Szakmai berkekben úgy tartják, az OSC egyik legnagyobb igazolása a 19 éves Szalai Péter szerződtetése. Utánpótlásunk nagy ígérete, a KSI eddigi oszlopos tagja kétéves szerződést írt alá. Eddigi pályafutásáról és a terveiről beszélgettünk.
Stuber Sándor
Budapestre költözik a Nemzetközi Úszószövetség központja a svájci Lausanne-ból, amennyiben az erről szóló megállapodást a szervezet kongresszusa is jóváhagyja – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken.
Nagyon erős csapat formálódik a Margitszigeten, a bukaresti U20-as vb-re készülnek a fiatalok. Edzésriport.
Csütörtökön tartotta meg évi rendes, zárszámadó közgyűlését a Magyar Vízilabda Szövetség. A fórumon történtekről a szövetség médiaszolgálatának hivatalos tájékoztatását adjuk közre:
Az OSC leigazolta Baksa Benedeket, aki az elmúlt négy szezonban az Eger játékosa volt. A 2018-as szombathelyi ifjúsági vb-n bronzérmes válogatott egykori csapatkapitánya kedden töltötte be 23. életévét és a nagyobb feladatot nagyobb lehetőségnek tekinti, a célja az, hogy jó játékkal hívja fel magára a szövetségi a szövetségi kapitány figyelmét. vlv-interjú:
Csütörtökön reggel az OSC vezetése közzétette a szezon végével bekövetkező személyi változásokat. Részletek:
Az olasz Ortigia 30 éves erőssége, Simone Rossi Budapestre költözik, az OSC csapatához szerződött. A hírt – a többi igazolással együtt – csütörtökön jelentette be a magyar klub. Interjúnk Simone Rossival, aki a magyar labdarúgó válogatott szövetségi kapitányának, Marco Rossinak a fia:
A BL-főtábla versenysorozatának végével kialakult a belgrádi nyolcas döntő mezőnye és menetrendje:
Izgalmas meccsen megvédte csoportbeli második helyét a Pro Recco a BL-főtáblán. Ezzel eldőlt, hogy Pro Recco-Fradi negyeddöntő lesz a BLF8 első napján. Eredmények, magyar nyilatkozatok és várható gólok: