Váratlan fordulat miatt tovább kutakodtunk Ivády Sándor szövetségi kapitány 1939-es lemondásának ügyében – Csurka Gergelynek köszönhető, hogy eldöntöttük: még mélyebbre ásunk az Arcanum (adt.arcanum.hu) kincset érő adatbázisában.
| ELŐZMÉNY:
Az előző részben azokat a különös, konkrét körülményeket idéztük fel, amelyek között lemondott szövetségi kapitányi tisztségéről Ivády Sándor – 1939-ben. A történetet sajtóhírek alapján foglaltuk ösze, s most még több részletet tálalunk az olvasók elé, ezek talán segítenek megvilágítani, egyben megőrizni egy (sport)történelmi időszak eseményeit, dilemmáit, az akkori viszonyokat sportágunkban. |
Azért folytatjuk a történetet, mert az első rész publikálásakor megtisztelő és nagyon fontos kiegészítést tett cikkünkhöz Csurka Gergely, a sportág vitathatatlanul legtekintélyesebb szakírója. Ezt jelezte:
Azért ehhez annyi mindenképp odakívánkozik, hogy ama bizonyos németországi vereség volt az első 11 év (!!!!! – amszterdami olimpiai döntő) és 110 mérkőzés (!!!!!) után. Az egyetemes vízilabdatörténelemben nem volt és nem lesz ilyen veretlenségi sorozat.
Ez a kiegészítés – amit ezúton is megköszönünk – még jobban kiemeli a történtek jelentőségét. Ezért kicsit alaposabban feltérképeztük a vereség körülményeit. Megmutatjuk, mire jutottunk. (És már most jelezzük, hogy egy újabb cikkben összegezzük majd – a korabeli sajtó szemlézésével – a történelmi kudarc hazai közvetlen következményeit.)
A fájó vereség az 1939-es Horthy Kupa harmadik játéknapján történt, a színhely a hollandiai Doetinchem volt. Ez egy 15 ezer lakosú kisváros, ahova úgy került a Horthy Kupa, hogy a rendezés jogával abban az évben rendelkező holland szövetség nem kapott megfelelő anyagi támogatást Amszterdamtól, a térképen is alig található kisváros viszont rendkívül készségesnek bizonyult. Ráadásul a vízilabdatorna első két napja alatt ők rendezték meg az 1939-es holland úszóbajnokságot is.
Megjegyezzük, hogy ebben az időszakban nemcsak szervezetileg fonódott össze az úszás és a vízilabda, hanem a versenyek is sokszor “közösek” voltak. Ez azt jelenti, hogy például nemzetek közötti viadalok zajlottak – komoly érdeklődés mellett – úgy, hogy az adott két ország összecsapásának az úszószámok mellett az egyik színtere a pólóválogatottak meccse volt.
Beleznai László és Ivády Sándor (Színházi Magazin, 1939. augusztus 20.)
Az 1939-es Horthy Kupán a sportág nemzetközi elitjéhez tartozó csapatok vettek részt. A legnagyobb esélyesnek a magyar és a német csapatot tartották (ebben a sorrendben), szerepelt még Olaszország, Belgium, Hollandia és Franciaország. Mint lentebb, az eredményekből látható, a meccsek többsége szoros volt és nem sok hiányzott ahhoz, hogy a magyar csapat a németektől elszenvedett vereség után is megnyerje a tornát, ami azonban végül nem sikerült.
Még annyit a 83 évvel elkésett konkrét tudósítás előtt, hogy az akkori póló természetesen egész más volt, mint a mostani. Egy mérkőzés kétszer 7 percig tartott, cserélni nem lehetett (csak a következő meccsre leadott nevezésnél). Ami számunkra a legfurcsább: alapvető szabály volt, hogy a játék megszakításakor mindenkinek szigorúan azon a helyen kellett maradnia, ahol a sípszó érte. Nem lehetett továbbúszni, pozíciót nyerni, helyezkedni. Éppen a torna évében rendeztek egy kísérleti meccset, azt kipróbálva, hogy mi lenne, ha engednék a szabad mozgást a holtidőben. Korabeli sajtótudósítások szerint a játék szinte burleszkbe fordult át, az egyes párok hatalmas csatát vívtak, előfordult, hogy a kapuskidobás után észre sem vették a labdát játékosok, annyira egymással voltak elfoglalva… Így akkor ezt a tervezett szabálymódosítást el is vetették.
