A belgrádi Eb szerdai szünnapján éltünk a lehetőséggel, hogy a szövetség által szervezett “sajtófélóra” során kérdezni lehetett a válogatott játékosaitól. Barta Eszter rövid videóinterjúi és a beszélgetések olvasható változata:
Stuber Sándor
Drámai csatában jutott be a belgrádi Európa-bajnokság elődöntőjébe a magyar válogatott. A spanyolok után a görögök következnek majd. Részletek, Varga Zsolt, Vogel Soma, Vigvári Vendel, Vigvári Vince, Fekete Gergő és Nagy Ákos nyilatkozata:
Aki nyer, az az Eb elődöntőjébe jut. A meccs 18.00-kor kezdődik, az M4 Sporton követhető, nálunk az itt megszokott szöveges élő közvetítés olvasható.
Kitűnő kezdés után a meccs közepén nagy visszaesés és a végére hiába szárnyalt megint a csapat a szerbek ellen, már nem sikerült elkerülni a vereséget. Kedden ki-ki meccs jön a spanyolokkal a négy közé jutásért a belgrádi Eb-n. Részletek, Varga Zsolt, Uros Sztevanovics, Manhercz Krisztián, Nagy Ádám, Jansik Szilárd, Vigvári Vince, Kovács Péter és Batizi Benedek nyilatkozata:
Az elődöntőért játszik a csapat, az elképzelhető legnehezebb ellenféllel, a házigazda Szerbiával, telt ház előtt, a belgrádi Eb-n. Az M4 Sport közvetít, itt a nálunk megszokott szöveges élő tudósítás olvasható:
Megdolgoztunk a három pontért, de megvan és így Magyarország továbbra is pontvesztés nélkül vezeti Eb-csoportját. Részletek, további eredmények, Varga Zsolt, Manhercz Krisztián, Fekete Gergő, Vigvári Vince, Tátrai Dávid, Csoma Kristóf, Vogel Soma és Angyal Dániel nyilatkozata:
Ez a győzelem kötelező, még ha nem is számíthatunk könnyű mérkőzésre. A találkozó 18.00-kor kezdődik, az M4 Sport közvetíti, mi az itt szokásos szöveges élő tudósítást kínáljuk olvasóinknak.
Magyarország, Görögország és Olaszország az Európa-bajnokság három százszázalékos csapata a torna első szakasza után. Ismertetjük a csoportok végeredményét, az új beosztású második csoportkör kiinduló helyzetét, valamint a folytatás programját.
Százszázalékos teljesítménnyel lett csoportelső válogatottunk a belgrádi Eb-n. A következő ellenfél pénteken Hollandia. Részletek, Varga Zsolt, Vogel Soma, Tátrai Dávid, Batizi Benedek, Angyal Dániel, Vigvári Vince, Vigvári Vendel és Nagy Ákos nyilatkozata, további eredmények: