A megszokott jó hangulatban folytatódott kedden a válogatott felkészülése a Margitszigeten. Helyszíni riport, Fekete Gergő nyilatkozata:
Jelentjük: az időjárás továbbra is teljesíti a strandoláshoz szükséges követelményeket. Fel is kereste sok fizetővendég kedden a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodát a Margitszigeten. A hátsó medencét (a hivatalos neve talán még mindig Széchy uszoda) délelőtt nem vehették igénybe, de többen megálltak a kerítésnél, hogy egy kicsit átérezzék a magyar férfi vízilabda-válogatott edzésének hangulatát.
A munka pedig egyre komolyabb, konkrét taktikai variációk megvalósítása, begyakorlása szerepel a napirenden – természetesen a mindig teljesítendő úszáspenzum és a bemelegítésnek megfelelő passzolás és kapura lövések után. A játék kedden sokáig egy kapunál folyt, három-négy akció után cserélgettek a csapatok, így adva volt a lehetőség a magas intenzitásra.
A slusszpoén mindig a végén jön – Varga Zsolt tétre menő játékkal “záratta be” a foglalkozást: a támadók akciójának kivédekezése is pontot ért, nemkülönben az abból való lefordulás, ha góllal végződött. Sokszor írtuk már, hogy az ilyen párviadalok nem az élet-halál harc kritériumainak felelnek meg, hanem annál sokkal komolyabbak.
Először is azt kellett tisztázni, hogy mi legyen a tét. Sok minden elhangzott, a vesztesek vegyenek naptejet a győzteseknek, vagy mindegyikük ússzon 100 méter pillangót. (A sérültként a medencében, de annak fala mellett tartózkodó Vigvári Vince 200 méter pillét javasolt, amivel nem aratott osztatlan sikert.)
Ezek után jött az öldöklő küzdelem, valószínűleg látványosabb gólörömökkel, mint amilyenek várhatók mondjuk a hétvégi budapesti Magyarország-Georgia (Grúzia) meccsen.
A vesztesek annak rendje és módja szerint leúszták a száz métert.
VLV-VIDEÓ:
A beszélgetés olvasható változata:
– Fekete Gergőt köszöntöm. Az imént megkérdeztem tőle, hogy miről fogunk beszélgetni, és azt mondta, hogy bármiről.
– Bármiről, amiről szeretnél. Üdvözlöm a nézőket.
– Mesélj akkor, hogy milyen itt a Margitszigeten, először erről beszéljünk.
– Nagyon jó, nagyon jó volt visszatérni a válogatotthoz, újra látni azokat a játékosokat, akikkel a klubszezonban nem dolgoztunk együtt, illetve a csapatársakat is.
– Na, hát azért ennél egy kicsit részletesebben… Ez a munka – gondolom – , olyan, ami nem lepett meg téged. Most már nagyon hosszú ideje így töltöd a nyarakat. Van-e most bármilyen specialitás? Van-e egy magadnak kialakított rutin, ami szerint fogadod ezeket a terheléseket?
– Igen, szerencsére ez a sokadik nyaram itt, így azt már megtanultam, hogy a két hét pihenő alatt is Minden nap szükség van egy kis mozgásra, gyógytornára, szóval nem úgy érkeztem, hogy ne tudjak belállni a munkába. És a legfontosabb az, hogy a sérüléseket elkerüljük, és napról napra építsük fel magunkat.
– Volt egy kéthetes pihenőtők, ezt hol töltötted? Elutaztál, vagy itthon voltál?
– Elutaztam, igen.
– Lehet tudni, hogy merre voltál?
– Egy hajóúton voltam a Földközi-tengeren.
– Na, akkor különösen érdekel, hogy amit Zsolt tegnap elmondott a vlv-interjúban, hogy azt kérte mindenkitől, hogy legalább a második héten kezdjen el edzeni, rendesen mozogni. Azt egy hajón hogy tudtad megoldani?
– Egyértelműen könnyen, mert van konditerem, van futópad, tehát kardioedzést lehet csinálni. A hajó minden nap kiköt, akkor pedig tudok a tengerben úszni. Így azért nem jelent nagyon nagy problémát, és azzal, hogy a konditerem ott volt körülbelül 200 méterre tőlem – a pihenésre sok idő jutott.