A doetinchemi tornán kísérletképpen sorsolták a játékvezetőket, mert így “Elmaradt az a sportszerűtlen, kirívó, sértő alkudozás, amely néha napokig tartott egy mérkőzés játékvezetőjének kijelölése körül. Megtörtént még az is, hogy a nemzetközi szövetség végrehajtóbizottságának kellett kijelölnie játékvezetőt. Természetesen a játékvezető fülébe jutott, hogy valamelyik fél kifogást emelt ellene, ez feszélyezte őt, gátolta abban, hogy kifejtse képességeit.”(Sporthírlap, Donáth Leó dr. beszámolója, 1939. augusztus 8.)
A turné a magyarok számára eleve baljóslatúan kezdődött, Donáth Leó sportvezető (aki 1925-ben a LEN alapító főtitkára volt, később a FINA főtitkára lett, e minőségében volt ott Hollandiában is) már induláskor, a Keleti pályaudvaron elveszítette útlevelét. Okmány nélkül tette meg az utat Hollandiáig. Mind a magyar, mind a német határon a legnagyobb kedvességgel engedték tovább, a Hollandiába való belépéskor kellett egy órácskát várnia, hogy Hágából telefonon(!) igazolják, valóban megkapta a hollandiai vízumot…
A hollandiai kisváros sportlázban égett, a meccseken 4 ezer ember szurkolt és a németek sejthettek valamit, mert különvonattal vitték a szurkolókat Doetinchembe.
A magyar csapat a város szívében kapott szállást és már akkor is mulatságos lehetett olvasni egy tudósításban, hogy Ivády Sándor szövetségi kapitány kénytelen volt panaszt tenni a szálloda személyzeténél: azt kifogásolta, hogy túlságosan sok ételt adnak a játékosoknak, kérte, hogy ebből vegyenek vissza!
Ezt a sztorit Beleznai László dr. Nemzeti Sportban megjelent tudósításából ismerjük. Beleznai úr “alapban” nem újságíró, hanem sportoló majd sportvezető volt, ebben az időszakban (egyébként 18 éven át) Magyarországot képviselte a FINA vízilabda-tanácsában és a szabálymódosításokkal foglalkozó testületben.
Ő küldte tehát a telefontudósításokat a meccsekről, a csapat kinti életéről, elég profi módon. Újságírói szemmel nézve egyébként egészen különleges érdekességet fedeztünk fel. Akkoriban a Nemzeti Sport szerdán és szombaton nem jelent meg. Történetesen éppen keddi napra esett a németektől elszenvedett vereség, és péntekire a Horthy Kupa utolsó napja, a tornazárás, így tehát e két nap fejleményeiről a NS nem tudott beszámolni. Akkori konkurense, a Sporthírlap viszont igen, ők ugyanis megjelentek ezen a két napon. De ezt úgy kell elképzelni, hogy a vezető sportnapilap a szünnapot követően nem is pótolta a hiányzó események tudósítását, úgy tekintette – ez utalásokból derül ki – hogy az általa nem ismertetett történésekkel már mindenki tisztában van – nyilván a Sporthírlap jóvoltából. (Amely szerkesztőséget egyébként szintén Beleznai László dr. tudósította a “kieső” napokon…) Ez mai szemmel nézve nagyon furcsa – igaz, talán az is, hogy jelenleg – és immár “emberemlékezet óta” – csak egy sportnapilapból lehet itthon tájékozódni.
Ugyancsak érdekes, hogy a német-magyar meccs pontosan egy hónappal előzte meg a második világháború kirobbanását, de a torna időszakában megjelent sok tudósítást elolvasva – a politika, az adott nemzetközi légkör semmilyen “beszűrődését” nem fedeztük fel. (A német nemzeti lobogóban ott volt a horogkereszt, de ez már az 1936-os olimpián is így volt, emlékeztetőül: éppen a németeket győztük le a berlini olimpiai torna döntőjében…) Pedig a lapok “nem sporttal foglalkozó” rovataiból már drámain bontakozik ki a világégést megelőző időszak minden eleme, legyen szó akár külpolitikáról, akár belpolitikáról.
És most akkor lássuk az 1939-es hollandiai Horthy Kupa történetét.
1939., július 29., péntek
Belgium—Franciaország 2:2 (2:0)
Olaszország—Németország 4:4 (3:2)
Magyarország-Hollandia 4:1 (2:0)
Magyarország: Mezei — Hazai, Sárkány — Bozsi — Brandy, Németh, Kislégi.
