Egy nappal az OTP Kupa rajtja előtt megszokott munkáját végezte a magyar válogatott kerete a Margitszigeten. Mi most centereket kérdezgettünk: Simon Henrik, Kovács Péter és Német Toni nyilatkozott a vlv-nek.
Emlékeztetőül a Világkupára készülődők névsora:
Csoma Kristóf, Gyapjas Viktor, Vogel Soma – kapusok,
Burián Gergely, Dala Döme, Ekler Bendegúz, Fekete Gergő, Jansik Szilárd, Kovács Péter, Leinweber Olivér, Lugosi Csongor, Manhercz Krisztián, Nagy Ádám, Nagy Ákos, Német Toni, Simon Henrik, Szalai Péter, Szépfalvi Gergely, Tátrai Dávid, Varga Vince, Vigvári Vendel, Vigvári Vince, Vismeg Zsombor, Zalánki Gergő – mezőnyjátékosok.
Kereten kívüli meghívottként Dámosy Kristóf is részt vesz a munkában.
A nap híre az volt, hogy az elmúlt hétvégén még horvát bajnoki döntőn szerepelt Német Toni is csatlakozoztt a többiekhez. Már csak a francia bajnok Nagy Ádám hiányzik a keretből.
A játékosokkal beszélgetve nyilvánvalóvá vált, hogy Varga Zsolt már kijelölte a pénteken kezdődő (a programot lásd lent) OTP Kupa meccsein szereplő mindhárom válogatottunkat. Ez a névsor egyelőre nem publikus, de láthatóan megnyugvást jelent a játékosoknak, hogy előre tudják, mely mérkőzésen bizonyíthatnak a szövetségi kapitánynak.
Úgy adódott, hogy ezúttal centereket kértünk a vlv kamerája elé, hogy megismerjük helyzetüket, reményeiket.
VLV-VIDEÓK:
A videóinterjú olvasható változata:
– Simon Henriket köszöntöm a válogatott edzőtáborában. Először azt kérdezem meg, hogy milyen szezonod volt. Sok panaszra gondolom, nincs okod.
– Köszöntöm a nézőket és az olvasókat. Szerencsére jó szezonunk volt a Honvéddal. Úgy érzem, pozitív, hogy három döntőt tudtunk játszani. Úgyhogy egy ilyen pozitív élmény után jöttem ide a válogatott összetartásra.
– És itt milyen volt a munka? Hogy érezted magad eddig?
– Három hete kezdtünk konditermi edzésekkel. Azok kemény izomépítő munkák voltak. A héten pedig elkezdtük itt a komolyabb gyakorlásokat, vízi edzéseket. Jól érzem magam, kemény meló folyik.
– Ez a centerposzt általában hiányposzt, de most úgy érzem, mintha egy kis túlkínálat lenne… 🙂 Volt itt egy beszélgetés az edzés előtt, ahol a centereket, vagy a centermunkát is végzőket okította egy kicsit Zsolt, és hát…, én ennyi centert még nem keretben. Hogy van ez?
– Igen, öten vagyunk most a keretben. Vannak fiatalabbak, középkorosztba tartozók, mindenki megtalálható. Dolgozunk igazából mind az öten.
– Jó, és meg lehet tudni, ha nem voltak titkosak az információk, hogy Zsolt ennél az eligazításnál nagyjából mire hívta fel a figyelmeteket?
– Ugye, a kognitív lámpákkal dolgozunk itt a kétkapuk alatt, és azt mondta el, hogy a váltásokat hogy csináljuk, ha pedig hibázunk, ez még természetes, de azért próbáljunk rá figyelni, hogy kerüljük el a nagyobb hibákat. Lényegében erről van szó.
– Zsolt maga is center volt, ez ad valamiféle külön pikantériát az ő instrukcióinak?
– Sok mindent próbál nekünk átadni. A múlt héten sokkal több centerképzés volt, sok új dolgot tanultunk, mondott nekünk, úgyhogy ezzel is több lesz a játékunk.
– Hogy látod ezeket a válogatottbeli órákat, “tanórákat”? Mennyire tudod beépíteni a saját stílusokba, mennyire tudod átvinni a klubba, a játékba?
– Mindenféleképpen több leszek. Új dolgokat is hallok, edzek, jó játékosokkal vagyok körülvéve, úgyhogy fejlődök, ha itt vagyok, úgy érzem.
– Na, beszéljünk arról, hogy jön egy háromnapos torna, gondolom, hogy biztosan fogsz játszani. Szerintem te már azt is tudod, hogy mikor. És hát, utána pedig a hét közepén csapathirdetés. Hogy állsz a dologhoz?
– Én megteszek mindent, ami tőlem telik, beleadok mindent százszázalékosan, csinálom az edzéseket, aztán majd meglátjuk. Igazából nem rajtam múlik, én mindent beleteszek, amit tudok.
– Hát ez így szokott lenni mindenkinél. Sok sikert kívánok, találkozunk a meccseken, és jó munkát!
– Köszönöm szépen!
– Kovács Pétert köszöntöm a magyar válogatott centerét, és hát, itt is ugyanaz a kérdés, rögtön bele is vágok: ennyi centert én még nem láttam válogatottedzésem, mint ahányan itt vannak. Hogy érzed magad, mennyire biztos a helyed? Hát azért neked vannak már hagyományaid ebben a csapatban.
– Köszönöm szépen, üdvözlöm a nézőket. Abszolút nem érzem biztosnak a helyemet. Szerintem már volt ilyen kérdés tőled, és akkor is azt mondtam: hiba lenne, hogyha valaki azt gondolná, hogy biztos helye van, mert akkor nem hozná ki magából a maximumot, azt, amit egy jó versenyhelyzet ki tud hozni az emberből.
Sok jó center van ebben a csapatban, bőven van versenyhelyzet. Én ezt jónak is látom, és nagy örömmel és élvezettel vetem bele magamat a munkába.
– Akkor ez még kifejezetten motivál is, hogy itt vannak fiatalok?
– Abszolút, igen.
– Jó, beszélj, légy szíves a felkészülésről. Mi történt eddig, hogy értékeled? Tanultál-e valami újat?
– A felkészülés első felében, amikor nem volt ennyire komplett a csapat, főleg a fizikális rész, az izomépítés volt hangsúlyos. Azt gondolom, hogy talán abban már egészen jól állok, kevésbé kell előrelépnem. Utána most, ugye, a héten lett komplet a csapat.
Most már azért főleg a taktikai részen van a hangsúly az edzéseken. Nyilván a válogatottban folyamatosan tanul az ember, és nagyon sokat lehet fejlődni. Így volt ez most is, ebben a három hétben.
– A kognitív hogy megy neked?
– Én azt gondolom, hogy jól. Nyilván ez nehéz része az edzésnek, hiszen ezt a módszert a vízilabdába behozni nem egyszerű. Ugye, itt más a közeg, nem olyan gyorsan fordulunk, mint hogyha szárazföldön csinálnánk. De abszolút azt gondolom, hogy hasznos. És ha helyén tudjuk kezelni, megfelelően tudjuk alkalmazni, akkor sokat hozzá tud adni a játékunkhoz.
– A hétvégén jön egy torna, három ellenféllel. Gondolom tudod már, hogy fogsz -e játszani és mikor.
– Egy meccsen fogok elvileg játszani, és az a holnapi holland-meccs lesz.
– Na, akkor ezt kíváncsian várjuk, és sok sikert kívánok a csapatba kerüléshez.
– Köszönöm szépen.
– A helyszíni tudósító jelenti, hogy váratlan fordulat történt a válogatott edzésén: megjelent Német Toni, friss horvát bajnoki ezüstérmes vízilabdázó. És egy kicsit különmunkát végzett még az edzés első szakaszában. Ilyen sokat számít négy-öt nap kihagyás?
– Üdvözlök mindenkit. Valószínűleg sokat számít. Azért nem volt olyan rossz az a 12×100, míg ők csak egyhosszaztak, de nyilván más volt a munka. Utána viszont a gyakorlásra már csatlakoztam. Próbáltam beszívni az összes információt, amit kaptam. Nyilván segítettek is, sok volt a beszéd és az irányítás. Úgyhogy így könnyen tudtam figyelni, és egyből kaptam az információkat, hogy mit kell tenni. Úgyhogy így egyszerűbb volt visszailleszkedni.
– Na, milyen érzés? Hogy vagy? Hogy érezted a játékot? Milyen volt újra magyarok között?
– Jó volt. Én a múltkor is mondtam, amikor visszajöttem, hogy nagyon jó volt végre a társakkal, a régi társakkal együtt játszani. Magyar közegben, magyar beszéd mellett játszani.
Nyilván tudni lehet, hogy a horvát nyelvvel sincsenek problémáim, szóval ott is jól ment a kommunikáció, de mindig más olyan nyelvet használni, amin felnőttem, és amit beszéltem világéletemben.
– Biztos, hogy fogsz játszani legalább egy meccsen a hétvégén az OTP Kupán, de nem ezt kérdezem, hanem azt, hogy a jövő héten jönnek a horvátok, és közös edzések tesznek, meg félhivatalos meccs is. Ezt hogy várod? Van benned ezzel kapcsolatban valamilyen furcsa feszültség?
– Kifejezetten furcsa feszültség nincsen. Nyilván a csapattársaimmal, barátaimmal fogok találkozni. Ez ugyanolyan, mint amikor mondjuk a Jadrannal fogadtuk a Fradit edzőtáborozni, vagy bármilyen másik magyar csapattal találkozom. Tök jó, nyilván ad egy plusz motivációt, de összességében ugyanazokat a feladatokat kell teljesíteni – nyerni kell. Elég egyszerű a matek.
– Jó, hát elég sok center, vagy centerjelölt van most itt a csapatban. Mik a reményeid a Világkupa csapatba való bekerülést illetően?
– Bizonyítani kell Zsoltnak, és akit megfelelőnek tart, azt elutaztatja.
– Nagyon mosolyogsz, szerintem te úgy gondolod, hogy téged megfelelőnek tart… 🙂
– Én mindent, minden tőlem telhetőt megteszek. És majd kiderül. Azért nevettem, mert most is 12×100-at úsztam, a többiek meg nem, úgyhogy csináljuk, csináljuk, és reménykedünk.
– Jó munkát kívánok, és találkozunk a meccseken!
– Köszönöm. Ádinak (Nagy Ádámnak – a szerk.) üzenem, hogy nagyon jó pihenést még!
Az OTP Kupa programja:
Július 3., péntek
17.30 Szerbia-Georgia (Grúzia)
19.00 Magyarország-Hollandia
Július 4., szombat
18.30 Georgia (Grúzia)-Hollandia
20.00 Magyarország-Szerbia
Július 5., vasárnap
9.15 Szerbia-Hollandia
10.45 Magyarország-Georgia (Grúzia)
A torna helyszíne a “szentély”, a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda nyitott, 50 méteres medencéje.


