Szerdán sajtótájékoztatón mutatták be a BVSC friss igazolásait és az új vezetőedzőt, Varga Dánielt. Az OSC-től átigazolt szakembert az elmúlt négy évről, új csapatának kialakításáról és a következő szezonnal kapcsolatos reményeiről kérdeztük.
Stuber Sándor
A Görög Kupa után a bajnokságot is behúzta az Olympiakosz – ez volt a papírforma, s nem is borult fel, a trófea elnyeréséhez három győzelem kellett és a végeredmény 3:0 lett. Vámos Márton az első, ötméterespárbajban megnyert meccsen a rendes játékidőben egy büntetőt érékesített, majd a szétlövés során is biztos kézzel hajtotta végre az ötösét, a harmadik, kedd esti meccsen pedig egy góllal tette le névjegyét. Az eredmények:
Az OB1/B-ben második helyen végzett VIWA OSC kedden hivatalosan arról tájékoztatta a Magyar Vízilabda Szövetséget, hogy nem vállalják az első osztályban való szereplést a 2024-25-ös szezonban. Így a Pécsnek nem kell osztályozót játszania, tagja maradt az OB1 mezőnyének. Részletek, az OB1 következő évadának mezőnye:
Magyar játékos, Boros Tamás is aranyérmet vehetett át a szaud-arábiai bajnoki döntő után. Kállay Márk és Tóth Péter nyakába ezüstérmet akasztottak. Részletek a delmagyar.hu alapján és Kállay Márk a vlv-nek:
A vártnál is jóval simábban nyerte (miután már 9:0-ra is vezetett idegenben…) a Pro Recco az olasz bajnoki döntő második meccsét a Savona ellen. Ez a három éve proreccós Zalánki Gergő tizedik trófeája az olasz sztárcsapatban! Részletek, Zalánki Gergő és a Savonában játszó Erdélyi Balázs meccs utáni nyilatkozata a vlv-nek:
Szombaton befejeződött az OB1/B-s bajnokság. Az egész szezonban nagy volt a küzdelem és a végén jött a “slusszpoén”: a Debrecen az utolsó fordulóban legyőzte az addig élen álló VIWA OSC-t és ezzel kivívta az OB1-es szereplés jogát. Részletek, a debreceni vezetőedző, Kádár Kálmán nyilatkozata a vlv-nek:
Szokatlanul kevés gólos meccset, de magabiztos Pro Recco-győzelmet hozott az olasz bajnoki döntő első fordulója. Részletek és a két magyar szereplő, Zalánki Gergő (Pro Recco) és Erdélyi Balázs (RN Savona) nyilatkozata a vlv-nek:
A magyar férfi vízilabda-válogatott öt hivatalos meccset játszik az olimpiáig. Varga Zsolt 18 mezőnyjátékossal és három kapussal kezdi meg a felkészülést Párizsra. A névsort csütörtökön reggel hozta nyilvánosságra a szövetségi kapitány. Varga Zsolt a vlv-nek:
Több mint negyven év után ért el egy csapat úgy magyar bajnoki címet, hogy valamennyi mérkőzését megnyerte. Nyéki Balázs először lett bajnok vezetőedzőként – elképzelhető, hogy Varga Dénes még nem fejezi be a játékot az olimpia után. Részletek, nyilatkozatok, vlv-fotók és -videók folyamatosan a Vasas-FTC bajnoki fináléról: