Hatalmas sajtóvisszhangot váltott ki a vlv 2020 októberi interjúja, amely a Covid-járvány második hulláma idején példázta, hogy bivalyerős szervezetű élsportolót is életveszélybe sodorhat a vírus. Tóth Kristóf, az OSC akkor 24 éves centere mindent megtett a gyógyulásért és a visszatérésért, de 2021 májusában úgy tűnt, végleges a verdikt: be kell fejeznie a versenyszerű vízilabdázást. És most itt a csoda: Tóth Kristóf visszatér, a következő szezonban az OB1-es UVSE centere lesz! Hogy történhetett ez?! Sörivel készült harmadik interjúnk:
Gyakran jelezzük olvasóinknak – belinkelve egy-egy korábbi cikkünket – hogy az adott témának fontos előzményei vannak. Nos, ezúttal különösen érdemes elolvasni a korábbi két vlv-interjút, hogy kiderüljön, honnan tért vissza az élsportba a jelenleg 28 éves Tóth Kristóf:
Tóth Kristóf Covid-tortúrája – ,,Kaptam egy új életet, nagy szerencsém volt” – 2020.10.14.
Hiába győzte le a Covidot, Tóth Kristóf játékos-pályafutásának vége – 2021.05.31.
TÓTH KRISTÓF a vlv-nek:
– 2021-ben mondták ki az orvosok, hogy véget kell vetnem a vízilabdás pályafutásomnak, ugyanis nem tartották elképzelhetőnek, hogy valaha is abbahagyhatom a véralvadásgátló folyamatos alkalmazását. Emlékeztetőül: a “covidos” tüdőembólia és tüdőgyulladás előtt már volt egy trombózisom, úgyhogy azt kellett tudomásul vennem: szerencsésnek mondhatom magam már amiatt, hogy egyáltalán járok a saját lábamon.
Vége volt, ki kellett alakítanom egy új rendszert, aminek segítségével biztosíthatom a megélhetésemet. Sok új dolog ért, de abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy édesapukám cégében kezdhettem el dolgozni, ez a mai napig így van és most már teljes egészében az én irányításommal működik a vállalkozás. Az ezzel kapcsolatos napi elfoglaltságom reggel fél 6-tól 13 óráig tart. Ezután jönnek a továbbiak.
Amikor befejeztem a játékot, 2021. nyár elején megkeresett Földi László azzal, hogy mi lenne, ha visszatérnék a sportághoz, ha nem is játékosként, de edzői karriert kezdve. Hálával tartozom neki. Eleinte centeredzéseket tartottam különböző korosztályoknak. Ez hetente két-három alkalmat jelentett, esténként.
Közben úgy gondoltam, ha már átkerültem a “másik oldalra”, megpróbálkozom a játékvezetéssel is, letettem a bírói vizsgát. Akkor Fekete Balázs volt a játékvezetők főnöke, ő keresett meg ezzel az ötlettel.
Aztán elkezdtem érezni, hogy ez a három dolog így együtt sok. 2022 májusára-júniusára valamelyiket el kellett engedni, és amit nem éreztem annyira magaménak, az a bíráskodás volt. Egyébként bíróként legalább 20 meccsem volt az utánpótlásban, módom volt megállapítani, hogy ezt bizony sokkal könnyebb és jobb is a vízben csinálni, mint a parton.
Emlék a múltból
A következő előrelépés annak volt köszönhető, hogy a Vasas és az Angyalföldi Sportiskola (ASi) között van egy nagyon szoros együttműködés. Az ASI-nak kellett egy edző, gyerekekhez, kicsikhez, 10-11 évesekhez, engem javasoltak. A Vasasnál megmaradt a centeredzéses “körforgás”, az ASI-nál pedig kaptam egy 2011-es születésűekből álló játékoskeretet. Őket kellett edzeni, bajnokságban szerepeltetni. Külön köszönet Godova Gábor szakmai vezetőnek, aki kezdeményezte ezt.
Edzői papírom nem volt, úgyhogy azt is meg kellett szerezni. A 2022-23-as év már azzal járt, hogy reggel, délután és este is helyt kell állnom, ott kellett lennem a nyári táborokban is. Ezt úgy tudtuk megoldani, hogy két korosztályt együtt csináltunk az ASI-ban Laboncz Józseffel felváltva. Ő volt a nyári táborok idején a “reggeli műszakos”, én pedig a “délutáni műszakos” – ugye, mind a ketten cégnél dolgozunk. Amikor megkezdődött az új szezon, már szétbontottuk a munkát, ő a 12 évesekkel, én a 11 évesekkel foglalkoztam, és külön bajnokságokban vett részt ez a két csapat.
2022 decemberéig így zajlott az életem, 2023 januárjában pedig feltették nekem a kérdést: akarok-e játszani OB1/B-ben?
Annak idején természetesen nehezen nyugodtam bele abba, hogy be kell fejeznem a versenyszerű sportot, és azt is nehezen fogadtam el, hogy életem végéig véralvadásgátlóra szorulok. Ezért az orvosokat “nem hagytam nyugton”, 2022 nyarán elmentem egy szakemberhez, aki azon az állásponton volt, hogy túljutottam a kritikus időszakon és felesleges ennyi véralvadásgátlóval élnem. Hirtelen megjelent előttem a lehetőség, hogy akár el is dobhatom a gyógyszereket. Rögtön felvetődött bennem az is, hogy ha nem is a legmagasabb szinten, de a másodosztályban talán valamikor szerepet kaphatok. Mindenesetre ezt azért akkor “mellékvágányra tettem”, azzal voltam elfoglalva, ami a feladatom. Így ment le ez az 2022-es időszak a nyári tábortól december végéig. Aztán volt gyerekkori csapattársam, Kibédi Botond kérdezte meg, lenne-e kedvem játszani OB1/B-ben. Mondtam, persze, hogy ne lenne kedvem, más kérdés, hogy majdnem két év kihagyás után ez miként sikerülhet.
Először egyébként nem is volt merszem teljesen leállni a véralvadásgátlóval, csak az adagot csökkentettem a napi minimumra. Aztán, amikor elkezdtem a játékot, már muszáj is volt, hiszen véralvadásgátló szedése mellett egyetlen orvos sem ad sportolási engedélyt. Szóval némi kockázatot vállalni kellett – lekopogom, azóta is minden rendben van.
Az Ybl OB1/B-s csapatához 2023 januárjában csatlakoztam – óriási lemaradással. Ebben a sportágban két hét kihagyás is sok, nemhogy több mint másfél év… És mivel nem 60 kilós ember vagyok, hanem 120 kilós…, azért a hízás veszélye is fennált. Vissza kellett építeni az izmokat – ez még a mai napig tart. Fejben és fizikálisan sem könnyű visszaállni egy olyan rendszerre, ami ennek a sportnak a versenyszerű művelését jelenti.
A visszatérésem megtörtént és mindmáig játszom az Ybl OB1/B-s csapatában.
2023 nyaráig zajlott így az életem: két helyen edzősködés, egy cég irányítása, plusz még játék is, tehát esténként edzés.
Emlék a múltból
– De ha vállaltad, akkor biztosan láttál benne perspektívát…
– Hogyne, persze, ez csak úgy működik. El kellett dönteni, hogy mit akarok. Edzegetni lehet, tök jó is, de azzal mit sem érek. Ha én újra első osztályban akarok játszani, akkor az csak úgy fog működni, ha komolyan veszem, minden reggel felkelek 5 órakor, elmegyek a céges munkahelyemre, utána edzőként megtartom az aktuális foglalkozást és hazaérek este 10 óra körül, a saját edzésem után. Valahogy úgy voltam ezzel, hogy nyavalygásnak nincs helye, ha el akarom érni azt, ami most, úgy néz ki, valóra válik.
2023 júniusában a Vasas “visszarendelt”, a centeredzések mellett náluk is kaptam edzőként egy csapatot, ugyanabból a gyermekkorosztályból. Emellett, ugye, a cég és a teljes szezon az Ybl játékosaként.
Nyáron többet vállaltam a gyerekeknél is és sikerült megcsinálnom egy majdnem tökéletes alapozást – játékosként. A céges melóból kicsit visszavettem, próbáltam “elosztani magamat”, hogy mindenhova jusson.
Itt már éreztem, hogy a játékban kezdenek visszajönni a régen alkalmazott megoldások, de még soknak találtam a lemaradást, és tulajdonképpen a mai napig van behozni valóm állóképességben és minden másban is. Két év alatt a vízilabda rengeteget változott, jóval fizikálisabb lett a játék, még fontosabb az állóképesség. És ma már nemcsak a csúcson lévő, nemzetközi kupában szereplő csapatoknál van így, hanem az alsó régióban szereplőknél is ugyanarra a fizikai állapotra van szükség, ha helyt akarnak állni a magyar bajnokságban, amely a legerősebbek közé tartozik a világon.
Az OB1/B-ben talán egy vagy két meccset hagytam ki játékosként az őszi szezonban – ilyenkor a saját csapatommal kellett mennem edzőként meccsekre, ez is mutatja, hogy nem volt egyszerű összehangolni a különböző tevékenységeket.
