Van úgy, hogy egy történetben az a legérdekesebb, hogy valami kimarad belőle. Egy évtizeddel a politikai rendszerváltás előtt jelent meg egy könyv – többek között – a Rajki Béla féle magyar aranycsapat helsinki és Melbourne-i győzelméről. Sok adat mellett erős feltűnést kelt, hogy a szovjetek elleni ausztráliai meccs különleges hátteréről, s lefolyásáról (Zádor Ervin vérző fejéről) egy szó sem esik benne… (A forrás szokás szerint: Arcanum Újságok)
RAJKI BÉLA VÍZILABDA ARANYCSAPATA
Antal Róbert, Budapest, 1921 (Helsinki); Bolvári Antal, Kaposvár, 1932 (Helsinki, Melbourne); Boros Ottó, Békéscsaba, 1929 (Melbourne); Fábián Dezső, Budapest, 1918-1973 (Helsinki); Gyarmati Dezső, Miskolc, 1927 (Helsinki, Melbourne); Hasznos István, Szolnok, 1924 (Helsinki); Hevesi István, Eger, 1931 (Melbourne); Jeney László, Kaposvár, 1923 (Helsinki, Melbourne); Kanizsa Tivadar, Debrecen, 1933-1975 (Melbourne); Kárpáti György, Budapest, 1935 (Helsinki, Melbourne); Lemhényi Dezső, Budapest, 1917 (Helsinki); Markovits Kálmán, Budapest, 1931 (Helsinki, Melbourne); Martin Miklós, Budapest, 1931 (Helsinki); Mayer Mihály, Budapest, 1933 (Melbourne); Szittya Károly, Budapest, 1918 (Helsinki); Szívós István, Szeged, 1920 (Helsinki, Melbourne); Vízvári György, Budapest, 1928 (Helsinki); Zádor Ervin, Budapest, 1934 (Melbourne).
A helsinki olimpiai vízilabda-bajnokságra benevezett csapatoknak először selejtezőt kellett játszaniuk. A meglehetősen szűkös edzési lehetőségekre célozva mondta Markovits: „Végre egyszer zavartalanul edzhetünk egy teljes mérkőzésnyi időn át.” A Mexikó elleni mérkőzésen a magyar csapat a ,,B” összetételben játszott Gyarmatival megerősítve, és pillanatok alatt 6:0-ra vezetett. Erre egy kicsit engedett a tempóból a csapat, menten kapott is két gólt. Félidő: 6:2. A második félidőben újra rákapcsoltak: 10:2, de azután megint alábbhagyott az igyekezet és 10:4 lett, aztán még három gólt dobott Hasznos és Lemhényi, így alakult ki a 13:4-es végeredmény.
A csoportmérkőzések következtek. Magyarország válogatottja Egyiptommal, a németekkel és a Szovjetunióval került egy csoportba. Egyiptommal szemben már szóhoz jutottak a tartalékok helyett az „igazi” olimpiások is : Jeney – Vízvári, Gyarmati – Markovits – Bolvári, Szívós, Kárpáti, és 6:0-ás félidő után 9:0-lal vonulhatott nyugovóra.
A következő mérkőzés a Szovjetunió ellen már nehezebbnek bizonyult! Mi értük el az első gólt, de kettővel válaszoltak Msvenieradze-ék. Bizony, a második félidőre már kiadta az utasítást Rajki Béla: „Ne hagyjátok szabadon a Misit”! (Mármint Msvenieradzét, a grúz óriást.)
Gyarmati (4 méteresből) egyenlített, Szívós két góljával 4:2-re elhúztunk, de „Misi” újabb góljával 4:3 lett és a levegőben lógott az egyenlítést jelentő újabb szovjet gól. De azután mi kerekedtünk felül és az utolsó pillanatban Szívós még egy gólt dobott. 5:3. Roppant nehéz akadályon jutott túl a magyar csapat!
A németek következtek. Újra a tartalékokat küldte vízbe Rajki, akik 9:1-re győztek. A csoportmérkőzéseken elért eredményeket az együttesek magukkal vitték, bár a hollandok ellen majdnem elbotlott a magyar csapat, 3:0-ra vezetett, amikor kapott egy gólt, félidő 3:1. Kárpáti növelte az előnyt, 4:1 lett. De az olasz játékvezető Kárpátit kiállította, 4:2, majd Van Feggelen két góljával Hollandia kiegyenlített! Elveszett egy pont. De ez, szerencsére nem sokat jelentett, mert a hollandok nem jutottak a döntőbe, így nem terhelte a magyar csapatot a döntetlen.
Csakhogy azután Jugoszláviával sem bírt az együttes. Gyengén ment a játék, pedig újra a „nagy csapat” szállt vízbe. 0:1, 1:1. Azután itt volt a győzelmi alkalom és Szívós büntetődobását a kapus kifogta. Idegessé vált a csapat, s bár Kárpáti megszerezte a vezetést, Kurtini egyenlített, és a vége: 2:2!
Mindkét csapat bekerült a döntőbe, Olaszország és az Egyesült Államok társaságában.
Az olaszok következtek. Érezhető volt, hogy ez a mérkőzés a döntő. Győzni kell és gólokat dobni, mert már látszott, hogy az olimpiai aranyérem sorsa a gólarányon múlhat.
A magyar-olasz mérkőzés nehezen indult. Az első félidőben két-két gól esett. De 2:2 után megmutatkozott a magyar együttes óriási állóképessége, s a végeredmény 7:2.
A jugoszlávok csak 3:1-re tudták legyőzni az olaszokat és ezzel már megcsillant az aranyérem. Meg is szerezte a magyar csapat, mert fölényes, nagyvonalú játékkal 4:0-ra verte az amerikaiakat.
- Magyarország 5 pont, 13:4-es gólarány; 2. Jugoszlávia 5 pont 9:5; 3. Olaszország 2 pont; 4. Egyesült Államok 0 pont.
Melbourne-ben az olimpiai torna kezdete előtt Rajki Béla szövetségi kapitány megbeszélésre hívta össze a játékosokat. Valóságos „vérszerződést” kötöttek:
Összefogunk, nyernünk kell!
Napi két edzést tartottak. S ha az uszodában nem volt edzési lehetőség, kimentek a tengerre, csakhogy egy percet se hagyjanak kihasználatlanul.
Kellett is az alapos előkészítő munka, mert csak fokozatosan lendült a csapat a játékba. Az angolok (6:1) után az amerikaiak ellen 6:2-re nyertünk.
Később az amerikaiak nagyon büszkék voltak erre az eredményre, s az olimpiai játékok után ezzel vigasztalták magukat.
A magyaroknak egyetlen csapat sem tudott rajtunk kívül két gólt lőni…
Ezután kezdődött a 4:0-ás széria a hatos döntőben.
Először az olaszok következtek. Az „azzurik” hatalmas akarással néha „vízirögbit” játszottak. A magyar csapat ezen a mérkőzésen próbálta ki a széttéphetetlennek hitt lastex fürdőnadrágokat, de az olaszoknak meg se kottyant az elszakíthatatlan nadrág. Később a magyar csatárok ötletes, technikás játékukkal az olasz védelmet „darabolták szét” – megszületett az első 4:0.
A németek ellen újabb 4:0 arányú győzelem következett, majd a nagy mérkőzés napja: Magyarország-Szovjetunió!
– Félelmetes formában van Msvenieradze! – jöttek a hírek a szovjet csapat középcsatáráról!
– Ki kell húznunk a szovjet támadósor méregfogát! – fogalmazta meg hát a legfontosabb feladatot Rajki Béla. Nagyszerű taktikát dolgozott ki erre a mérkőzésre, s a vízilabdajáték magasiskoláját bemutató magyar csapat 4:0-ás győzelemmel, kapott gól nélkül hagyta el a medencét.
– Már bajnokok vagytok – örvendeztek egyesek a nagyszerű játék láttán, de Rajki Béla erélyesen leintette őket. Hátra volt még ugyanis a másik nagy ellenfél, a helsinki olimpia és a torinói Európa-bajnokság második helyezettje, Jugoszlávia.
Rajki itt is bebizonyította, hogy minden mérkőzésre lehet új taktikát találni. Újabb húzás, Mayer középreállítása nagyszerűen bevált.
– Misi fiam, neked nem az a feladatod, hogy gólt lőj! Tartsd a labdát, és várd meg, amíg Kárpátiék betörnek melléd a jugoszláv védelmi falba.
Mayer szófogadó gyerek, megtartotta az utasítást. Vezettünk is az utolsó percig 2:1-re, de ekkor majdnem baj történt. Kárpáti Gyuri már az olimpiai aranyéremre gondolhatott, mert egyszerűen nem vette észre, hogy az ő embere, Kacsics egyedül tör a kapura. A többiek dermedten nézték, hogy Boros kiúszik egy kicsit Kacsics elé, a jugoszláv fiú pedig lő az üres kapu fölé…
Kárpáti most már felébredt. Odaúszott Kacsicshoz, feléje nyújtotta a kezét és megszólalt szerbül:
– Faralepo! Köszönöm!
Alig hatvan másodperccel később pedig már a vízilabdázóknak köszönte meg a lelkes magyar tábor az újabb magyar olimpiai bajnokságot, a kilencediket Melbourne-ben:
1. Magyarország, 10 pont; 2. Jugoszlávia, 7 pont; 3. Szovjetunió, 6 pont.
Lukács László – Szepesi György: 112. A magyar olimpiai aranyérmek története 1896-1980 (Budapest, 1980)
Forrás: Arcanum Újságok
Címlapkép: a melbourne-i győztes csapat – waterpolo.hu