Magyarország megnyerte a vízilabda Európa-bajnokságok történetének első öt versenyét, 1926 és 1938 között. A hatodikon viszont esélye sem volt, egy döntetlennel és egy vereséggel nem jutott tovább a csoportjából, s végül a 4. helyen végzett. (A tornát Olaszország nyerte Svédország és Belgium előtt.) Ez volt az 1947-es “montecarlói katasztrófa”. Forrásunk most is az Arcanum Újságok.
A szövetségi kapitány a játékosként kétszeres olimpiai bajnok Sárkány Miklós volt. Játékszisztémáját és főleg válogatási elveit mai szemmel nézve meglepően nyíltan kritizálták a médiában. A sportág irányításán belüli jelentős viszályokra is lehet következtetni a nyilvánosságot kapott vélemények, nyilatkozatok alapján.
A hatalmas csalódást hozó Eb 1947. szeptember 14-én ért véget és hat nappal később látott napvilágot az alábbi cikk a Képes Figyelő (“politikai, társadalmi, művészeti és gazdasági hetilap” – 1945-1950) aktuális számában. A lap Németh János korábbi (és későbbi!) szövetségi kapitányt kérdezte, és a játékosként világsztár Jamesz nem kertelt, rendesen beolvasott Sárkány Miklósnak (akivel együtt nyert egyébként kétszer olimpiai aranyérmet…). Nem sokkal később át is vette a szövetségi kapitányi tisztet Sárkánytól, de csak egy éven át tudta betölteni, az 1948-as londoni olimpia második helye(!) után át kellett adnia a helyét Vértesy Józsefnek. (Ezután egyébként két magyar olimpiai arany következett, Helsinkiben és Melbourne-ben, már Rajki Béla irányításával.)
A Képes Figyelő hónapokkal ezelőtt felhívta a figyelmet a vizipólócsapat visszaesésére — kapcsolatban azzal is, hogy miként a vivók, úgy a vizipólózók is valósággal elzárattak a külföldi versenytársakkal való találkozásoktól.Amit mi előre láttunk, s ami már a Balkán Kupában is előre vetette árnyékát, Monte Carlóban bekövetkezett: a magyar csapat csoportjában egyetlen győzelmet sem tudott aratni, a jugoszlávokkal 3:3 arányban mérkőztünk, a svédektől pedig 3:0-as vezetés után 5:3-ra kikaptunk, úgy hogy nem kerültünk be a döntőbe. Csak a IV. helyért vívott küzdelemben győztük le a hollandokat és angolokat. Ez a “vigaszdij” természetesen már nem segíthetett veretlenségünkön, valamint a vizipóló Európa Bajnokság elvesztésén, ami egyben világhírünket is jelentősen csorbítja.
Az Európa bajnokság azonban csak előfutárja volt az 1948. évi londoni olimpiai bajnokságnak. Talán még nem késő visszatéríteni vízipóló csapatunkat a rossz útról.
Éppen ezért a Komjádi csapatok egyik legkitűnőbb és leggólképesebb tagjához, Németh Jánoshoz — a népszerű ,,Jameshez,, — fordultunk, aki az FTC színeiben még mindig aktív játékos, s arról nevezetes, hogy a vizipóló csapat az ő két éves kapitánysága alatt aratta utolsó nagy győzelmeit.
Németh Jamest láthatóan ,,félreállították,, az utóbbi években, szerinte azért, mert mindig őszintén és bátran megmondta a véleményét. Ezt bátorságot azonban ő a legnehezebb időkben is tanúsította, amikor 1944-ben ő mondotta Komjádi Béla sírjánál az emlékbeszédet, pedig akkor súlyos következményei voltak, ha valaki megjelent a zsidó temetőben.
Most azonban nincs helye az elkenésnek, s a bajok kendőzésének. A legkményebb igazság kimondására van szükség — nyiltan és őszintén. Ezért közöljük le minden megjegyzés nélkül Németh James véleményét Monte Carlóról, a vizipólócsapat vezetéséről, hibáiról és az orvosszerekről.
— Már a Balkán Kupa vizipóló mérkőzései alkalmával látták a hozzáértők, hogy komoly baj van a vizipóló csapat körül. Ennek az általános hangulatnak Beleznay László dr. adott írásban kifejezést, amikor egy beadványban kérte válogató bizottság felállitását. A beadványnak illetékes helyre való kerülését azonban megakadályozták azáltal, hogy baráti alapon leszerelték Beleznay dr.-t.
— A MUSz elnöke, Csont Ferenc azonban látta, hogy ezzel a bajok megoldva nincsenek. Értekezletet hívott össze, amelyen a MUSz vezetőségén kívül megjelentek Komjádi Béla olimpiai csapatainak játékosai. Ezen az értekezleten Beleznay dr. főleg két játékos mellőzését kifogásolta: Győrfiét és Holopét, de általános volt a felfogás, hogy Csuviknak és Mezei Ferencnek is helyet kell adni a válogatott csapatban. (Csuvik Oszkár, Győrfi Endre és Holop Miklós ott is volt az 1948-as londoni ezüstérmes csapatban, de az 1952-es helsinki aranyérmes gárdában már egyikük sem szerepelt! – a szerk.)
— Én magam már három hónappal előbb hangoztattam, hogy vizipóló sportunk óriásit hanyatlott és a válogatott csapat összeállítása és munkája is hibás. Én már akkor kifogásoltam a vizipóló kapitány munkáját, nyíltan hangoztattam, hogy nincsenek meg a kapitányi tisztség betöltéséhez szükséges adottságai. Hivatkoztam szegény megboldogult Halassy Olivérre, aki ugyanazokat a hibákat fedezte fel Sárkány intrikájában az UTE csapatánál, mint én a válogatott csapatban.
— Az értekezleten és értekezleten kívül négy vádat emelnek Sárkány működése ellen: 1. nem tudja magát bizonyos irányban a klubérdekektől mentesíteni; 2. elhanyagolja az utánpótlást; 3. védekező és állójátékot vezetett be a csapatban; 4. baráti kapcsolatoknak alárendelte a csapat érdekét.
— Sajnos, az én nyílt és őszinte fellépésem nem vezetett eredményre. Azt mondották, hogy engem személyes sérelmek indítottak a kapitány elleni támadásra, így az értekezlet után is maradt minden a régiben. A reklamált játékosok— a kapitány igérete ellenére — nem kerültek be a csapatba, ellenben a kapitány ,,jutalmul,, vitt el játékost Monte Carlóba — Kutasit.
— Én semmi jót nem vártam ettől a vízipólócsapattól Monte Carlóban. A Balkán Kupa döntője után a jugoszlávok legjobb játékosa, Ciganovics, egyben a csapat kapitánya, megmondotta, hogy odakint ez a magyar csapat őket nem verheti meg, még kevésbbé az olaszokat, akik sokkal jobbak mint ők. Én ezt a nézetet teljes mértékben osztottam és az olaszokat és belgákat tartottam az EB-torna favoritjainak, a svédeket harmadsorban.
— Mit kell most már tenni? Elsősorban is megfelelő kézbe kell adni a vizipóló csapat vezetését. Nincs szükség széles keretre. Komjádi Béla mintájára már most össze kell állítani a Londonba kiküldendő olimpiai csapatot, amelynek tagjai között csak nagy formaváltozás esetén lehet változás. Szükséges, hogy ez a gárda állandóan együtt dolgozzék és úgy összeszokjék s benne olyan jó szellem alakuljon ki, mint kialakult az olimpiáig a Komi-féle csapatokban. Ezt az állandó csapatot pedig meg kell gyorsítani és állandó hosszútávu uszással állóképessé tenni.
Az én olimpiai csapatomban csak száz százalékosok szerepelhetnek, akik nem csak kisvízben tudnak játszani, hanem két félidőn át szívvel-lélekkel tudnak küzdeni a magyar színekért Teljesen lehetetlen, hogy egy ilyen csapat 3:0-ás vezetés után 5:3 arányban kikapjon.
Képes Figyelő, 1947. szeptember 20. – forrás: Arcanum Újságok.
