Komoly szervezet komoly vezetőjéhez nem méltó, indokolatlanul vagdalkozó, a szólásszabadságot fenyegetéssel korlátozni kívánó nyílt levelet kapott pénteken a vlv szerkesztője Vári Attilától, az MVLSZ elnökétől. A válasz elkészítése során mérhetetlen visszafogottságot erőltettünk magunkra, ez lett az eredmény:
mvlsz
Az MVLSZ újra elküldte kedd reggeli közleményét a sajtónak, jelezve, hogy tartalmában ez a helyes változat. Közöljük hát:
A Magyar Vízilabda Szövetség kedden, a Magyarország-Montenegró Világliga-selejtező napján közleményt juttatott el a sajtó képviselőihez. A közleményt az alábbiakban betűhíven tesszük közzé:
A vlv négy, egymástól független forrásból úgy értesült, hogy az MVLSZ versenyrendszerében szereplő egyesületek, klubok fenyegető hangvételű üzenetet kaptak a szövetségtől. A figyelmeztetésben szankciót, pénzbírságot helyeznek kilátásba, amennyiben a meccsek utáni nyilatkozatok sértőek lesznek a “közreműködőkre” nézve. Részletek és a vlv szubjektív álláspontja.
A Magyar Vízilabda Szövetség elnöksége csütörtöki ülésén meghallgatta Bíró Attila és Märcz Tamás beszámolóját, majd egyhangú szavazással meghosszabbították mindkét szövetségi kapitány megbízatását. Az új mandátum a jelenlegi elnökség időtartamának lejártáig, 2024. október 22-éig szól. Märcz Tamás a vlv-nek:
Ez a cikkünk azért született, hogy ne maradjon nyom nélkül a Magyar Vízilabda Szövetség méltatlan és méltánytalan magatartása, amivel – minden különösebb indok nélkül – megnehezítette a vlv szerkesztőségének munkáját 2021 nyarán.
Fontos információk hangoztak el a szövetség nemrégiben megrendezett szakmai konferenciáján, amelyet az új FINA-szabályok tapasztalatainak értékelésére hívtak össze. Részletek: