Az 1932-es Los Angeles-i olimpiai győzelem előtt vagyunk. A magyar vízilabdasport legendás időszakának furcsa, különleges pillanata, hogy komolyan szóba került: a szövetségi kapitányi posztot az akkori válogatott csapat egyik játékosa(!), a 28 éves Keserű I. Ferenc vegye át. A jelölttel készült, 1931 szilveszterén megjelent Sporthírlap-interjút közöljük. Forrásunk a szokásos, az Arcanum (adt.arcanum.hu) kincset érő adatbázisa.
HÁTTÉR:
Sem a sportág, sem a közvélemény nem heverte még ki, hogy az 1928-as amszterdami olimpián válogatottunk csak a második helyet tudta megszerezni. Komjádi Béla 1929-ben adta át a szövetségi kapitányi posztot Speisegger Ernőnek, a korszak pólós világának Komjádi melletti másik nagy egyéniségének, aki e tisztségében akkori általános vélekedés szerint Komjádi helyettesítőjeként dolgozott. Speisegger két éven át volt kapitány, 1931 végén “új feladatot” kapott az úszószövetségtől (ide tartozott a vízilabdasport), napirendre került új szövetségi kapitány kinevezése. Komjádi ezt először nem vállalta, a szövetség (MUSz) ügyvezetője lett. A sajtó nyíltan foglalkozott azzal, hogy pólókapitánynak a csapat még aktív játékosa, Keserű I. Ferenc “van kiszemelve”. Azt sem titkolták, hogy a szövetségi kapitányi munkát Komjádi szoros felügyelete alatt végezte volna, vagyis kinevezése esetén a “magyar póló atyjának” erős befolyása lett volna a csapat irányítására.
Végül nem ez lett a megoldás, újra (immár harmadik alkalommal) Komjádi Béla lett a szövetségi kapitány, s az 1932-es Los Angeles-i olimpián győzelemre vezette a magyar válogatottat. “Mellesleg” így Keserű I.-nek nem kellett befejeznie vízilabdázói pályafutását a szövetségi kapitányi kinevezés miatt – olimpiai aranyérmes lehetett Los Angelesben!
Az alábbi interjú közreadásakor még Keserű I. tűnt befutónak a szövetségi kapitányi posztra, a Sporthírlap 1931 szilveszteri számában megjelent, alább közreadott interjú tartalmát nagyon érdekesnek találtuk.
Komjádi Bélának a MUSz ügyvezető tisztségébe való visszatérése és az a kijelentése, hogy a vízipólókapitányságot semmi szín alatt sem vállalja, különböző kombinációkat hozott felszínre a szóbanforgó tisztség betöltésével kapcsolatosan. A jelek szerint annak a megoldásnak van legnagyobb valószínűsége, hogy a vízipólókapitányságot Keserű Ferencre, a sporttársadalomban Keserű I. néven ismert sokszoros vízipólóválogatottra bízza a Magyar Úszó Szövetség … Az első pillanatban talán meglepetést keltett ez a hír, mert — valljuk be — eddig nemigen volt szokásban a magyarsportéletben, hogy ilyen fontos vezért tisztet olyan fiatal sportemberre bízzanak, aki még maga is aktív művelője a kérdéses sportágnak … De a közönség, amely rendszerint nagyon gyorsan megérzi a dolgok helyes vagy helytelen voltát, az első percek latolgatása után, kimondotta a szentenciát: helyes a választás!… A „nagy Keserű” megfelelő ember lesz vízipólókapitánynak. És tüstént meghalljuk az indokolást. A fiatalsága nem lehet akadály, hiszen komoly ember és a 61 válogatott szereplés mindenesetre jelent annyi „öregséget” és szakértelmet, amennyi a vezérségre predesztinál. És attól sem kell félni, hogy nem tud majd tekintélyt tartani a játékosok között, hiszen ez a tekintélye már játékos korában is megvolt! …
Keserű Ferenc 28 éves, de máris hosszú és dicsőséges sportmúlt áll a háta mögött. Intelligenciáját és hatalmas energiáját mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy amikor három évvel ezelőtt ideiglenes tisztviselőnek bekerült a Városházára, még csak kereskedelmi iskolai érettségivel rendelkezett, de azóta megszerezte a gimnáziumi érettségit és most már a harmadik államszámviteltani alapvizsgára készül, miután az első kettőt sikerrel abszolválta. És közben olyan ambícióval dolgozott a hivatalában, hogy a fővárosi számszékhez nevezték ki tisztviselőnek, ami már maga komoly értékelést jelent … És mindezen tevékenységek mellett arra is volt ideje és elsősorban tehetsége, hogy egyik leghasznosabb tagja legyen a magyar válogatott csapatnak …
A közvélemény tehát szimpátiával fogadja Keserű Ferenc küszöbön álló vízipólókapitányságát, de hogyan fogadja maga Keserű Ferenc?!
