Elmarad Vigvári Vendel és Vigvári Vince testvérharca a BL máltai négyes döntőjében, a csütörtöki CNA Barceloneta-FTC meccsen. Vince kéztörést szenvedett, meg is műtötték, nem játszhat csapatában a klubszezon csúcseseményén. Részletek, vlv-interjú:
VIGVÁRI VINCE (CNA Barceloneta) a vlv-nek:
– Az aranyérmes csapatképeteken már látszott, hogy jegeled a kezedet. Mi történt??
– Először is azzal kezdeném, hogy rendben vagyok, köszönöm. A lehető legjobb kezekben vagyok itt is és a válogatott stábjával is. A csapatom a fontos mert most jön 4-es döntő. Nagyon erősek vagyunk így is és nagyon bizakodó vagyok!
A serülésről… Igen. A Sabadell elleni döntő közben sérültem meg. A meccset és ezzel a bajnokságot meg is nyertük, s én már az ünneplés közben fájdalmat éreztem a kezemben, noha a sérülés pillanatára nem emlékszem.
– Hol sérültél meg?
– A jobb kézfejemen, a gyűrűsujjam felett lévő csont tört el. Eléggé fájt és már az ujjamat sem tudtam mozgatni, úgyhogy gyorsan vizsgálatra vittek. Az első gondolat az volt, hogy talán a BL négyes döntőjére össze lehet drótozni, a fájdalmat pedig majd megoldjuk valahogy, de a röntgen azt mutatta, hogy nagyon hosszú, spirális a törés, nem szabad kockáztatni, hogy esetleg még nagyobb legyen a baj.
És persze, külön balszerencse, hogy mindez a jobb kezemmel, a “legfőbb munkaeszközömmel” történt. A klub nagyon profi és készséges volt, azonnal intézkedtek, ezt nagyon köszönöm nekik (én dr. Tarjányi Zoltánnal, a válogatott csapatorvosával is konzultáltam, köszönöm is neki a segítséget!), és két nappal később már meg is volt a műtét. Egy fémlapot helyeztek a kezembe és kilenc csavarral rögzítették.
Tudom, ez elég ijesztően hangzik, de már túl vagyok rajta, abban bízom, amit mondtak is, hogy ez a legbiztonságosabb megoldás, ami révén a hosszabb távú problémákat is megelőzhetjük.
– Hogy vagy most és mi a gyógyulás menetrendje?
– Először gipszeltek, most kézrögzítő teszi lehetővé, hogy valamennyire mozgatni tudjam az ujjaimat – és ez fontos is, hogy a későbbiek során meglegyen a szükséges mobilitás a csuklómban és az ujjaimban is.
– Lelkileg hogy viseled a történteket?
– Hát, Geyza…, jól vagyok!!! Ott leszek a csapattal Máltán és most csak arra fókuszálok, hogy valahogy át tudjam adni a többieknek az energiámat, az erőmet…
– Mit tudsz, mennyi időre kell kiesned a munkából és a játékból?
– Az orvosok egyelőre több időt mondanak, mint amit én szeretnék, de nagyon bízom abban, hogy mentális fókuszálással fel lehet gyorsítani a gyógyulás folyamatát. Időpontot nem mondanék…
– Mindenesetre benne vagy Varga Zsolt Világkupa-felkészülési keretében…
– Igen benne vagyok és örülök is neki… Zsolt természetesen rögtön értesült a sérülésemről, már ennek ismeretében hívott meg.
– Hát, kedves Vince, nem is tudom, mit mondjak. Türelmet, nyugalmat, gyors gyógyulást kívánok!
– Köszönöm szépen!
TUDÓSÍTÁSUNK A DÖNTŐRŐL GÓLOKKAL, VIGVÁRI VINCE ÉS BURIÁN GERGELY NYILATKOZATÁVAL

Fotók: CNA Barceloneta