Először ülésezett a klubok képviselőiből álló Liga azóta, hogy támogatásával a szövetség elnöke lett az a Madaras Norbert, aki éppen a Ligát képviselte eddig az MVLSZ-elnökségben. A vlv munkatársa ott lehetett a tanácskozáson. Tudósítás:
Varga Zsolt
Nem szerzett pontot egyik magyar csapat sem a BL-főtábla szerdai játéknapján, sőt, az OSC súlyos vereségbe szaladt bele. Eredmények, Varga Dániel és Varga Zsolt nyilatkozata:
Az OSC Belgrádban, a Fradi Bresciában játssza eddigi talán legnehezebb meccsét a szezonban. Előzetesünk – nyilatkozatokkal – a kedd-szerdai BL-játéknapokról.
Az új FINA-vezetés szakított az eddigi hagyományal, a Világliga szerepét 2023-ban a Világkupa veszi át. Pénteken Budapesten készítették el a selejtezők csoportbeosztását.
Mindkét BL-csapatunk pontot szerzett idegenben a BL-főtábla első fordulójában – a Fradi Sabadellben nyert, az OSC Marseille-ben játszott fordulatos meccsen döntetlent. Részletek, nyilatkozatok, eredmények, magyar gólok folyamatosan:
Edzésre hívta a sajtó képviselőit a Fradi-média keddre. Az apropó az volt, hogy indul a Magyar Kupa küzdelemsorozata és közeledik annak időpontja is, hogy a zöld-fehérek megkezdik szereplésüket a BL-főtáblán. Varga Zsolt vezetőedző a vlv kamerája előtt adott helyzetképet csapata állapotáról, Varga Dénes csapatkapitánytól pedig azt is megkérdeztük, hogy lesz-e még válogatott.
A megfiatalított magyar válogatott meglepetésezüstöt szerzett az egy hete véget ért spliti Európa-bajnokságon. Hogyan tovább? Mit lehet leszűrni az Eb-n mutatott játék tapasztalataiból? És persze: számít-e Varga Zsolt a jövőben a most kimaradt klasszisokra, Varga Dénesre, Hárai Balázsra és Vámos Mártonra? vlv-interjú a szövetségi kapitánnyal.