Ismét hibátlanul teljesített ötméterespárbajban győzte le ellenfelét a magyar női vízilabda-válogatott a dohai világbajnokságon és ezzel bejutott a torna pénteki döntőjébe.
Női világbajnokság, Doha (Katar)
Elődöntő
Magyarország-Görögország 13:11 (3:3, 3:3, 1:1, 2:2 – 4:2) – ötméteresekkel
G.: Parkes, Szilágyi 3-3, Leimeter, Garda, 2-2, Vályi, Keszthelyi, Gurisatti, ill. Ninu 4, E. Plevritu , Giannopulu 2-2, Kidrioti, Elefteriadu, Miriokefalitaki
A végig szoros meccsen többször is felváltva vezettek a csapatok. A vége különösen izgalmas volt és az ötmétereseknél a magyar lányok ugyanolyan magabiztosak voltak, mint a Hollandia elleni negyeddöntő végén.
Nyilatkozatok az MTI-től:
MIHÓK ATTILA szövetségi kapitány:
“Próbáltuk rákényszeríteni a játékunkat a görögökre, ők pedig ugyanezt tették velünk, így mindkét csapat sok hibával vízilabdázott.
A végén megbeszéltünk egy fórt, de végül nem abból lőttük a gólt, amit szerettünk volna, azt szépen levették a görögök, így a labdának mennie kellett még egy kört, és szerencsére ezúttal nem rémültünk meg attól, hogy csak két másodperc van az előnyből. Ezen egyébként nagyon sokat dolgoztunk. ”
A kapitány az ötméterespárbajban azt “üzente” Magyari Aldának, úgy, hogy beleremegett a csarnok: “nagy legyél!”.
“Szeretem, ha már ilyen nagy kapusunk van, akkor kicsi a hely a kapuban, egy ilyen helyzetben pedig nagyon nehéz mellette megtalálni a réseket, ezzel pedig valóban nagy lett” – tette hozzá Mihók Attila. Az amerikaiak elleni fináléval kapcsolatban megjegyezte, azt várja, hogy felveszik a kesztyűt.
“Volt velük már itt egy edzőmeccsünk, nagyon masszívak, nehéz rajtuk fogást találni, ráadásul egy olyan extra kapusuk van Asleigh Johnson személyében, hogy védekezésben nem kell sokat kockáztatniuk, nyugodtan elengedhetik a lövőket.”
LEIMETER DÓRA:
“Lőttem én már így utolsó másodperces gólokat, tudtam, hogy bárkire is jön majd ki a lövés, az fel fogja vállalni a feladatot, és annyira egyben vagyunk most fejben, hogy abban is biztos voltam, hogy gól lesz.
Ha ugyanilyen felszabadultan tudunk játszani, mint most, annyira összetartóak leszünk, akkor egy nagyon jó meccset játszhatunk az amerikaiakkal”.
SZILÁGYI DOROTTYA:
“Nyilván, ahogyan az amerikaiak ellen mindig is, biztosan nagyon kemény meccs lesz, de most azt érzem, hogy mindegy, ki jön velünk szembe, le tudjuk győzni.”
A magyar-amerikai vb-döntő pénteken 15.30-kor kezdődik.
(A dohai vlv-fotók a Camera Kft. RF 100-300 mm / 2.8. L IS USM teleobjektívjével készülnek.)