A vízilabda olimpiai megjelenése óta Magyarország toronymagasan a legeredményesebb (9 arany, 3 ezüst, 5 bronz). Most felidézzük a hőskorszak pólósainak nevét – kicsit rendhagyó módon, szokásos forrásunk, az Arcanum Újságok segítségével.
A VÍZILABDAJÁTÉK FILATÉLIAI TÖRTÉNETE
(…) Magyarország csapata 1928-ban Amsterdamban indult először és mindjárt ezüstérmet szerzett.
Komjádi Béla vezetésével három éven át készült a csapat – közben két európai bajnokságot nyert az olimpiára. A döntőben a hosszabbításban kapott három góllal a német csapat nyerte az olimpiát.
Az igazi sikerre, az olimpiai bajnokság megnyerésére 1932-ben Los Angelesben került sor.
Ez a magyar csapat Komjádi Béla munkáját igazolta, hiszen az 1926-os, 27-es Európa-bajnokság és a 28-as olimpiai ezüst, és a 31-ben nyert újabb Európa-bajnokság után kötelező volt az olimpiai bajnokság megnyerése.

A magyar olimpiai bajnokcsapatról készült festmény egy 32-es újságban megjelent másolat.
Az itt bemutatott képeslapon, amelyet az olimpia városából küldtek az olimpia bélyegével, olvashatjuk az olimpiai bajnokcsapat tagjainak aláírását. 1932. I. Olimpiai bajnokcsapat: Bródy György, Barta István, Ivády Sándor, Hommonai Márton, Sárkány Miklós, Halassy Olivér, Vértessy József, Németh János, Keserű Ferenc, Keserű Alajos, edző: Komjádi Béla.

Az 1936-os olimpiára természetesen esélyesként utazott ki a magyar csapat. Óriási izgalmak között – a német csapat elleni 2:2-es döntetlen – a franciák elleni 5:0 győzelemmel nyerte meg a csapat a második olimpiai bajnokságát. Az Olimpiai bajnokcsapat fotója a berlini uszodából.

19З6: I. Olimpiai bajnokcsapat: Bródy György, Hazai Kálmán, Hommonai Márton, Halassy Olivér, Brandi Jenő, Németh János, Bozsi Mihály (Kutassi György, Molnár István, Sárkány Miklós, Tarics Sándor).
A magyar vízilabda csapat 1948-ban az olasz csapattal hatalmas küzdelmet vívott az első helyért. Egy gólos verséggel az ezüstérmet nyerte el. Az 1948-as Londoni Olimpián ezüstérmet nyert magyar csapat olimpiai üdvözlete.

Győrfi Endre, Holop Miklós, Gyarmati Dezső, Szittya Károly, Csuvik Oszkár, Szívós István, Lemhényi Dezső, Brandi Jenő, Fábián Dezső, Jeney László, Pók Pál.
A magyar vízipóló világelsőséget az 1952, 56,64, 76-os aranyérem, 1972-ben ezüst, 60, 68-ban nyert bronzérem bizonyította. Az évezred utolsó olimpiáján újra megérdemelt olimpiai aranyérmet nyert a magyar csapat.
Olimpiafila. A magyar olimpiai és sportfilatelisták lapja, 2001.06.09. – Forrás: Arcanum Újságok