Hányszor néztük szomorúan, ahogy hazai pályán, a döntő lefújása után egy másik ország lobogója került a kapura! Szombathelyen, a junioroknál a görög, Budapesten, a felnőttek versenyén előbb a horvát, idén a spanyol – hát most piros-fehér-zöld színű lett a háttér! És nem akárhol, hanem Belgrádban, az ifjúsági vb-n, ahol éppen a szerbeket győztük le. FELÜLMÚLHATATLAN! A szövetségi edzővel kicsit hosszabban beszéltünk a döntő után és néhány játékostól is kaptunk érzelemdús mondatokat:
KOVÁCS RÓBERT szövetségi edző a vlv-nek:
– Még most is nehezen találom a szavakat…, gratulálok a csapatnak és a stábom tagjainak. Ahogy mentünk előre, meccsről meccsre erősödtünk mentálisan, bíztunk egymásban és egyszerűen nem alakulhatott máshogy ez a döntő, annyira akarták és annyira megérdemelték a fiúk a győzelmet. Nem lehetett kérdés, hogy ki lesz a világbajnok.
– Azért a meccsről mondj valamit! Egyetlen egyszer sem vezettek a szerbek a döntőben, de a vége felé úgy tűnt, hogy akkor fordítják meg…
– Jól kezdtünk, végig irányítottuk a mérkőzést, egy-két góllal mindig előnyben voltunk, de ott voltak a nyakunkban. Utolértek és egyszer valóban vezettek is, de éppen ez mutatja a csapat erejét: nem zuhant össze, amikor kétgólos vezetésről megfordították az állást. Vissza tudtunk jönni, labdánk is volt a győztes gólhoz, igaz, az utolsó pillanatban nekik is. Így alakult ki a döntetlen, ami ötméterespárbajt jelentett. Márpedig a mérkőzések eldöntésének ez a módja mindig a pillanatnyi lelki, mentális állapotot tükrözi, ebben pedig nagyon erősek voltunk, sokkal erősebbek, mint ők. És ez minden játékosra vonatkozik, egytől tizenháromig, amit jól mutat, hogy a 13-as sapkában védő Csite védte ki az utolsó ötméteresüket.
– Jó, hogy mondod, ez tényleg egészen különleges volt, hiszen az első számú kapus, Gyapjas Viktor az egész torna során fantasztikusan védett, a torna legjobb kapusa lett és amikor elérkezett a legfontosabb pillanat, akkor a cserekapus tette lehetővé az aranyérem megszerzését…
– Igen, ez önmagában is egy külön dráma volt.
Szeretném a köszönetemet kifejezni, méghozzá sokaknak. Először a két edzőt kel említenem, Lukács Gergelyt és Kardos Istvánt, akik végig segítettek, nélkülük ez nem sikerült volna. Egy hullámhosszon voltunk, csapatként működtünk együtt a parton végig, élmény volt velük ez a nyár.
A csapatorvosnak, Nagy Erikának, aki nemcsak a kisebb-nagyobb sérüléseket, fájdalmakat hozta helyre napról napra, hanem a lelkeket is ápolta és még a stábra is odafigyelt, hogy ne száradjunk ki a meccsek, edzések közben… A szárazföldi edzőinknek, akik gladiátorokat csinákltak a fiúkból, név szerint Pozsonyi Zsoltnak és Szabó Andrásnak. A videósunknak, Balázs Miklósnak, aki tényleg éjt nappallá téve vágta nekünk az anyagot. Fridvalszki Marcellnak, aki a játékosok képességének mérését szolgáló Vienna tesztekkel segítette a felkészülést. Tóth Zoltán utánpótlás-koordinátornak, aki napi szinten intézte a csapat ügyes-bajos dolgait. A Magyar Vízilabda Szövetségnek a felkészülés hátterének biztosításáért. A klubok edzőinek nemcsak köszönet, hanem gratuláció is jár azért, hogy ilyen játélkosokkal dolgozhattam, rengeteg munkát tettek bele ők is ebbe egész évben.
Természetesen a szülőknek, családtagoknak, beleértve a stábtagok hozzátartozóit is, akik mindig támogattak, mellettünk voltak, szurkoltak, rengeteg erőt adtak.
Végül, de nem utolsó sorban Cseh Sanyinak, aki végig mellettünk volt, fogta a kezünket, nem engedett el minket, ha kellett, akkor a helyes útra terelte mind a csapatot, mind a stábot és mindig mutatta a helyes irányt.
Rengeteg fáradság, lemondás kísérte a munkánkat, de megérte! Nagyon büszke vagyok a csapatra és köszönöm mindenkinek.
– Ez a csapat játszik még?
– Nem, nekik már nem lesz világversenyük és ez egyben azt is jelenti, hogy “örökös világbajnokok” maradnak a játékosok…
BEDE MARCELL a vlv-nek:
– Sok szeretettel köszöntöm a kedves olvasókat!
Nagyon büszke vagyok a csapatomra, mert amit elértünk, az igenis férfimunka volt! Nehéz szavakat találni erre hogy világbajnokok vagyunk, meg egy kicsit olyan felfoghatatlan, de ez már a mienk és nem veheti el senki.
Köszönöm szépen!
Hajrá, magyarok!!
SZÉCSI MARCELL a vlv-nek:
– Még most sem találok szavakat a tegnapi meccsel kapcsolatban. Nehéz elhinni, hogy sikerült.
Nagyon kemény volt a felkészülés, de meg lett a gyümölcse. Szerintem a szív és az egymásért küzdés billentette felénk a mérleget. A vb végére nem is csapat, hanem inkább már család voltunk. Mindenkinél jobban akartuk az aranyat és ezt már senki nem veheti el tőlünk.
Úgy gondolom hogy ez a győzelem mindenkinek személy szerint is nagy előrelépés volt a karrierjében.
CSITE LORÁND a vlv-nek:
– Úgy érzem egy nagyon jó kis csapat jött össze erre a világbajnokságra, kiváló stábbal. Mindenki egymásért küzdött és szerintem ez volt a siker kulcsa.
– Úgy lettél a vb hőse, hogy második számú kapusból léptél előre az ötméterespárbaj közben és a te védéseddel szereztünk előnyt, ez döntött. Írd le a helyzetet, kérlek: hirtelen csere volt vagy terveztétek, Hogy történt a védés? Érzésre? És mit éreztél?? Azon kívül, amit gondolhattunk annak alapján, ahogy csapkodtad a vizet…
– Nem érzem magam a vb hősének, mert abszolút csapatmunka volt az ötméterespárbaj és az egész vb is. Mit sem ért volna a védésem ha a túloldalon nem lövik be a srácok! A megelőző napokban gyakoroltuk az ötmétereseket és jól éreztem az irányt sokszor, így Pipi bá (Kardos István kapusedző – a szerk.) mondta, hogy készüljek, mert lehet, hogy ugrani kell. A meccs előtt megnéztük ki hova szereti lőni az ötösöket és ennek alapján jöttem “lapos Krisztusban”, és szerencsére bejött. Utána nagyon bezsongtam, éreztem, hogy most már meglehet a győzelem. A csapkodás őszintén szólva nem tudom, honnan jött csak egy spontán dolog volt.
A vlv tudósításai a belgrádi U18-as világbajnokságról: