A szerda esti edzés után kértünk tájékoztatást a szövetségi kapitánynál arról, hogy miként telt a csapat ideje a Montenegró elleni győzelem óta és hogy mire számíthatunk a brazilok elleni csütörtöki meccsen.
MÄRCZ TAMÁS a vlv-nek:
– Mi történt a bemutatkozó meccs után veletek, hogy “dolgoztátok fel” a sikert, milyenek voltak a visszhangok?
– Sosem könnyű egy világverseny első mérkőzése, főleg hazai pályán. A csapat jól reagált erre a helyzetre, választ tudott adni minden kihívásra a mérkőzésen. Természetesen örültünk a győzelemnek, de nem értékeljük túl, pontosan tudjuk, hogy hol tart, milyen állapotban van a csapat. Azt vártuk magunktól, hogy győzzünk és teljesítettük ezt a célt. Fejlődünk még, s úgy látom, hogy a játékosok mindent meg is tesznek ennek érdekében.
Ami a visszhangot illeti – közvélemény-kutatást nem végeztem a játékosok körében, a sajtóan megjelentekkel pedig ilyenkor nem nagyon foglalkozom. A telefonom jó sokszor csipogott, jelezve, hogy üzenet érkezett és gondolom, a játékosoknál is ez volt a jellemző. Sokan érdeklődnek, figyelemmel kísérik az utunkat, biztatnak, amit ezúton is nagyon köszönünk. Szerintem nagyon jó dolog, hogy “premier planba” került a vízilabda, igyekszünk rászolgálni a megnövekedett figyelemre.
– Hogy telt a szerdai napotok?
– Sok mindent belesűrítettünk a napba, emiatt még nem is videóztunk a brazil csapatról. Magunkkal foglalkoztunk, igyekeztünk tökéletesíteni a játékunkat.
Délelőtt tornatermi edzésünk volt, majd a vizes gyakorlást a szállodában oldottuk meg, délután pedig egy nagyon jó, komoly edzésünk volt a Margitszigeten. Nagyon tetszett, hogy mindenki erősen figyelt, koncentrált, arra törekedve, hogy egyre jobb legyen. Ezt szeretném látni a továbbiakban is a játékosoktól.
A stáb tagjai kedden felültek a tribünre, megnéztük a brazilok mérkőzését és csütörtökön természetesen videózás is lesz. Most este előttünk edzettek, láttuk, hogy vannak ügyes, jól lövő játékosaik, fizikailag erősek – de ezt ma már melyik csapatról nem lehet elmondani?
Szeretném, hogy jó mérkőzést játsszunk, gyakoroljunk és természetesen ismét győzzünk csütörtök este.
– Valamire felhasználod ezt a mérkőzést? Bizonyos taktikai elemek csiszolására, vagy ezeket inkább “eldugod”?
– Vannak dolgok, amiket gyakorlunk egymás között, nem gondolom, hogy ezeket most elő fogjuk venni. Szeretném, hogy nagyon dinamikusan játsszunk, pörgősek legyünk, ebben még előre léphetünk, fontos, hogy minél gyorsabb ritmusban vízilabdázzunk, s egyre jobbak legyenek az egymás közötti játékoskapcsolatok. Ezekben szeretném látni a legnagyobb fejlődést. Igyekszünk jól elosztani a terhelést, ami játékosonként viszonylag egyforma vízben töltött időtartamot jelent, fontos, hogy mindenkinek legyen lehetősége játékba lendülni.
– Köszönöm a tájékoztatást.
Brazília válogatottjával még nem találkozott a csapatunk azóta, hogy Märcz Tamás a szövetségi kapitány. Legutóbb 2016-ban mérkőztünk velük, igaz abban az évben háromszor is – eddig utoljára a riói olimpia helyosztóján. Az akkori magyar csapatból Hárai Balázs, Varga Dénes, Manhercz Krisztián, Vámos Márton és Zalánki Gergő szerepel most is. Az ellenfélnél egyedül Gustavo Guimares játszik még az akkoriak közül.
2016
Riói olimpia, helyosztó az 5-8. helyért
7. nap, augusztus 18., csütörtök
Magyarország-Brazília 13:4 (4:1, 3:0, 4:3, 2:0)
Rió de Janeiro, Olympic Aquatic Stadium, v.: Gomez (olasz) Rezvani (iráni)
Magyarország: Nagy V., Erdélyi 4, Vámos 1, Szivós 1, Varga Dániel 1, Varga Dénes 2, Kis G. 1 Cs.: Zalánki 1, Manhercz K., Hosnyánszky, Decker Á. 1, Hárai 1. Szövetségi kapitány: Benedek Tibor
Brazília: Soro, Crivella 1, Oneto Gomes, Delgado 2, Da Costa, Perrone 1, Vrlics. Cs.: Franco, Alonso, Rocha, Guimaraes. Szövetségi kapitány: Ratko Rudics
Gól – emberelőnyből: 3/5, ill. 1/11
Gól – ötméteresből: 0/1, ill. 0/1
Kipontozódott: Rocha
Csoportkör a riói olimpián
5. nap, augusztus14., vasárnap
Brazília-Magyarország 6:10 (0:3, 1:2, 3:3, 2:2)
Rió de Janeiro, Olympic Aquatic Stadium, v.: Buch (spanyol), Ivanovszki (montenegrói)
Brazília: Soro, Crivella 1, Oneto Gomes 1, Delgado, Da Costa, Perrone 2, Vrlics. Cs.: Franco, Alonso, Salemi, Rocha, Guimiaraes 2. Szövetségi kapitány: Ratko Rudics
Magyarország: Nagy V., Erdélyi, Vámos 2, Szivós, Varga Dániel, Varga Dénes 1, Kis G. 1. Cs.: Zalánki 1, Manhercz K. 1, Hosnyánszky 2, Decker Á., Hárai 2. Szövetségi kapitány: Benedek Tibor
Gól – emberelőnyből: 1/9, ill. 4/9
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. –
Hivatalos, barátságos mérkőzés, Miskolctapolca, július 9., szombat
Magyarország-Brazília 14:5 (1:1, 7:2, 3:1, 3:1)
Miskolctapolca, v.: Alexandrescu (Románia), Tóth F. (Románia)
Magyarország: Nagy V., Erdélyi, Vámos 1, Szivós, Varga Dániel 1, Varga Dénes 5, Tóth M. 3. Cs.: Zalánki 2, Manhercz K. 1, Hosnyánszky 1, Decker Á., Kis G., Bedő. Szövetségi kapitány: Benedek Tibor
Brazília: Soro, Crivella, B. Gomes 2, Delgado, Silva, Perrone, Vrlics 1. Cs.: G. Gomes, Alonso,
Salemi, Rocha, Guinardes 2, Correra, Franco. Szövetségi kapitány: Ratko Rudics
Gól – emberelőnyből: 4/9, ill. 1/8
Gól – ötméteresből: 1/2, ill. –
Kipontozódott: Decker Á., ill. B. Gomes, Silva
A budapesti vb csoportbeosztása:
A vlv szerkesztősége az olvasók segítségével tartja fenn magát. Kérjük, lépjen be támogatóink közé. RÉSZLETEK
A csoport: MAGYARORSZÁG, Montenegró, Brazília, Georgia (Grúzia)
B csoport: Görögország, Németország, Horvátország, Japán
C csoport: Spanyolország, Olaszország, Dél-afrikai Köztársaság, Kanada
D csoport: Szerbia, Ausztrália, Kazahsztán, Egyesült Államok
A magyar válogatott programja a vb csoportkörében (a magyar csapat végig a Margitszigeten, a Hajós 50-méteres “fő medencéjében” játszik.:
A csoportkör további magyar programja
Június 23., csütörtök
21.00 Magyarország-Brazília
Június 25., szombat
21.00 Magyarország-Georgia (Grúzia)
A VLV VB-ALOLDALA A TELJES PROGRAMMAL, FOLYAMATOSAN FELKERÜLŐ EREDMÉNYEKKEL, JEGYZŐKÖNYVEKKE