— Az igazat megvallva — mondja a kapitányjelölt — sohasem fordult meg a gondolatomban, hogy a los angelesi olimpia évében vízipólókapitány lehessek. Mikor először hallottam, hogy a nevemet kombinációba vették, meglepődtem egy kicsit, de nagyon-nagyon jól esett, hogy éppen reám gondoltak.
— Nem tartja valahogy súlyosnak ezt az esetleges megbízatást?
— Miért tartanám súlyosnak ? Ismerem a vízipólót keresztül kasul. Nemcsak a játékot, hanem a lelkét, az elméletét, az adminisztrációját, a bajait, a hiányait, a kívánságait is. Ismerem az úszósport vezetőit, ismerem a játékosokat, talán jobban is, mint azok, akik maguk már nem játékosok, s így csak kívülről látják a dolgokat. Vannak célkitűzéseim, amik már régen szunnyadnak bennem és amelyekhez az esetleges megbízatás csak közelebb segít engem. Nem kell talán külön hangsúlyoznom, hogy ezek a célkitűzések nem az én személyem, hanem a magyar vízipólósport érdekeit szolgálják . ..
— Mi tehát a legközelebbi és legsürgősebb teendő ezen a téren?
— Készülni a los angelesi olimpiára, de ugyanakkor nem megfeledkezni arról, hogy az utánpótlás kérdésében nagyon rosszul állunk és e tekintetben sürgős segítségre, illetve megfelelő intézkedésre van szükség.
— Vegyük sorba talán a dolgokat. Tehát az olimpia. Miben áll az előkészület?
— Ennek az irányelvei már le vannak fektetve, azon változtatni nem kell, de nem is lenne tanácsos. Véleményem szerint a válogatott keret lényegileg nem fog változást szenvedni. Belőle kerül ki az olimpiai csapat.
— És az a csapat komoly győzelmi esélyekkel megy ki Amerikába?
— Bűn lenne túlságosan optimistának lenni. Hiszen elég keserű lecke volt számunkra az amsterdami vereség a feltétlenül gyengébb klasszisú németektől, valamint az ő ellenük nehezen kivívott döntetlen a párisi európa-bajnoki tornán. Ha a magyar csapat tudása teljében és elbizakodottság nélkül megy Los Angelesbe, akkor az európai csapatok csak megnehezíthetik, de meg nem akadályozhatják a győzelmét. A németek, belgák, franciák és az egyre jobban fejlődő csehszlovák csapat lehetnek vetélytársak, de nem szabad figyelmen kívül hagyni az örök mumust, az amerikai csapatot sem. Erről ugyan most keveset hallunk, de éppen ez a titokzatosság az aggasztó. Nagy lehetőségek vannak odaát, pompás anyagi és erkölcsi hinterland. Ne feledjük el, hogy az az amerikai csapat, amelyet mi könnyen 5:0 arányban vertünk, csak 2:1-re kapott ki az akkor nagyon jó franciáktól, pedig legjobb emberük, Weissmüller hiányzott … Ne feledjük el: ők odahaza lesznek … És azonkívül…
— Azonkívül? …
— Gondoljunk a délamerikaiakra, ők mindig hoznak valami meglepetést. Egyszer Zorillát, egyszer futballvilágbajnokságot, egyszer atlétikai világrekordot. Ők ép oly gyorsan és alaposan tanulnak, mint a japánok. De ismétlem: a legjobb magyar csapatot, ha megfelelő testi és lelki diszpozícióban áll ki, nem féltem. Ha tehát tényleg én lennék a vízipólókapitány, akkor minden erőmmel odahatnék, hogy valóban a legjobb magyar csapat álljon ki Los Angelesben és a szükséges diszpozíciók ne hiányozzanak.