– Na, akkor beszéljünk a várakozásaidról! Jön egy Világkupa, de előtte még egy OTP Kupa, külföldi ellenfelekkel. Ezzel kapcsolatban gondolom, hogy különösebb izgalom nincs benned. Mire számítasz?
Várom a felkészülést szolgáló meccseket, azt, hogy itt játszassunk, a magyar nézők előtt, a Világkupával kapcsolatban pedig egyértelmű a célom, hogy megnyerjük.
– Komoly ellenfelek lesznek, ez egy szuperdöntő. Hogy látod a helyzetünket most a nemzetközi szinten?
– Mindig jó a helyzetünk, bármilyen tornára, világeseményre utazunk. Ugyanezekkel a csapatokkal találkozunk, szóval ismerjük őket. Mindig komoly ellenfelek, igaz, most még nem tudjuk, hogy hogyan fognak felállni. Egyébként azt sem tudjuk, hogy mi milyen összetételben szállunk vízbe. Szeretne mindenki bekerülni és látom, hogy hajtanak a srácok, szóval biztos nehéz dolga lesz a szövetségi kapitánynak.
Szóval várom, izgatott vagyok, és biztosan nagyon jó mérkőzések lesznek.
– Azt akartam kérdezni pont, amit te szóba hoztál, hogy jönnek a fiatalok… Mit látsz rajtuk ahhoz az időszakhoz képest, amikor te voltál trónkövetelő és harcoltál azért, hogy standard csapattag legyél. Ahhoz képest ez a korosztály – kérdezem a “nagy öregtől”, milyen?
– Szerintem van amiben könnyebb, van amiben nehezebb a helyzetük. Talán könnyebb amiatt, hogy homogénabb a társaság és jobban segítik őket. Én ezt nem feltétlenül mindig éreztem így, amikor én voltam fiatal. Viszont az is biztos, hogy nem olyan sokan voltunk akkor fiatalok, tehát inkább öregebbek adták a társaság magját. Most viszont talán azért nehezebb nekik a bekerülés, mert volt azért egy nagyobb fiatalítás az olimpia után, és így most nem 30-35 éves játékosokat kell kiszorítani, hanem sok a 20 éves játékos.
– Szintén ehhez kapcsolódik, hogy láthatóan nagyon jó a hangulat, tehát nem erőltetett jópofaságok vannak, hanem lehet látni a partról is, mindenkinek őszinte a mosolya. Ez egyrészt ennek köszönhető, hogy több a fiatal, Másrészt ennek mi a jelentősége szerinted?
– Nagyon fontos, hogy jól érezzük magunkat az edzésen, tehát odafigyelünk, hogy a hangulat jó legyen, és arra is, hogy mindenkit segítsünk. Mert ha ez nincs meg, akkor azért az ember nem úgy jár le edzésre. A ciklus elején leültünk és megbeszéltük, hogy erre oda fogunk figyelni, de szerintem ez mindenkinél szívből jön, szóval nincs ez a probléma.
– Na, hát nem is azért mondtam, hogy probléma, éppen azt akartam jelezni, hogy látszik kívülről is, hogy ez nagyon rendben van. Akkor én most további jó munkát kívánok, a hétvégi meccseken találkozunk. Sok sikert kívánok!
– Remélem, köszönöm szépen!
Várható: vlv-képek.
A Világkupa-keret:
Csoma Kristóf, Gyapjas Viktor, Vogel Soma – kapusok,
Burián Gergely, Dala Döme, Ekler Bendegúz, Fekete Gergő, Jansik Szilárd, Kovács Péter, Leinweber Olivér, Lugosi Csongor, Manhercz Krisztián, Nagy Ádám, Nagy Ákos, Német Toni, Simon Henrik, Szalai Péter, Szépfalvi Gergely, Tátrai Dávid, Varga Vince, Vigvári Vendel, Vigvári Vince, Vismeg Zsombor, Zalánki Gergő – mezőnyjátékosok.
Kereten kívüli meghívottként Dámosy Kristóf is részt vesz a munkában.
Az OTP Kupa programja:
Július 3., péntek
17.30 Szerbia-Georgia (Grúzia)
19.00 Magyarország-Hollandia
Július 4., szombat
18.30 Georgia (Grúzia)-Hollandia
20.00 Magyarország-Szerbia
Július 5., vasárnap
9.15 Szerbia-Hollandia
10.45 Magyarország-Georgia (Grúzia)
A torna helyszíne a “szentély”, a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda nyitott, 50 méteres medencéje.
