Rendszeresen böngésszük az Arcanum adatbázisát, régi pólós sztorikat, érdekességeket keresve. Az alábbi “hírt” a Nemzeti Sport 1942. augusztus 18-i számában találtuk. Ez olyan rég volt, hogy először azt hittük, tudósítást olvasunk egy eseményről, a végére kiderült, hogy ez csak egy humoreszk… Ugyanebben a lapban találtunk viszont valós hírt egy olyan meccsjelenetről, amely napjainkra vonatkoztatóan is nagyon áthallásos…
“Pankrációs” vízilabda
A Nemzeti Sportuszoda, medencéjében nagy sikerrel mutatta be a BSE és az UTE csapata a legkorszerűbb vízi-játékot, a „pankrációs“ vízilabdát. Az érdekfeszítő és izgalmas játék szabályait a következőkben ismertetjük :
1. A „pankrációs” vízilabdát csakúgy, mint a rendes vízilabdát csapatonként hét-hét játékos játssza. A különbség az, hogy ebben a játékban a játékosok tetszés szerinti időben elhagyhatják a medencét. Egy mexikói „pankrációs“ vízilabdamérkőzésen például, amely bizonyos okokból meglehetősen hosszúra nyúlt, az egyik játékos az első félidő közepén elhagyta a medencét, hogy a tampicoi állami fegyintézetben megkezdje hosszabb szabadságvesztés-büntetésének kitöltését. A játékos a második félidő utolsóperceiben azután ismét részt vett a játékban.
2. A „pankrácós” vízilabdában csak ököllel szabad ütni. A tenyérrel ütőket a játékvezetőnek joga van a játékból kizárni. A játékot csak akkor kell félbeszakítani, ha valamelyik játékos nem találja meg a medencében levált testrészeit.
3. A játékot lehet labdával is, játszani, de ez nem feltétlenül szükséges.
4. A. játékvezető kórházi kezeltetéseinek a költségeit hat hónapig a rendező egyesület viseli. Hat hónapon túl a költségek a résztvevő két egyesületet közösen terhelik.
5. A mérkőzésre csak az a csapat állhat ki, amelyik igazolta, hogy a játék kezdete előtt lefizette a „pankrációs’’ vízilabdában szerencsétlenül járt játékosok árváit gondozó, 2000 személyes intézet fenntartásához való hozzájárulását.
A bemutató mérkőzésen egyébként mérsékelt eredmény született meg: négy halott, kilenc súlyos, 14
könnyebb sebesült. A nézők között.Nemzeti Sport, 1942. augusztus 18., kedd
A 
Ugyanebben a lapszámban egy érdekes “valós hírre” is bukkantunk (ami egyébként azt sejteti, hogy a fenti kis groteszknek lehetett némi valóságalapja azon a bizonyos BSE-UTE meccsen…):
A BSE-UTE mérkőzésen az UTE negyedik gólja körül parázs vita keletkezett. Kislégi lövése a vonalon táncolt, a gólbíró azonban határozottan gólt jelzett. Csakhogy a gólbíró Galambos, az UTE hátúszója volt. A BSE elkeseredetten tiltakozott a gól megítélése ellen és arra hivatkozott, hogy a gólbíró érdekelt fél.
— Tetszett volna ezzel a mérkőzés előtt jönni és nem a második félidő hetedik percében — mondotta erélyesen Wanié András játékvezető. — Az esetet különben magam is gólnak láttam.
Hogy miért éppen Galambos volt a BSE—UTE mérkőzésen a gólbíró? Azért, mert a vízilabda-mérkőzésekre nemcsak játékvezetőt, de gólbírót is nagyon nehéz találni.