— Ön, mint játékos igazán hatékonyan közreműködhetik a testi-lelki egyensúly megszerzése és megtartása érdekében.
— Mint játékos? Nagy tévedés Mert abban a pillanatban, amikor vízipólókapitány leszek, megszűnik a játékoskarrierem. A kettőt valahogy inkompatibilisnak tartom.
— Túl szigorúan ítéli meg a helyzetet. Nézetünk szerint egyáltalán nem összeférhetetlen a kapitányi és játékosi szerep. Láttunk már olyan színigazgatót, aki maga is játszott a színpadon …
— Az más lapra tartozik. Tessék elhinni, hogy én érzem, mit kell e tekintetben tennem. És ha a kapitányságért, amely bizonyára nemcsak tövistelen rózsákat terem, abbahagyom a többnyire dicsőséggel járó és kevésbé felelősségteljes játékosszereplést: ez azt jelenti, hogy függetlenül, külső és belső gátlásoktól mentesen akarom ellátni a kötelességemet.
— Ez vonatkozott tehát az olimpiára. És mi van az utánpótlással?
— Tagadhatatlan, hogy a vízipóló első garnitúrája és a második vonal között nagy tudásbeli űr tátong. Ezért azonban senkit sem lehet hibáztatni. Az utánpótlást jelentő játékosok többnyire olyan rossz megélhetési helyzetben vannak, hogy az ebből keletkezett fizikai és lelki leromlottság feltétlenül gátolja őket a taktikai és technikai tudás tökéletes elsajátításában. Ennek ellenére is bízom abban, hogy a vízipóló népszerűsége olyan tömegeket nyer meg ennek a sportnak, amely kitermeli a megfelelő utánpótlást… Kapitányságom esetén egyik legfontosabb programpontom lenne az utánpótlás fejlődési lehetőségének elősegítése és biztosítása … Annyit mondhatok, hogy nem rettennék vissza új utak keresésétől sem, ha a kitaposott ösvények nem vezetnek el a célhoz …
Ezeket mondotta Keserű I., a játékos, illetve Keserű Ferenc, a vízipólókapitányjelölt. Örömmel állapítjuk meg, hogy — bár igyekezett lehetőleg diplomatikusan kerülni minden részletekbe és elevenbe menést — a hozzáértésen kívül annyi friss energiát és jószándékot akar magával hozni, hogy a siker nem lehet kétséges. Keserű Ferenc mellett ott állott Komjádi Béla is a beszélgetés vége felé. Mikor őhozzá fordultunk, hogy mi a véleménye Keserű Ferenc vízipólókapitányságáról, a következő feleleteket adta:
— A megoldást megfelelőnek tartom. Keserű úgynevezett fiatalsága nem hátrány, hanem inkább előny. Különben is egy 28 éves ember nem gyerek már.
— Ön milyen körülmények folytán tért vissza az ügyvezetői székbe?
— Az úszószövetség elnökségének és az egyesületek vezetőinek kérésére csak átmenetileg vállaltam az ügyvezetést, azonban minden lehetőt el fogok követni, hogy itt is hamarosan megtaláljam azt, aki átveszi az ügyek vezetését.
Székely Béla
Forrás: Sporthírlap, 1931. december 31. – Arcanum adatbázis