Hétfőn Zágrábban elkészítették a BL-csoportok beosztását. Nyéki Balázs szerint az FTC a csoportkör talán legnehezebb négyesébe került. Részletek, a vezetőedző nyilatkozata a vlv-nek:
European Aquatics – sorsolás
Bajnokok Ligája-csoportkör
A csoport: Waspo Hannover, Jadran Herceg Novi, Olympiakosz, Sabadell
B csoport: Nagyvárad, Brescia, Radnicski Kragujevác, Pro Recco
C csoport: CNA Barceloneta, Mladost Zágráb, Novi Belgrád, Jadran Split
D csoport: CN Marseille, FTC, Panathinaikosz, Steaua Bukarest
Az oda-vissza körmérkőzéses rendszerben zajló küzdelem október 6/7-én kezdődik és december 15/16-án fejeződik be.
A csoportokból az első két helyezett jut tovább a negyeddöntős csoportkörbe, a kieső nyolc csapat pedig az Eurokupa nyolcaddötőjében folytathatja nemzetközi szereplését.
A BL négyes döntőjét 2027. május 12. és 15. között Belgrádban rendezik meg.
NYÉKI BALÁZS (FTC-Telekom Waterpolo) vezetőedző a vlv-nek:
– Mindenki láthatja, hogy az egyik legnehezebb, talán a legnehezebb csoportba kerültünk, de ez benne volt, nincsen semmi probléma, sőt. Örülök, hogy nagyon jó mérkőzéseink lesznek.
Ami az ellenfeleinket illeti: a Panathinaikosszal éppen most készültünk együtt, a saját bőrönkön éreztük, hogy mennyire jó játékerőt képvisel, otthon nyilván még nehezebb ellenük, ismerve a görög közönséget. A Marseille-ről tudjuk, hogy nagyon erős csapat, nem véletlenül nyerte meg az Eurokupát. Ráadásul Marseille-ben is nagyon nehéz játszani, ott ritkán tud győzni vendég csapat. Szóval a külföldi túráink nagyon érdekesek lesznek. A Bukaresttel kapcsolatban annyit tudok mondani, hogy kicsit “sötét ló”. A Nagyváradnál valószínűleg erősebbek, hiszen ők nyerték meg a román bajnokságot. Jól is igazoltak, náluk folytatja a horvát Marinics Kragics.
Hamarosan kialakul a meccssorrend, ezen is sok múlik, ennek alapján tudjuk majd elkészíteni a pontos periodizációt.