Idén januárban összefutottam Vincze Balázzsal az UVSE vezetőedzőjével, aki érdeklődött, mi van velem, hogy megy a játék és az edzősködés. Későbbi beszélgetésünkben előjött az esetleges OB1-s játék és mellette egy utánpótlás csapat menedzselése. Természetesen ezt alaposan át kellett gondolni, de nagyon örültem, utolsó utáni lehetőségnek éreztem.
Emlék a múltból
Elérkeztünk napjainkhoz :-). Egyelőre minden megy a régiben, játszom az Ybl-ben, edzősködöm, nagyon szeretem a Vasas légkörét, ahol a gyerekek egytől egyik fantasztikusak és ez igaz a kollegáimra is, az Ybl-ben lényegében volt csapattársaimmal vízilabdázok együtt, akik nagy segítséget nyújtottak az elmúlt másfél évben. Visszatérek-e egy teljesen más OB1-be, “átalakítom” magam mind mentálisan, mind fizikálisan? Kell-e még nekem az első osztály, vagy jól vagyok ebben a kialakult mederben, építve az edzői karrieremet úgy, hogy közben OB1B-ben még elvagyok egy darabig? Ezeket mind mérlegelni kellett, amikor elérkezett a döntés pillanata.
És úgy döntöttem, hogy igen, szeretnék az első osztályban játszani! S amikor majd eljön az ideje, úgy befejezni a játékoskarrieremet, hogy elmondhassam: megtettem mindent, ami tőlem telt. És most úgy gondolom, összetehetem a két kezem, hogy itt tartok.
– De miért ezt a döntést hoztad? Annyira vágytál az OB1-es meccsek légkörére?
– Mert ez számomra egy hatalmas kihívás. A 28. életévemet töltöttem be, sportolóként már nem számítok fiatalnak. Az is lehet, hogy semmi nem fog működni, de százszázalékosan bele kell állnom – ezt ígértem meg saját magamnak. Edző lehetek majd sok év múlva is, játékos már nem. És persze az is számított a döntésnél, hogy maradt bennem egy tüske amiatt, ahogy abba kellett hagynom a játékot, önhibámon kívül – ez nekem nagyon fájt. Most jött egy “utolsó lehetőség”, mert tényleg annak veszem, és ezt meg kell ragadnom. Még akkor is, ha emiatt az edzői karriert egyszer majd újra, a nulláról kell elkezdeni.
– Az UVSE-nél nem lesz edzői munkád?
– Nem lesz, csak a játékkal kell majd foglalkoznom. Így sem várok könnyű időszakot, nem egy olyan húszéves vagyok, aki most robban be ebbe a sportágba, s még hibázhat egy kicsit. Már jó néhány évem van ebben, és bár kényszerűségből abbahagytam, most, a visszatéréskor nem mutathatok olyan játékot, mint ha most kezdeném ezt a sportágat. A másik: azért itt nem heti 3-4-5 edzésem lesz, mint egy átlagos OB1/B-s csapatnál, reggelente is lesznek foglalkozások. Át kell szerveznem a munkaidő-beosztásomat, hiszen továbbra is viszem a céget, meg kell oldanom mindazt, amit eddig reggel, délelőtt intéztem el. És persze: készülés a meccsekre, utazások vidékre.
Bár még nem tudom, kik lesznek mellettem a jövő évi UVSE-ben, az biztosnak tűnik, hogy 28 évesen a rangidős szerepét is be kell majd töltenem, példát kell mutatnom a fiataloknak. Örülök is, hogy fiatal csapat részese lehetek. Egyrészt, ugye, haza is megyek, hiszen jó sok évet töltöttem ott, és a fiataloknak hála, talán még jó sokáig én is fiatalnak érezhetem magam. Persze, ők majd mennek, mint a meszes, nekem meg utol kell érnem őket, sőt, inkább náluk jobban kellene majd teljesíteni. Ezek motiválnak. Úgy érzem, van még egy “befejezetlen ügyem”, amit meg kell csinálni.
– Emlékszem, az akkori interjú idején szervezted az esküvődet… Mi történt veled a magánéletben?
– Megvolt az esküvő és boldogan éljük a mindennapjainkat. A feleségemtől kapom a mostani döntésemhez is a legnagyobb támogatást, mint ahogy akkor is így volt, amikor befejeztem. Nélküle és a családom nélkül nem nagyon beszélgethetnénk most ezekről a dolgokról. Ők tartották bennem a lelket. Megértették a mostani választásomat is.
– Köszönöm szépen a beszélgetést, kíváncsian várom az OB1-es visszatérésedet! Sok sikert!