Vasárnap délután elindult Ausztráliába a magyar férfi vízilabda-válogatott. Jansik Szilárdot és Nagy Ákost még az utolsó margitszigeti edzésen faggattuk várakozásaikról.
Kéthetes felkészülés után, vasárnap – Dubai-Sydney – útvonalon elutazott Ausztráliába, a Világkupa-szuperdöntő helyszínére a válogatott.
A csapatunk:
Csoma Kristóf, Gyapjas Viktor – kapusok,
Burián Gergely, Dala Döme, Fekete Gergő, Jansik Szilárd, Kovács Péter, Manhercz Krisztián, Nagy Ádám, Nagy Ákos, Szalai Péter, Varga Vince, Vigvári Vendel, Vismeg Zsombor, Zalánki Gergő – mezőnyjátékosok.
A felkészülés utolsó szakasza már Ausztráliában lesz, az edzések mellett egy torna is segíti a ráhangolódást (az eredeti tervek szerint Ausztrália, Görögország, Japán és Montenegró is részvevő), majd megkezdődik a Világkupa Szuperdöntője.
A nyolc csapatos torna a negyeddöntőkkel indul, ellenfelünk a horvát válogatott lesz. A Sydney-i mérkőzés július 23-án, csütörtökön, magyar idő szerint 12.15 órakor kezdődik.
VLV-VIDEÓK:
A videóinterjú olvasható változata:
– Jansik Szilárdot köszöntöm, és egy kis összegzést kérnék az elmúlt másfél-két hétről. Hogy érezted magad? Mit végeztél, hogy látod a helyzetünket?
– Köszöntöm a kedves nézőket, és természetesen téged is Geyza. Különleges két hét volt, ilyenben a karrierem során még nem volt részem, hogy szűk két hetet készüljünk egy világversenyre. Ez most emiatt volt kicsit más, mint a többi felkészülés.
Azt gondolom, hogy nagyon jól haladtunk. Ez most nem az a klasszikus felkészülés volt, hogy elkezdtük az alapoktól, és végigmentünk, alapoztunk, és így folyamatosan fejlődtünk. Itt igazából már az első napon gyakorolnunk kellett különböző védekezési, támadási megoldásokat, emberhátrány-variációkat, mert ugye, túl sok időnk nem volt.
Igaz, kint még azért lesz körülbelül másfél hetünk az első Világkupa-meccsig, szóval azért még lesz időnk. Persze nagyon hosszú az utazás, biztos el fog telni jó pár nap, míg észhez térünk, azért elég nagy az időeltolódás.
Összefoglalva: azt érzem, hogy jól haladtunk. A múlt hét végi tornának volt sok pozitívuma. Elsősorban a támadásra gondolok, mert ha a negatívumról is kell beszélni, az a védekezés – kicsit könnyebb gólokat engedtünk az ellenfeleknek, nem mindig voltunk elég élesek és elég kemények hátul. De szerintem ebben a fázisban ez így tökéletes volt, mert legalább tudjuk, hogy mire kell ezután hangsúlyozottan figyelni.
Felgyorsult a játék, sokkal több a gól, mint régen, de most még rengeteg elkerülhető gólt kaptunk. Ezen dolgozni fogunk, és a feladat most igazából már csak a pakolás és a készülés, fejben összerakni, hogy azért csak elmegyünk két hétre. És egy olyan eseményre megyünk, ami, lehet mondani, hogy nem a legnagyobb értékű, tehát nem olimpia, világbajnokság, Európa-bajnokság, de közben mégis fontos, hiszen ha már elmegyünk, és ha már ilyen kompletten, jól felkészülve megyünk oda, akkor nem lehet más a célunk, mint az, hogy megnyerjük a tornát. És erre minden esélyünk megvan.
Három mérkőzésről van szó, bármi lehet, és nagyrészt azért a legjobb válogatottak vannak ott, de én bízom abban, hogy még ebben a másfél hétben annyit tudunk fejlődni, hogy oda egy jó, magabiztos játékkal érkezünk meg. Azt mondom: nyerjük meg. Mi más lehet a célunk? Aztán majd utána beszélgetünk, hogy mi hogy sikerült…
– Nagyon szépen köszönöm, jó utat kívánok, szerencsés szereplést és visszatérést!
– Köszönjük szépen!
– Nagy Ákost, a magyar válogatott balkezesét köszöntöm, és elsősorban gratulálok ahhoz, hogy benne vagy a Világkupa-csapatban! Volt benned izgalom?
– Nyilvánvalóan minden csapat- vagy kerethirdetés nagyon izgalmas, és most végképp éreztem egy ilyen félszet, vagy egy ilyen kis plusz érdekességet, egy kis pikantériát. Igen, hát így mindig nagyon izgalmas, és hogyha sikerül bekerülni a csapatba, akkor ez mindig egy ilyen eufória.
– Elmondta Zsolt is, de hát mindannyian láttuk Szingapúrban is – volt már három balkezes a csapatban. Ez szakmai szempontból mit jelent? Hogy szoktátok csinálni? Két balkezes van bent, vagy mind a három? Mi az, ami ennek a helyzetnek a jellegzetessége?
– Általában a kettő a leggyakoribb. Ami talán érdekesség lehet, az az emberelőnyös szituáció, ott lehet három balkezessel játszani, de egetrengető különbség igazából nincsen.
– Mennyire vagy már rutinos válogatott játékos?
– Egyáltalán nem, megmondom őszintén. Ez mindig pluszmotiváció és új impulzus, amikor itt lehetek. Nyilván emiatt még “friss húsnak” érzem magam, így pedig mindig izgalmas.
– De most már azért nem te cipeled a labdákat, a sapkákat, úgy láttam…
– Igen, most már előléptettek azzá, aki segít beosztani, hogy ki mit vigyen, de természetesen a cipelésben is segítek.
– Jó, hát én laikusként tudom csak megítélni, de szerintem amikor bent vagy a vízben és megy a játék, akkor nincsen semmilyen félsz vagy rossz érzésed…
– Nincs, nincs, abszolút nincs. Lekopogom, hála Istennek, hogyha bent vagyok a vízben, akkor mindig a játékkal tudok foglalkozni.
– Na, mit vársz ettől az ausztráliai kirándulástól?
– Nyilvánvalóan azért megyünk ki, hogy megnyerjük a Világkupa-szuperdöntőt. Mindent meg fogunk tenni. Ez a cél, és ezt is várom.
– Hogy érzed, a csapat mennyire áll készen?
– Szerintem nagyon jól összeállt, hiába volt most kicsit rövidebb a felkészülési időszakunk, úgy érzem, hogy tényleg edzésről edzésre egyre jobban összeállunk, a régi kapcsolatok újraépülnek és erősödik a csapat.
– Köszönöm szépen, jó utat kívánok, és sikeres hazatérést!