Edzésre hívta a sajtó képviselőit a Fradi-média keddre. Az apropó az volt, hogy indul a Magyar Kupa küzdelemsorozata és közeledik annak időpontja is, hogy a zöld-fehérek megkezdik szereplésüket a BL-főtáblán. Varga Zsolt vezetőedző a vlv kamerája előtt adott helyzetképet csapata állapotáról, Varga Dénes csapatkapitánytól pedig azt is megkérdeztük, hogy lesz-e még válogatott.
A Fradi az UVSE-vel játszik oda-vissza párharcot a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében, majd jövő szerdán Sabadellben indítja BL-szereplését.
A népligeti uszodában tesztjellegű úszás töltötti ki a kedd délelőtti edzésidő első szakaszát, majd több csoportban – már labdával is – gyakoroltak a fiúk. A hangulat kiválónak tűnt a vízpartról figyelve a dolgokat.
Varga Zsolt az edzés után a vlv-nek elmondta, hogy a tavalyihoz képest másként alakult az idei szezonkezdés, ugyanis volt idő komolyabb alapozási szakaszra. A kemény edzések mindenkinek jót tettek, “tágultak a határok”, alaposabb lett az állóképesség, ami mikrociklusokra tagozódó felkészüléssel nem lett volna elérhető. Ami ennek hátránya: még nem pörög úgy a csapat, ahogy kellene, de a formajavulás biztosan bekövetkezik, amikor arra szükség lesz.
Nehéz lett a csapat BL-csoportja, de rendkívül hasznosak lesznek a fejlődés szempontjából azok a mérkőzések. Az új igazolások beépítése, ahogy halad, az új csapat épül – tájékoztatott a vezetőedző.
A válogatottal kapcsolatban Varga Zsolt elmondta, hogy a zsúfolt versenynaptár miatt eltekintett az októberre tervezett összetartás megvalósításáról. A válogatott a két ünnep között és január első napjaiban gyakorol majd, valószínűleg külföldi edzőpartnerrel együtt.
Varga Dénes csapatkapitány kedvező jeleket tapasztalt az eddigi mérkőzéseken, külön kiemelte, hogy a Fradi már most, az építkezés állapotában egyenrangú ellenfele volt a BL-győzelemre is esélyes Novi Belgrádnak, sőt a budapesti közös edzőtáborozásan le is győzte Zsivko Gocics csapatát. A beszélgetés végén a vlv munkatársa megkérdezte Dumit, lesz-e még válogatott. A válasz:
– Biztos, igen. 40+-ban is, 45+-ban is szeretnék, mert miért ne…
– A felnőtt férfi válogatottra gondoltam…
– Az aktuális felnőtt férfi válogatottban…, Zsolt nagyon számít rám, ha minden igaz és hát, én is most afelé tendálok, hogy Zsolttal egyetértsek, hogy ha ő azt mondja, hogy nekem játszanom kell, akkor nekem játszanom kell. De vannak bizonyos tényezők, amiket még tisztázni kell, meg kell beszélni, sok érintett, sokismeretlenes egyenlet, de hogyha egyszavas választ kell adnom, akkor… talán az igen volna a helyes válasz.
VLV-VIDEÓK: