ideiglenes megbízatást tervez-e a vezető testület.
A hétfői elnökségi ülésen történtekről természetesen igyekeztünk Märcz Tamástól is tájékozódni, de ő egyelőre nem nyilatkozik.
Märcz Tamás 2017. január 1-je óta irányította szövetségi kapitányként a magyar férfi vízilabda-válogatottat.
A magyar férfi vízilabda-válogatott eredményei világversenyeken Märcz Tamás irányítása alatt (klikkelés után megtekinthető a vlv eredeti tudósítása):
2017 2. hely – világbajnokság (Budapest) 2018 6. hely – Európa Kupa-szuperdöntő (Rijeka) 2. hely – Világliga-szuperdöntő (Budapest) 8. hely – Európa-bajnokság (Barcelona) 1. hely – Világkupa (Berlin) 2019 1. hely – Európa Kupa, nyolcas döntő (Zágráb) 5. hely – Világliga-szuperdöntő (Belgrád) 4. hely – világbajnokság (Kvangdzsu) 2020 1. hely – Európa-bajnokság (Budapest) 2021 3. hely – tokiói olimpia 2022 A Világliga szuperdöntőjébe nem jutottunk ki. 7. hely világbajnokság (Budapest) |