Hollandia: Pearl — Hamer, Overhagen — Stam — Maier, Aelst, Rootselaar
Valamennyi gólunkat Németh János lőtte, akinek ez volt a 101. mérkőzése a nemzeti csapatban – vereséget mind ez idáig egyszer sem kellett átélnie!
Egy nyilatkozat a Nemzeti Sportból:
Drigny, az Európai Úszóliga elnöke: A mérkőzés nagyon szép volt. Az igazi vízipólót szerte a világon még mindig a magyar csapat játssza. Amit ma láttam, annak alapján kijelenthetem, hogy a magyar csapat vízipóló fölényét még hosszú ideig nem fenyegeti veszély.
Az általunk fellelt egyetlen fotó az 1939-es Horthy Kupáról – 8 Órai Újság, 1939. augusztus 3.
(Megjegyezzük: ebben az időszakban rendszeresen nyilatkoztak a sportlapokban legalább egy-két mondat erejéig a meccsek után a játékvezetők is! Jó lenne ezt a hagyományt visszahozni – a szerk.)
1939. július 30., szombat
Belgium-Hollandia 5:3 (2:1)
Németország-Franciaország 5:2 (1:1)
Magyarország-Olaszország 4:3 (1:1)
Magyarország: Mezei — Hazai, Sárkány — Bozsi — Kislégi, Németh, Brandy.
Olaszország: Buonocore — Bulgarelli, Goggioli — Signori — Ognio, Ghira, Maioni.
(Az olaszoknak új szövetségi kapitánya volt Zólyomi András személyében, munkájával elégedettek voltak a megbízói, négy évig töltötte be ezt a tisztet, majd 1956-ban visszahívták és 1960-ban[!!] olimpiai bajnoki címre vezette az olasz csapatot.)
A gólszerzők sorrendben:
Németh, Ognio, Ghira, Kislégi, Németh, Brandy, Ghira.
Nehéz győzelem volt, annak ellenére, hogy Ivády az eredeti elképzelésével ellentétben nem pihentetett senkit, a legjobb csapatot állította ki.
1939. augusztus 1., kedd
Belgium-Olaszország 4:4 (2:1)
Hollandia-Franciaország 5:2 (4:1)
Németország-Magyarország 2:1 (0:1)
Németország (fekete sapka): Wenninger — Bayer, Straus — Gunst — Kiensle, Schneider, Schulze.
Magyarország (fehér sapka): Mezei — Hazai, Sárkány — Bozsi — Brandy, Németh, Kislégi.
Játékvezető: Delaeve (belga). Góljelző: Thierry (francia), Delahaye (belga).
Gólok sorrendben: Kislégi, Gunst, Gunst
A Sporthírlapot idézzük:
“Szomorú eredményt hozott számunkra kedden a doetinchemi Horthy Kupa vízipólótorna. Vízipólócsapatunk elvesztette tizenegyéves veretlenségét. Amsterdam óta készültek arra a németek, hogy újra megverjék a magyar csapatot. Döntetlent már elértek ellenünk a tizenegy év alatt is, de győzelmet még nem. S most ez is sikerült nekik… A magyar vízipólósport szurkolói félve engedték útjára a magyar vízipólócsapatot. Ebben az évadban nem szerepelt olyan jól eddig a vízipólócsapat, hogy — mint a múltban — nagy esélyesként bocsássuk útjára. Sajnos, a félelem jogos volt. Vízipólócsapatunk vesztett. Lehetséges, hogy a Horthy Kupa vízipólótornán a végső győzelmet még megszerzik a magyarok, annyi azonban bizonyos, hogy a szép győzelmi sorozat véget ért. Reméljük, hogy a magyar vízipólósport vezetői levonják a mérkőzés tanulságát és a válogatott csapat felfrissítése (s a felfrissítést szolgáló utánpótlás nevelése) fokozottabb munkával megkezdődik. És ezekben a fájó percekben üdvözöljük a győztes német csapatot, amely tizenegy év alatt nem vesztette el kedvét, sportszerűen gondolkodva újra és újra megkísérelte a magyarok legyőzését, ami végre most sikerült nekik.
Fanyar humor… Nemzeti Sport, 1939. augusztus 4.
Zsúfolásig megtelt ezúttal is az uszoda. A 4000 néző között magyar szurkolók is voltak, akik Hollandia minden részéből utaztak erre a sorsdöntőnek hitt mérkőzésre.
(…)
Véleményünk:
Fantasztikus és elképesztő balszerencse üldözte a magyar csapatot. Úgy indult az első félidő, hogy kiadós győzelmünkhöz kétség sem fér. Már ekkor is elkövetett mindent Deraeve, hogy a magyar csapat győzelmét kétségessé tegye, hogy a magyar csapat lendületét kivegye. Minden kétséges helyzetben ellenünk ítélkezett. A balszerencse is mellénk szegődött, amikor Brandy lövését a kapufa védte. A II. félidőben ugyancsak Deraeve sorsdöntő hibája avatkozott be ellenünk. Gunst gólja előtt Hazainak öt méternyi előnye volt a némettel szemben. Ezt elnézte Deraeve és ráúsztatta a németet. Hiába tiltakoztunk mi kinn a parton, hiába ellenezték a játékosaink a vízben, Deraeve elkövette a hibát, elnézte a dolgot és ebből a helyzetből indult el az első német gól, amellyel eldöntetlenné tették a mérkőzést. Ez volt a mérkőzést eldöntő nagy pillanat. A fiúk jól játszottak az első félidőben és ezt fokozni tudták a másodikban. Nem lehet a vereségért senkit sem okolni közülük.”
Augusztus 2., szerda
Olaszország-Franciaország 3:0 (1:0)
Németország-Hollandia 4:3 (1:3)
(A hollandok 3:1-re vezettek és sajtótudósítás szerint nagy bírói támogatással fordították meg a meccset a németek.)
Nemzeti Sport:
“A magyar csapat szállása kedden este igen szomorú hangulatban látta viszont a fiúkat. Délután jókedvűen, bizakodva mentek ki a mérkőzésre, este valósággal letörten mentek haza. Különösen Németh Jánost, a magyar csapat százszoros válogatottját viselte meg a vereség. Alig tudtuk megvigasztalni… Ezt a szerdára virradó éjszakát a legtöbb magyar játékos álmatlanul töltötte és bizony aggodalommal vártuk a szerdai meccset. Most örülünk igazán, hogy csütörtökön szünnap lesz.”
Magyarország-Belgium 4:2 (2:1)
Magyarország: Mezei — Tolnai, Sárkány — Harai — Brandy, Németh, Kislégi.
Belgium: Desmet — Stoelen, Blitz — Issele — Rigaumont, De Pauw, Coppieters. A magyar csapatban tehát Tolnai szerepelt (Bozsi helyett).
Gólok sorrendben: Brandy, De Pauw, Németh, De Pauw, Brandy, Kislégi
Augusztus 4., péntek
Olaszország-Hollandia 4:2 (2:0)
Németország-Belgium 4:3 (2:1)
Magyarország-Franciaország 3:0 (2:0)
Játékvezető: Devries (holland). Góljelző: Deraever (belga) és Hoffmann (cseh-morva). Időmérő: Dahmen (német) Magyarország: Mezei — Sárkány, Hazai — Tolnay — Lengyel, Németh, Brandy.
Franciaország: Debonne — Lefebre, Diener — Bermyn — Bush, Dewash, Delporte
Gólok sorrendben: Lengyel, Lengyel, Brandy
A HORTHY KUPA VIZIPÓLÓTORNA VÉGEREDMÉNYE:
1. Németország 9,
2. Magyarország 8,
3. Olaszország 6,
4. Belgium 4
5. Hollandia 2,
6. Franciaország 1 pont
Hatalmas ünnepléssel fogadták Németországban a doetinchemi tornán győztes német vízipólócsapatot. A határmenti Emmerichben fáklyás menetet rendeztek a tiszteletükre.
Nemzeti Sport:
“Ezzel véget ért a Horthy-kupáért folyó második vízipólótorna. Felvonultak a csapatok, az ünnepélyes eredményhirdetésre. Elől a németek, utánuk a magyarok és az olaszok, az első három helyezett. Felhúzták a lobogókat, elhangzott a német himnusz. A német játékosok és vezetőik szemében örömkönnyek csillogtak. Amikor elhangzott az üdvözlőbeszéd, átadták a németeknek a kupát, egyszerre harsány hajhuj-hajrát hallottunk. Németh János, a magyar csapat kapitánya vezényelte az üdvözlést a német csapatra. Utána még odament a német játékosokhoz és egyenként is gratulált nekik. Ez az üdvözlés határozottan mély hatást keltett mind a németekben, mind a semlegesekben is.
— A magyarok tudnak, szépen veszteni is . .. — mondták. Az ünnepi lakoma a magyarok szállójában volt, nem sokat aludhattak a fiúk ezen az éjjelen … A jó hangulatot az sem zavarta meg, hogy a tervezett tűzijáték elmaradt a rossz időjárás miatt.”
Sporthírlap:
“Magyarország második helyen végzett a doetinchemi tornán. A második helyen, mint annak idején Amszterdamban az olimpián. Akkor az amszterdami vereség után kezdődött meg a magyar vízipólóválogatott nem várt hatalmas győzelemsorozata. Talán… talán most is leszűrjük a doetinchemi tanulságokat, okulunk a saját kárunkon, megkezdjük a munkát… Egy vereség még nem jelent sokat, ha nem követi a többi. A jövő évben, az olimpián javítania kell a magyar vízipólócsapatnak.
A német—magyar mérkőzés gyásznapot jelentett… Olyan volt a hangulat, mint annak idején Amsterdamban … A németek ujjongtak, mi meg végigsírtuk a doetinchemi utcákat… Németh Jánosnak az első vereséggel végződött válogatott mérkőzése volt, őt viselte meg legjobban a vereség. — Jameszkám, — vigasztaltuk — most újabb száz mérkőzésed lesz, amelyet legyőzünk. Nekünk nem sikerült megvigasztalnunk. Csak akkor tért egy kissé magához, amikor a kedves olasz fiúk ellátogattak hozzánk és ők is vigasztalni kezdték. — A fontos az olimpia — mondták. Éreztük, hogy az olaszok megállapításában nagy része van annak, hogy bennünket akarnak jobb kedvre deríteni, és bizony nagyon fájó vereség érte a magyar csapatot Doetinehemben, de jól esett a vígasztalás és megnyugodtunk. Igen! Fokozottabb munkával kell dolgoznunk az olimpia előtt s akkor még minden rendbe jöhet.
Az 1940-es (eredetileg Japánba, majd) Helsinkibe tervezett és az 1944-re kitűzött londoni olimpia a II. világháború miatt elmaradt, mint ahogy Horthy Kupát sem rendeztek soha többé (a következő Nürnbergben lett volna).
Sporthírlap, 1939. augusztus. 9.:
Európai visszhang a doetinchemi eredményre (eredeti cím)
“A Horthy Kupa vízipólótorna véget ért, s ezzel befejeződött a vízipólósport egyik korszaka is. Ez volt — legalábbis a mi szempontunkból — az „aranykor”, amelyben a főszerepet a magyar aranycsapat vitte… A hosszú diadalsorozatnak vége szakadt, s ezt természetesen élénk érdeklődéssel tárgyalják mindenütt, ahol csak vízipólóznak, összegyűjtöttük az európai véleményeket a vízipólótorna befejezése után.
A német lapok érthetően örömmámorban úsznak. A „BZ am Mittag” ezt írja: „A rohamnak sikerülnie kellett. Már évek óta rendszeresen frissítjük csapatunkat, Wenninger, Schneider, Kienzle és Strans ragyogóan egészítette ki az öregeket. A doetinchemi eredmény teljesen igazságos volt. Hiába szurkoltak ellenünk a hollandokkal és a belgákkal vívott mérkőzésünkön, az igazi döntő a Németország-Magyarország mérkőzés volt és ezt mi nyertük meg teljesen megérdemelten.” A „Völkischer Beobachter” szerint ez csak a kezdet volt és súlyos lenne, ha elbizakodna a német csapat. „Ezt a doetinchemi sikert tetézzük meg az olimpiai győzelemmel.” Ez a lap különben kutatja az okot, miért kaptak ki a magyarok. Megállapítja, hogy egyrészt a magyar csapat határozottan visszaesett, Németh elvesztette oroszlánkörmeit, Kislégit pedig sokszor zavarba lehet hozni, másrészt azonban a német csapat sokkal jobb, mint azelőtt volt.
„A jövő csapata az olasz vízipólóegyüttes. Gyors, határozott, technikás, össze kell szednünk magunkat, ha a jövő évben is elől akarunk lenni.” A bécsi „Mittagausgabe” örömmel szögezi le: „Eleinte a magyarok csak a balszerencse rovására írták vereségüket, de a verseny után őszintén gratuláltak a németeknek, a ma legjobb formában levő vízipólócsapatnak.
A hollandok számára is csalódást hozott a vízipólótorna. Sokkal jobb szereplést vártak. Az egyik lapban olvassuk Aelstnek, a holland középcsatárnak a véleményét: — Folytathatjuk a tanulást. Gyorsaság tekintetében nincs sok tanulnivalónk, de technikában és taktikában még elmaradunk a legjobbaktól.
– Mi a véleménye, — kérdezték — igazságos eredményt hozott a torna? — A németek szerencsével győztek, de a szerencse az erőseket segíti. Hallatlan lelkierővel nyertek meg a németek három már vesztésre állt mérkőzést! A magyarok nagyon visszaestek. A további helyezés is, sajnos, igazságos …
Az olaszok csak titokban remélték, hogy jól fognak szerepelni. A harmadik hely minden várakozásukat felülmúlta.
A „La Gazzetta dello Sport” írja:
„Érdemes vízipólóznunk! Most az úszószövetségen a sor, hogy jobban kiépítse a bajnoki rendszer és a nemzetközi kapcsolatokat. Ha csak egy kis szerencséje lett volna az olasz vízipólócsapatnak, akkor egészen elöl végzett volna. Meg kellett volna vernünk még a németeket és a belgákat is, mindkettő csak nehezen húzta ki döntetlenre. És nem hiányzott sok ahhoz, hogy a magyaroktól pontot vegyünk el.”
Ez a lap közli az egyik olasz vezető véleményét. Ez a vezető azt mondja, hogy szerinte alapvető hibák vannak a magyar csapat előkészületeiben.
– Nem tudnak úszni a magyar játékosok! Nem mozognak! Gunst besétált kétszer is a magyar kapuba. Az „Il Littoriale” buzdítja az olasz csapatot. „Csak így tovább!” Majd ezt olvassuk: „Mi sokat tanultunk a magyaroktól, most is magyar edzőnk van: Zólyomi András. A tanítvány már majdnem megverte a mestert. Vajjon úgy lesz-e a vízipólóban is, mint a futballban?…”
A franciák elkeseredetten írnak a tornáról. A „L‘Auto“ előzékenyen megállapítja, hogy a németek szerencsével nyertek, mert Deraeve, a belga játékvezető sok hibát követett el a magyarok terhére.
“Mindenesetre az is igaz, hogy a magyarok visszaestek. Csapatuk már nem verhetetlen. Hiányoznak a gyors csatárok és az örökmozgó Halasy.”
A „Paris Soir” is szerencsés német győzelemről ír.
A belga vélemények megoszlanak. Vannak, akik szerint még „öregebb” csapatot kellett volna játszatnia a belga szövetségnek, vannak azonban olyanok is, akik a fiatalítást sürgetik.
Deraeve, a német-magyar mérkőzés játékvezetője nyilatkozik az egyik antwerpeni lapban.
– Hallottam, hogy a magyarok panaszkodtak rám. Érthetetlen, hiszen a vak is láthatta, hogy nem miattam kaptak ki, hanem gyenge játékuk miatt. Óriási különbség volt a Bécsben látott magyar csapat és a doetinchemi tornán résztvett magyar együttes között. Bécsben tűzijátékot rendeztek a magyarok, itt meg összeroppantak. Talán az idegességük miatt… Én ugyanis úgy láttam, hogy roppant idegesen játszottak, néha alig tudtam visszavezényelni a játékosokat a helyükre. A torna eredménye különben akkor lenne igazán igazságos, ha a magyarokat és a németeket holtversenyben tették volna az első helyre. A magyarok ugyanis csak a németek ellen játszottak gyengébben, a többi ellenféllel szemben lényegesen jobban szerepeltek, mint a német csapat.
Végül álljon itt Blitz belga vezetőnek a nyilatkozata:
– A németek fellendítik a vízipólósportot. Határozottan sokkal érdekesebbek lesznek ezentúl a nemzetközi tornák, mint eddig voltak. A magyar csapat nem verhetetlen mumus, körülbelül 4-5 ország vízipólócsapata együtt van az élcsoportban!”
Cikksorozatunk harmadik részében a németek elleni vereség hazai következményeit idézzük majd fel.