Jópofa, szórakoztató interjút találtunk a 41 évvel ezelőtti Autó Motorban. Kárpáti György nem tagadja meg önmagát, van véleménye (markáns) és még annál is több sztorija. Forrásunk most is az Arcanum Újságok.
Dr. Gyurika – Wartburg Touristban
Kevés népszerűbb sportember akad szerte a világon, “mint dr. Kárpáti György, a magyar vízilabda-válogatott egykoron legendás hírű játékosa, három olimpiai aranyérem birtokosa (Helsinki, Melbourne, Tokió), hogy csak a legfényesebben csillogó érmeit említsük. Barátai vannak Amerikától Japánig, Olaszországtól Norvégiáig. A pesti barátokról nem is szólva. Amit róla, illetve az általa írt könyvekből tudok: 17 éves korában lett tagja a válogatott keretnek, ő volt a magyar csapat legfiatalabb olimpikonja Helsinkiben. Nincs olyan számottevő uszoda a világon, amelyben ne szállt volna vízbe. Játszott vagy 2000 mérkőzést, s lőtt úgy 5000 gólt. 165 centi magas, 70 kiló.
— Bocsánat – javít ki – százhatvannyolc.
— Nőttél?
— Nem, de legközelebb Peterdi Pali barátomnak, aki ezt a téves adatot írta rólam, adok majd egy centimétert, hogy ellenőrizze magasságomat.
— Mit illene még tudnom rólad?
— Hát, talán azt, hogy ötvenéves vagyok, s pont negyven esztendeje az FTC tagja. Ja, és a jogtudományok doktora …
— Foglalkozásod viszont műszaki kereskedő, egészen pontosan édesapáddal együtt van egy autóalkatrész-üzleted. Jogi ismereteidet — gondolom — itt nemigen tudod kamatoztatni.
— Itt valóban nem, viszont gyakorta adok ingyenes jogi tanácsokat azoknak a fiatal pólósoknak — kiváltképp ha azok Fradisták —, akik ilyen ügyeikkel hozzám fordulnak.
— És ülnek ezek a tanácsok?
— Vagy igen, vagy nem… Ha igen, én vagyok szemükben a legkitűnőbb jogtanácsadó. Ha nem, egy kicsit lapulok …
— Gondolom, ezek után rátérhetünk beszélgetésünk valódi céljára, arra, amiről egyetlen könyvedben sem esett eddig még szó.
— Lehetetlen … Úgy mondják, lerágott csont vagyok én már.
— Szerintem nem, hiszen akad még fehér folt az életedben, amiről csak kevesen tudhatnak.
— Például?
— Például az autó …
— Igaz . .. Erről még soha senki sem faggatott.
— Akkor én elkezdem. Mikor lett először saját gépkocsid?
— 1958-ban. Egy kisablakos VW bogár, amelyhez amerikai rokonom, Szent-Györgyi Albert professzor tanársegédje juttatott hozzá. Akkortájt ez menő kocsinak számított, még akkor is, ha Bozsik és Puskás már Opellal furikázott. Nagyon sokat jelentett számomra az autó, hiszen meg tudtam vele oldani, hogy pontosan érkezzek a napi kétszeri edzésre és a munkahelyemre. És ami a legszebb: az egész Fradi vízilabdacsapata belefért négy személyautóba. Egy ízben így indultunk egy brüsszeli túrára: az egyik kocsit Gyarmati, a másikat Ambrus,a harmadikat Karinthy Cini vezette. Cininek akkor ugyanolyan kocsija volt, mint nekem . . Mondd, hányan olvassák majd ezt a cikket?
— Úgy háromszázezren.
— Csak? Akkor elmondhatom, hogy Karinthy Cini hihetetlenül falábú vezető volt. Tíz perceket kellett rá várnunk egy-egy emelkedőt követően, hogy utolérjen bennünket. Mondtuk is neki, hogy cserélje le a tölgyfa lábát akácra, az mégiscsak puhább valamivel. Aztán a parkőrt megdumáltuk, hogy ugyan mondja már meg annak a magyar úrnak, a város melyik utcájában található az az orvosi műszerész, aki műlábakat készít. Amikor az őrnagy komolyan közölte ezt vele, Cini feje a rózsaszíntől a céklapirosig minden színben játszott.
— A VW bogarat milyen kocsik követték?
— Széles skálán játszottam. Volt Skodám, Moszkvicsom, Wartburgom, Ladám, VW Sciroccom és egy Volvo 244-es turbósom is.
— Jelenleg?
— Wartburg Tourist.. . Nagyon praktikus ez az autó, rengeteg alkatrész fér bele.
— Szereted dédelgetni, cipolgatni,bütykölgetni az autódat?
— Nem. De időm sem lenne erre. Nekem az a véleményem, hogy az autó azért van, hogy engem szolgáljon, s ne én legyek annak rabszolgája.
— És ha műszaki hiba fordul elő? Meg tudod javítani?
— Attól függ… Túl sok műszaki érzékem nincsen. És ebben is különvéleményem van. Nekem ugyebár más dolgom van, mint az autó javítgatása. Jobb, ha ezt arra bízom, akinek ez a mestersége.
