Märcz Tamás szövetségi kapitány kérésünkre elmondta véleményét az olasz-ausztrál nyolcaddöntőről, s a szerdai negyeddöntőben ellenünk színre lépő olasz csapatról. vlv-interjú:
MÄRCZ TAMÁS a vlv-nek:
– Olaszországgal játsszuk a negyeddöntőt. Hogy fogadtátok a hírt?
– Látva az előzményeket, nem meglepetés szerintem, hogy Olaszország jutott be a negyeddöntőbe. Erre számítottak a játékosok is, én is. Nem lepődtünk meg.
– Hogyan készülök? Mit csináltatok vasárnap és hétfőn?
– Vasárnap délelőtt még volt edzésünk, délután fél napra pihenőt kaptak a srácok. Hétfőn délelőtt viszont visszaváltottunk keményebbre. Volt egy leszervezett edzésünk a saját pályánkon, illetve, mivel előttünk a szerbek gyakoroltak, végül közösen foglaltuk el a pályát és háromnegyed órás egyéni rész után egymás ellen játszottunk. Többször gyakoroltuk az emberelőnyöket is. Ez egy jó áthidaló megoldás volt itt a szünnapon a számunkra.
– Videózás is volt?
– Hétfőn délután szerepelt videózás a programban, de pont délután játszották a számunkra legérdekesebb negyeddöntőt, így megnéztük az olasz-ausztrál mérkőzést. Elég sima meccs volt. Az ausztrálok talán nem játszottak olyan jól, mint pár évvel ezelőtt, az olaszok viszont jók voltak, úgyhogy megérdemelt és sima győzelmet arattak.
Friss és gyors az olasz csapat. Nem okozott különösebb meglepetést a játékuk, nem láttam igazándiból új dolgot. Azokat a játékosokat, akik nemrég kerültek be a csapatba, ismertem a klubjukból vagy utánpótlás-tornákon láttam őket. Azokat a játékstílusokat váltogatják, amiket láttunk a korábbi napokban, illetve amikkel a Világligában is kísérleteztek. Igyekeznek gyors lefordulásokat vezetni, pörgősen játszanak, elég jól, agresszívan védekeznek, sok mozgást végeznek támadásban, szóval hozzák a megszokott olaszos vízilabdát.
A nyolcaddöntőben jól kezdtek és viszonylag könnyedén végig tudták vinni az akaratukat az ausztrálok ellen, a negyeddöntőben viszont már mindenki számára emelkedik majd a színvonal, nem számítok egyik párharcban sem könnyű mérkőzésre, így a mi mérkőzésünk is várhatóan kemény ütközet lesz. A csoportmeccseken sok minden történhet, viszont a kieséses szakasz mindig más kategória, más műfaj. Attól függetlenül, hogy valaki mit tud vagy mit nem tud, nagyon sok mindenen múlik, hogy kinek sikerül jól ez a fontos mérkőzés.
– Hogy látod a mieink lelkiállapotát?
– Azt tapasztaltam, hogy a korábbiakban a legtöbb játékosunk nagyon sokszor a negyeddőntőre igyekezett “kihegyezni magát”. A keretünkben voltak cserélődések, voltak visszatérések, de mindenképpen rutinos csapatnak gondolom a miénket, akik ismerik az ilyenfajta helyzeteket. Idén rövidebb volt a felkészülés, jobban pörgette mindenki magát itt az elmúlt napokban. Úgyhogy azt gondolom, hogy a játékosok készek lesznek mind mentálisan, mind fizikálisan a szerdai kemény harcra. Nagyon sok mindenen múlik természetesen, hogy ki tudja a maga javára eldönteni ezt a mérkőzést. Bízom a játékosaimban, abban, hogy ilyen helyzetben húzzák elő a legjobbjukat mindig.
– Üzensz-e valamit a közönségnek?
– Azt gondolom, hogy az, amit eddig nyújtottak, magasan túlszárnyal minden elképzelést. Úgyhogy azt kérem, csak “magukat adják”, ahogy a játékosaimtól is ezt várom. Ha a közönség ugyanazt nyújtja, mint az elmúlt napokban, akkor rajtuk biztosan nem fog múlni!
– Köszönöm a tájékoztatást!
(Lejegyezte: Monoki Nikolett)
A vlv szerkesztősége az olvasók segítségével tartja fenn magát. Kérjük, lépjen be támogatóink közé. RÉSZLETEK
Hétfői eredmények és a szerdai program:
Június 27., hétfő, nyolcaddöntők, helyosztók
14.00 Montenegró (A2)-Japán (B3) 10:9 (3:1, 2:5, 3:2, 2:1) – Budapest
G.: Perkovics 3, Matkovics, Gyurgyics 2-2, Averka, V. Radovics, Petkovics, ill. Takata 2, Adacsi, Suzuki, Date, Arai, Inaba, Okawa, Araki
15.30 Georgia (Grúzia) (A3)-Horvátország (B2) 7:13 (2:3, 2:4, 0:3, 3:3) – Budapest – az egyik játékvezető Kun György volt
G.: Vapenszki, Vasics 2-2, Susiasvili, Sarics, Baraldi, ill. Harkov 4, Marinics Kragics 3, Zuvela 2, L. Fatovics, Krapics, Bukics, Basics
17.00 Brazília (A4)-Németország (B4) 9:10 (2:2, 3:2, 3:3, 1:2) – Szeged – a 13-16. helyért
G.: Coutinho, Silva 2-2, Freitas, Real, De Paulo, Chiappini, Guimaraes, ill. Strelezkíj, Küppers 3-3, Korbel 2, Jüngling, Dolff
17.00 Olaszország (C2)-Ausztrália (D3) 17:6 (4:0, 3:3, 4:1, 6:2) – Budapest
G.: Di Fulvio, Di Somma 3-3, Damonte, Bruni 2-2, Iocchi Gratta, Fondelli, Marziali, Echenique, ill. Edwards 3, Pool 2, Townsend
18.30 Kanada (C4)-Kazahsztán (D4) – Szeged – Kanada visszalépése miatt nem játszották le
18.30 Dél-Afrika (C3)-USA (D2) 2:24 (0:6, 0:6, 0:5, 2:7) – Budapest
G.: Stone, Swanepoel, ill. Dodd 6, Vavics 4, Woodhead, Bowen 3-3, Daube, Stevenson 2-2, Ehrhardt, Hallock, Farmer, Irving
Június 29., szerda, negyeddöntők, helyosztók
14.00 Brazília (A4-B4 vesztese) megszerezte a 1. helyet, mert Kanada visszalépett – Szeged
15.30 Németország (A4)-Kazahsztán (C4-D4 győztese) – Szeged – a 13. helyért
17.00 Japán (A2)-Ausztrália (C2-D3 vesztese) – Szeged (33)
18.30 Georgia (Grúzia) (A3-B2) vesztese – Dél-Afrika (C3-D2 vesztese) – Szeged (34)
13.00 Görögország (B1)-USA (C3-D2 győztese) – Budapest (36)
16.00 Szerbia (D1)-Horvátország (A3-B2 győztese) – Budapest (38)
19.30 Spanyolország (C1)-Montenegró (A2-B3 győztese) – Budapest (37)
21.00 Magyarország (az A csoport győztese)-Olaszország (C2-D3 győztese) – Budapest (35)
STATISZTIKÁK A CSOPORTKÖR UTÁN
A VLV VB-ALOLDALA A TELJES PROGRAMMAL, FOLYAMATOSAN FELKERÜLŐ EREDMÉNYEKKEL, JEGYZŐKÖNYVEKKEL