Az OB1-es finálé szombati startja előtti interjúnk Nyéki Balázzsal (FTC-Telekom Waterpolo), aki vezetőedzőként az első bajnoki döntőjére készül:
Nyéki Balázs
A BL negyeddöntős csoportkörében már megvan a négy továbbjutó, az elődöntők párosítását kiadó végső sorrend viszont még egyik helyen sem alakult ki. Ha a Fradi kedden este legyőzi a már kiesett Barcelonetát, akkor csoportelső, máltai final fouros első ellenfelének kilétét viszont csak szerda este ismerhetjük meg. A program és Nyéki Balázs vezetőedző nyilatkozata a vlv-nek:
Az FTC bejutott a BL négyes döntőjébe, sőt, ha e fázis utolsó mérkőzésén itthon megveri a már kiesett Barcelonetát, akkor csoportelső! Ehhez a Brescia legyőzése mellett az is kellett, hogy az Olympiakosz pontokat vigyen el Barcelonából. Részletek, gólok, nyilatkozatok, vlv-fotók- folyamatosan:
Az utolsó előtti fordulóhoz érkezett a Bajnokok Ligája két negyeddöntős csoportköre. A Fradinak pénteken este kötelező a győzelem, de még így is előfordulhat, hogy csak az utolsó körben, az FTC-CNA Barveloneta meccsen dől el, hogy bejutnak-e a zöldek a máltai final fourba. A program és Nyéki Balázs vezetőedző nyilatkozata a vlv-nek:
Vége a hosszú ideje tartó veretlenségnek, a Fradi kikapott Pireuszban az Olympiakosztól. Részletek, az összes gól és Nyéki Balázs vezetőedző nyilatkozata a vlv-nek:
Átlép a második félidőbe a Bajnokok Ligája negyeddöntőinek két tornája. A Fradi az Olympiakosz vendégeként szerepel (kedd, 17.00) és matematikailag is bebiztosíthatja helyét a júniusi máltai négyes döntőben. A program és Nyéki Balázs nyilatkozata előzetesünkben:
Mindkét BL-csoportban csúcsrangadót rendeznek a középdöntős csoportkör e heti fordulójában. A Fradi Barcelonában szerepel, a Pro Recco pedig a Novi Belgrád vendége. A program és Nyéki Balázs a vlv-nek:
A negyeddöntős szakasz második fordulója következik a Bajnokok Ligájában. Ismertetjük a programot és Nyéki Balázs mondatait a szerdai Brescia-FTC meccsről:
Kemény meccsen szép és tulajdonképpen magabiztos győzelmet aratott a Fradi idei első BL-meccsén és ezzel rendkívül fontos három pontot szerzett. Részletek, nyilatkozatok, a meccs góljainak elérhetősége, vlv-fotók: