A tavalyi kupafinálé szereplőinek egyike a legjobb négy közé se jut be idén, ugyanis a negyeddöntők sorsolásánál egy párba került a címvédő FTC és a Honvéd. Íme, a párosítások:
Magyar Kupa
A Semmelweis OSC, a Kaposvár, a Vasas és a Szeged jutott be a Magyar Kupa negyeddöntőjébe. Eredmények:
A Magyar Kupa selejtezőivel kezdődik az új klubszezon, ezen a hétvégén (Egerben már pénteken, Szentesen, a Komjádiban és Szegeden szombaton). Mutatjuk a lebonyolítási rendet és a meccsprogramot.
Hétfőn elkészítették a Magyar Kupa idei versenysorozata “irányított kvalifikációs szakaszának” csoportbeosztását. Az augusztusi utolsó hétvége körmérkőzései után a csoportelsők jutnak a negyeddöntőbe. Részletek (a kluboktól összeszedett információk alapján, mert az MVLSZ a sorsolás eredményét még nem tette közzé):
Az új klubszezon hamarosan megkezdődik, elsőként a Magyar Kupa mérkőzéseivel, hiszen e versenysorozatban már szeptember közepén győztest avatnak. A versenykírás alapján ismertetjük a lebonyolítás rendjét és a főbb dátumokat.
Nagyszerű mérkőzés végén újra a Fradi hódította el a Magyar Kupát. Helyszíni riportunk nyilatkozatokkal és fotókkal:

































































































































