— Közel harminc esztendeje ülsz a volán mögött. Volt-e ez alatt az idő alatt valamiféle véleménykülönbséged a hatósággal, bírságod, büntetésed, közlekedési kihágásod, netán vétséged?
— Soha.
— És baleseted, koccanásod?
— Egyszer sem.
— Milyen vezetőnek tartod magad?
— Ha egyetlen szóval kellene válaszolnom erre a kérdésre, azt mondom: óvatosnak.
— Még akkor sem megy fel benned a pumpa, ha egy-egy vízilabda-mérkőzést követően, netán vesztes találkozó után kellett kocsiba ülnöd?
— Ez nagyon érdekes. Nemegyszer voltam már olyan felzaklatott idegi állapotban, hogy attól tartottam, kifúrom fejemmel az uszoda mennyezetét. Szerencsére a volán mögé ülve, mindez egy varázsütésre elmúlt,
– Keresztül-kasul utaztad a világot. Mikor és hol találkoztál a legérdekesebb közlekedési szituációval?
— Erről nagyon sokat tudnék mesélni, de csupán azt említem meg, amit Los Angelesben tapasztaltam, Szőke Kati Rolls-Royceában ülve. A kocsit Kati vezette, öt kilométeres sebességre lassítva az útkereszteződéseknél. Miért ez az óvatosság, kérdeztem tőle. Kati válasza számomra döbbenetes volt. Ezt mondta ugyanis: „Tudod, errefelé a biztosítási csalási trükköknek igen nagy a skálájuk. Nem ritka eset, hogy valaki szándékosan elgázoltatja magát. És egy maradandó sérülésnél a biztosító minden igyekezetével megpróbálja áthárítani a felelősséget a gázoló autósra. Nem is egy olyan ismerősöm van, aki élete végéig fizetheti a kártérítést az elgázoltnak.”
— Azt olvastam rólad, hogy egyszer Porto Alegrében alaposan átvert téged is és a fél csapatot is egy idegenbe szakadt hazánkfia, aki foglalkozását tekintve bőrdíszműves volt. Lakkozott itatóspapírt vettél tőle kajmánbőr gyanánt.
— Ez volt. ..
— Na ezt csupán azért vetettem közbe, hogy ilyen kereskedőérzékkel hogyan lehetsz magad is kereskedő?
— Azt hiszem — szerencsémre — az 1971-ben megnyitott boltunkat apám alapította egy barátjával. Én jószerivel csak besegítek munkájukba. Boltunkban csak keleti kocsikhoz tartunk alkatrészeket, mindenekelőtt a Moszkvicsokhoz. Nagy a keletje a Moszkvics-kellékeknek, nem is gondolná az ember, milyen sok öregedő Moszkvics fut vidéken. A hazai kisiparosok nagyon jó minőségben szállítják ezeket az alkatrészeket.
— Ismerve meleg szívedet, mit teszel akkor, ha egy ifjú vevőnek vékony a pénztárcája?
— Hát, ha Fradista vagy egyetemista, részletfizetést is adok. Sőt, arra is akadt már példa, hogy nem fogadtam el tőlük pénzt.
— És mégis boldogulsz ilyen szemlélettel? Az üzletben mégis lenne barátság?
— Ha arra gondolsz, hogy ráfizetek, tévedsz …
— Hogyhogy?
— Úgy, hogy Karinthy Cininek ezeket az ajándékokat is felszámolom. Csakhogy ő nem tudhat erről . . .
— Mondd, Gyurika, ha holnap téged neveznének ki a közlekedésrendészet főnökévé, miben lennél a legszigorúbb?
— Először is, nem vállalnám.
— De ha mégis vállalnod kellene?
— A cammogókat bírságolnám keményen. Azokat, akik mehetnének ugyan a megengedett sebességgel, de nem teszik. S rá se rántanak, hogy mögöttük kocsisorok torlódnak …
— Mit gondolsz, ha akkora energiát fektettél volna az autóversenyzésbe, mint a pólózásba, lett volna-e belőled is, mondjuk egy Ferjáncz Attila, Niki Laudáról nem is szólva.
— Nem tudom, soha nem volt ilyen vágyam. De fiam, Péter, aki most tízéves és pólózik, máris többet tud Fittipaldiról, Laudáról vagy Ferjánczról, mint én.
— Utolsó kérdésem. Mi a véleményed a szitkozódó, ökölrázó, mutogatós autóvezetőkről?
— Ugyanaz, mint az ilyen gyalogosokról. Ugyanis a járdán is ki vagy téve annak, hogy beléd kötnek, hogy leütik a kalapot a fejedről, hogy közönségesek. Nem törődöm velük. Ugyanis velük szemben csakis én lehetek a vesztes. Ha „veszem a lapjukat”, bennem megy fel a pumpa, én leszek ideges, feszült. És ez a volán mögött ülve veszélyes dolog. Így hát, hagyom őket. Mutogassanak, rázzák az öklüket, szitkozódjanak. Nem nagyon hiszek a harmincon túliak nevelhetőségében. Törődni sem érdemes az ilyenekkel.
ZENTAI FERENC
Autó-Motor Magazin ’85 Nyár – Forrás: Arcanum Újságok