A Brescia és a Pro Recco is egy lépésre került az olasz bajnokság döntőjéhez. Eredmények, Haverkampf Bence és Erdélyi Balázs góljának videófelvétele:
Stuber Sándor
Hat párharc közül öt befejeződött már az első rájátszásmeccsen az OB1-ben. Eredmények, meccs utáni nyilatkozatok, vlv-fotók – folyamatosan:
Szombaton kezdődik a bajnoki rájátszás első köre. Újra ismertetjük a “játékszabályokat”, a párharcok starthelyzetét és összegyűjtöttük a klubok médiafelületén lelt előzetes információkat:
Nyílt titok, de legalábbis régóta szóbeszéd tárgya, hogy komoly gondok vannak a 2024-25-ös OB1 alapszakaszát az 5. helyen zárt OSC-nél. Nyilvánosságra került, hogy az Állami Számvevőszék a hatóságokhoz fordul a klub működésének “anomáliái” miatt, és bár még tart a bajnokság, biztos, hogy a jelenlegi gárda legnagyobb része a szezon végén szétszéled. Részletek, interjú Kovács Róbert vezetőedzővel:
A szerb csapat háromgólos idegenbeli vereség után fordított, a Recco tízgólos hazai győzelmét követően kényelmesen játszhatott, ennek döntetlen lett az eredménye. Eredmények:
Hiába lőtt három gólt Zalánki Gergő, az Olympiakosz kikapott Belgrádban és így már nem juthat be a BL legjobb négy csapata közé. A Fradi ellenfele a máltai elődöntőben vagy a Novi Belgrád vagy a Marseille lesz. Szerdai eredmények:
Jó kis meccsen érvényesítette a papírformát a Ferencváros és a Savona legyőzésével biztosította helyét a Bajnokok Ligája négyes döntőjében kedden este a Komjádiban. A csoportelsőséghez az utolsó fordulóban a Nagyváradot kell legyőzni itthon. Helyszíni riport folyamatosan érkező nyilatkozatokkal, vlv-fotókkal:
Szombaton elindul a magyar bajnokság második szakasza. Közöljük a programot és összegyűjtöttük mindazokat az információkat, amelyek ismerete fontos a rájátszás előtt:
Közvetlenül a húsvéti ünnepek előtt fontos közleményt hozott nyilvánosságra az egri klub. Az alábbiakban szöveghűen ismertetjük a Szécsi Zoltán klubelnök által jegyzett dokumentumot: