Mindkét elődöntő szoros volt, a Honvéd nagyon kitett magáért, de az erőfölényt nem tudta négy negyeden át ellensúlyozni. Vasas-Fradi kupadöntő lesz vasárnap.
Magyar Kupa
Várhatóan telt ház előtt rendezik meg a hétvégén a Magyar Kupa négyes döntőjének meccseit a margitszigeti Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában. A program és előzetesünk a kluboktól nyert információkkal.
Elkészítették a szombati Magyar Kupa-elődöntők sorsolását. A két tavalyi döntős elkerülte egymást.
Elsőként a Fradi biztosította helyét a Magyar Kupa jövő hét végi négyes döntőjében. Vasárnap a Honvéd és a Vasas jutott tovább, az utolsó negyeddöntő kora este lesz Szolnokon. Eredmények:
Egy párharc tűnik még izgalmasnak a Magyar Kupa negyeddöntői közül: a pénteki döntetlen után a Szolnok elbúcsúztathatja a tavalyi ezüstérmest a vasárnapi visszavágón. Eredmények, meccs utáni nyilatkozatok:
Pénteken rendezik meg a Magyar Kupa elődöntőinek “odavágóit”. A program és előzetes a kluboktól nyert információk alapján:
Itt közöltük folyamatosan a Magyar Kupa selejtezőinek szombati eredményeit. A negyeddöntőbe jutottak: Honvéd, Kaposvár, BVSC, Eger, Vasas, Szolnok. (A Fradi és az OSC kiemeltként a legjobb nyolc között kezd.)
Győzelemmel rajtolt a Honvéd és az Eger. Itt közöljük folyamatosan a három városban zajló Magyar Kupa-selejtezőtornák első napjának eredményeit: