Válogatottunk két, külföldön játszó játékosa, Zalánki Gergő és Vámos Márton nem szerepelt csapata szombati bajnoki meccsén. A Pro Recco és az Olympiakosz is folytatta hazai menetelését, mindkét csapat százszázalékos.
Stuber Sándor
Nagyobb meglepetés nélkül zajlott le az OB1 6. fordulója. Eredmények, meccs utáni nyilatkozatok, három mérkőzés felvétele:
Egzotikus helyről jelentkezett be a napokban közösségi oldalán Regős Áron, aki nem üdülni, hanem dolgozni ment a trópusi éghajlatú Indonéziába: a női válogatott szövetségi kapitányi munkájának ellátására kérték fel. A részletekről érdeklődtünk.
Nem szerzett pontot egyik magyar csapat sem a BL-főtábla szerdai játéknapján, sőt, az OSC súlyos vereségbe szaladt bele. Eredmények, Varga Dániel és Varga Zsolt nyilatkozata:
A Vasas ötgólos előnyt szerzett, a magyar párharcban nem dőlt még el semmi Eurokupa-nyolcaddöntők első, szerdai fordulójában. Eredmények, gólok – folyamatosan:
Decker Ádám 28 évesen játszotta az első válogatott meccsét. Nevezhetnénk őt a legidősebb “Benedek-bébinek”, ami azonban többszörösen mulatságos meghatározás volna. Mindenesetre debütálása egyben Benedek Tibor első mérkőzése volt a nemzeti csapat élén és Ádi utána szinte végigkísérte szereplésével Benedek Tibor szövetségi kapitányi pályafutását. (Az interjúnkból kiderül, hogy miért csak “szinte”…) Rió után nem sok hiányzott ahhoz, hogy befejezze, aztán később mégis oszlopos tagja lett Märcz Tamás válogatottjának is. Emlékek, történetek…:
Nincs meglepetés a BL-főtábla keddi játéknapján. Vámos és Zalánki is két góllal vette ki részét csapata győzelméből. Eredmények:
Három magyar csapat száll vízbe szerdán este az Eurokupa nyolcaddöntőjében – sajnos kettő egymás ellen. A program és előzetesünk a kluboktól nyert információk alapján: