A döntő második meccsén megszerezte a bajnoki címet a Pro Recco. A bresciai mérkőzésről az immár kétszeres olasz bajnokot, Zalánki Gergőt kérdeztük.
EZ TÖRTÉNT A DÖNTŐ ELSŐ MÉRKŐZÉSÉN
Olasz bajnokság, döntő, második forduló
Brescia-Pro Recco 4:6 (0:3, 1:2, 2:1, 1:0)
G.: Renzuto Iodice, Luongo, E. di Somma, ill. Younger 3, Zalánki, Echenique, Hallock
ZALÁNKI GERGŐ (Pro Recco) a vlv-nek:
– A Brescia játszotta, amit tud, a bírók talán most nem annyira engedték ezt a fejen átugrálós őrültek házát, amit ők csináltak. Rengeteg kiállítást ítéltek, sokat labda nélkül is, akár a legkisebb szabálytalan mozdulatot is megtorolták.
Szinte végig emberhátrányt játszottunk, mondjuk, emberelőnyünk is sok volt. Azért volt ennyire kevés gól a meccsen, mert az emberhátrányos védekezés mindkét csapatnál igencsak jól működött. Végül is ez is döntötte el a meccset.
– De sima volt vagy azért akadtak izgalmak?
– Annyiból sima volt, hogy végig kontrolláltuk a mérkőzést, kézben tartottuk a dolgokat, nem engedtük, hogy leforduljanak, hogy könnyű gólokat lőjenek. Nem foglalkoztunk azzal, hogy mennyi kiállítást ítélnek ellenünk, és ez be is vált. Az egész első félidőben mindössze egy gólt kaptunk, végig vezettünk két-három góllal, nem volt szoros az eredmény szinte egy pillanatra sem, de azért éreztük a bőrünkön végig, hogy mennyire kellemetlen ellenfél a Brescia. Még a végén is próbáltak kiprovokálni egy nagyobb verekedést., hátha ettől valami változás történik. Szerencsére higgadtak maradtunk, senki nem csinált semmilyen butaságot.
Fotók: L. Sanguineti/ Pro Recco
Volt egy érdekesség is. Itt az olasz bajnokságban az a szabály, hogy négy külföldit lehet beírni minden meccsre, de a vízben egyidőben egyszerre csak hárman lehetnek. Most volt egy olyan pillanat, amikor a Bresciánál négyen voltak bent, az egyikük kiúszott oldalt a kötélnél, a helyére a cserejátékosok a sarokból úszott be, tehát még a csere sem volt szabályos. Természetesen reklamáltunk, hiszen a szabály szerint ezért ötméteres járt volna nekünk, az érintett játékosnak pedig piros lap. Emiatt állt egy kicsit a játék, de végül nem történt semmi, nem volt ítélet…
– De hisz ez óvási alap lett volna, ha nem nyertek…
– Igen, de szerencsére nem volt erre szükség. Az utolsó negyed már úgy telt el, hogy a támadásaink végére koncentráltunk, passzívak voltunk, nem engedtük, hogy leforduljanak, hiszen végig azt erőltették. Emiatt lehet., hogy nem volt túlságosan élvezetes a meccs kívülről nézve ( a RAI Sport közvetítette – a szerk.), ráadásul nagyon fárasztó is volt a kevés gól miatt, de nyertünk és ez volt a lényeg.
Nagyon fontos, presztízsértékű feladat volt, hogy nyerjünk, ezt valósággal elvárta a vezetőség, sikerült, úgyhogy most megnyugodva készülhetünk a final eightre, egy teljes hetünk lesz erre.
A meccs után átadták a kupát, majd megvacsoráztunk és indulunk is haza.
– Köszönöm a tájékoztatást és még egyszer gratulálok!
A Pro Recco a BL-főtábla A csoportjának utolsó fordulójában, jövő szerdán otthon játszik az Olympiakosszal. Ha nyer vagy döntetlent ér el, akkor a belgrádi final eight első napján az FTC-vel vív negyedöntőt, ha kikap, akkor ugyanazon a napon a házigazda Novi Belgrád lesz az ellenfele.