Korán kell kelni, hiszen magyar idő szerint 05.00-kor kezdődik a fukuokai vb rangadója, a Horvátország-Magyarország csoportmeccs. Előzetesünkben információk a csapat keddi napjáról, beszélgetés Lévai Mártonnal és a horvátokkal vívott közelmúltbeli találkozóink felidézése:
Videózást és egy edzést tartott – Fukuoka külső területén, 24 kilométerre a városközponttól – kedden a magyar válogatott. Az uszodában egy pályát kaptunk az olaszokkal és ezt a két szövetségi kapitány ki is használta, jó húszperces előny-hátrány-gyakorlással segítette egymás fejlődését a két csapat.
Mindenki tudja, hogy a horvátok elleni szerdai meccsnek mi a jelentősége – a csoportelsőség és az, hogy könnyebb ágra kerülünk-e a folytatásban. A csapat tulajdonképpen már a közös felkészülés kezdete óta erre a meccsre koncentrál, méghozzá deklaráltan, nem is titokban. És bár az érintettek közül többen is elmondták: nincs baj akkor sem, ha nem sikerül a csoport élén végezni, azért a nyugodtabb folytatáshoz, nem utolsó sorban a kellő önbizalom megszerzéséhez nagyon jót tenne egy szerdai győzelem.
Legutóbb jelentős fájdalmat okoztunk a horvátoknak, amikor saját otthonukban, Zágábban ütöttük el őket a Világkupa szuperdöntőjébe jutástól.
2023. március 14.:
Magyarország-Horvátország 13:10 (2:1, 5:4, 3:2, 3:3)
Zágráb, Mladost-uszoda, v.: Sztavridisz (görög), Putnikovics (szerb)
Magyarország: Lévai, Manhercz K. 3, Vigvári Vendel 1, Nagy Ádám 1, Német T., Jansik Sz. 1, Zalánki 7. Cs.: Molnár E., Angyal, Pohl, Vámos, Fekete G. Szövetségi kapitány: Varga Zsolt
Horvátország: Bijac, Biljaka, L. Fatovics 1, Bukics, J. Vrlics 1, Harkov, Basics 1. Cs.: Popadics (kapus), Zuvela 2, Krapics, R. Burics 2, Marinics Kragics 1, F. Lazics 2. Szövetségi kapitány: Ivica Tucak
Gól – emberelőnyből: 3/13, ill. 6/18
Gól – ötméteresből: 3/3, ill. –
Kipontozódott: Angyal (a harmadik negyedben), Harkov (a harmadik negyedben), Pohl (a negyedik negyedben), Fekete G. (a negyedik negyedben), Biljaka (a negyedik negyedben), R. Burics (a negyedik negyedben)
Piros lap: Kovács Róbert (a 4. negyedben)
“Eggyel korábban”, egy sokkal fontosabb meccsen viszont ők győztek – ez az Európa-bajnokság spliti döntője volt.
2022. szeptember 10.:
Magyarország-Horvátország 9:10 (3:3, 0:1, 4:4, 2:2) – a jegyzőkönyv – play by play
Split, Paladium Aréna, v.: Margeta (szlovén), Alexandrescu (román)
Magyarország:Vogel Soma, Jansik Sz. 2, Manhercz K. 1, Fekete G., Molnár E. 2, Zalánki 1, Angyal. Cs.: Nagy Ádám, Német T. 1, Burián, Vigvári Vendel 1, Konarik 1. Szövetségi kapitány: Varga Zsolt
Horvátország: Bijac, Biljaka, L. Fatovics, Basics 1, Vrlics, L. Bukic, Harkov 3. Cs.: F. Lazics, R. Burics 3, Krapics 1, Marinics Kragics 2, Zuvela. Szövetségi kapitány:Ivica Tucak
Gól – emberelőnyből: 3/12, ill. 7/15
Gól – ötméteresből: 2/3, ill. 2/2
Kipontozódott: Fekete G. (a harmadik negyedben), Molnár E. (a negyedik negyedben), R. Burics (a negyedik negyedben), Bukics (a negyedik negyedben)
Sárga lap: Ivica Tucak
A keddi szünnapon kapusunkkal, Lévai Mártonnal készítettünk videóinterjút. Nemcsak a hétfői vb-bemutatkozásról kérdeztük őt, hanem a kapusok közötti munkamegosztásról is.
VLV-VIDEÓ:
(A videóinterjú leírt változata:)
– Lévai Mártont köszöntöm. Fukuokában vagyunk. Arra kérlek, mondd el, hogy milyen volt a bemutatkozásod – játszottál mindjárt az első meccsen. Hogy ízlett?
– Igen. Tegnap játszottunk a japánokkal. Félidőig meglepően szoros volt, de aztán sima győzelem lett. Én az utolsó negyedre álltam be, ez egy tervezett csere volt. Hogy félidőben vagy az utolsó negyedre állok be, ezt a meccs képe alakította. Úgy gondolom, meg az volt a stábtól is a visszajelzés, hogy jól sikerült beszállnom. Előtte Soma is stabilan, jól teljesített, voltak bravúrjai. Talán a védekezésből adódóan, nem kapushibaként, hanem csiki-csuki helyzet miatt sajnos kaptunk elkerülhető gólokat. Utána, a második félidőben stabilizálódott a védekezés, a zónavédekezés és kiemelném a hátrányvédekezést, ami szerintem az egész meccsen jól működött.
Ma edzettünk, fél pályán voltunk az olasz válogatottal, az edzés második részében gyakoroltunk emberelőnyt-emberhátrányt, ők ugye azért magasabb szint, mint a japán, jobb felkészülési alapot tudtak nyújtani a holnapi horvát meccsre. Készülünk tovább, hogy holnap megverjük a horvátokat.
– Milyen a helyszín, milyen az egésznek a légköre?
– Hát a légkör az meleg. és párás. 🙂 Nagyon jó a vb lebonyolítása, nem tudok rosszat mondani. Mi igazából…, szálloda-uszoda-szálloda-uszoda, gondolom, az olvasók el tudják képzelni, hogy hogy néz ki egy ilyen világbajnokság. Egészen a vb végéig sűrű a menetrendünk meccsről meccsre készülünk, kétnaponta játszunk. De jó a légkör, jó a csapatösszhang, gyakorlások, videózás, készülés és ahogy mondtam, holnap a csoportangadó jön.
– Nem tudni, hogy holnap ki fog védeni, de azért Soma az első számú kapus. Ilyenkor neked van-e különleges feladatod?
– A nem kezdő kapus feladatai közé tartozik… a holnapi meccset, mivel délben kezdődik, nem sorolhatom ide, nem valószínű, hogy reggel hatkor lesz átmozgató edzés, inkább valamilyen közös csapatprogramot, kávézást, sétát tudok elképzelni. De ha délután, estefelé lenne a mérkőzés, akkor délelőtt szokott lenni átmozgató edzés, ilyenkor az első számú kapus igényének megfelelően a második számú kapus véd többet és ugyanígy a bemelegítésnél is. Az a lényeg, hogy aki kezd, az olyan formában és olyan szellemi állapotban legyen, hogy maximális teljesítményt tudjon nyújtani, akár a meccs végéig védve. A cserekapusnak kell a megfelelő hátteret adni, akár az egész bemelegítési időszakot “elviszi”, neki lőnek a játékosok.
– Ha meg már zajlik a meccs és a padon ülsz, gondolom, arra kell figyelni, hogy bármikor be tudj állni, ha kell…
– Így van, folyamatosan felspannolt állapotban, meccsre késznek kell lenni, mert nemcsak rossz kapusteljesítmény miatt lehet csere, hanem akár egy sérülés, egy görcs, egy húzódás miatt is, láttunk már ilyet. Készen kell állni és be kell ugrani. Van egy szellemi, lelki körülmény is, ugye, mi kapusok, egy kicsit külön kaszt vagyunk, Gárdonyi András kapusedzővel és Somával egymást segítjük a negyedek közötti szünetekben, megbeszéljük a lövőkkel kapcsolatos meglátásokat, a helyezkedést, az esetleges taktikai hibákat és persze a biztatás is fontos ilyenkor.
– Köszönöm szépen, Holnap találkozunk!
vlv-képek a japánok elleni meccsről