Ami hiányzott: felszabadultság, vagányság, önbizalom – Manhercz Krisztián a vlv-nek

Ki merte mondani, hogy az aranyéremért utazik a párizsi olimpiára. Most persze csalódott, és még próbálja feltárni az okokat – kicsit talán e beszélgetés közben is kereste azokat. Megkérdeztük, voltak-e konfliktusok a csapaton belül, mekkora változások lesznek most a válogatottnál, esetleg az ő szerepét illetően is, és hogy jelent-e valamiféle gyógyírt a sebekre az a tény, hogy Manhercz Krisztián az olimpiai all star csapat tagja lett. vlv-interjú:

MANHERCZ KRISZTIÁN a vlv-nek:

– Kevesen voltak, akik Párizsba induláskor határozottan azt mondták, hogy az aranyért megyünk, győzni akarunk, ahogy te. Az akkori nyilatkozatok túlnyomó többsége ennél egy kicsit óvatosabb volt. A történtek fényében hogy értékeled a torna előtti esélyeinket? Közelében jártunk-e az aranyéremnek vagy nagyon messze volt tőlünk?

– Nem gondolom túlzónak az akkori kijelentésemet, mi tényleg az aranyért mentünk, főleg annak tükrében, hogy a szakmán belül nagyjából mindenki úgy gondolta: 8-9 csapat meg tudja verni bármelyik, e körbe tartozó riválisát. Ezt a Párizsban történtek is igazolták, hiszen szerb győzelemmel végződött az olimpia, amit a negyeddöntő előtt senki nem gondolt volna.

Nekünk is megvolt az esélyünk, ne felejtsük el, hogy a bronzérmet ötméterespárbajban veszítettük el, az elődöntőt pedig egyetlen góllal, és ott is lehetőségünk volt, hogy döntetlenre mentsük az állást a rendes játékidőben. “Csak” a büntetőinket, az emberelőnyeinket kellett volna jobban kihasználnunk. Abszolút benne volt a levegőben, hogy azon a mérkőzésen legalább egy döntetlent ki tudunk harcolni, nem játszottunk alárendelt szerepet. Mindezek ismeretében az, hogy mi az olimpiai bajnoki címért mentünk, utólag sem értékelhető túlzott elvárásnak, még mindig kitartok ezen állításom mellett.

– A teljesítményt hogy értékeled? Ahhoz képest, amit a felkészülés során mutattatok, amibe bele volt kalkulálva, hogy még egy picit fejlődni fogtok a torna elején, tovább javul a játék képe, az összhang, a megoldások végrehajtása. Hol kereshető annak az oka, hogy ez nem sikerült?

– Volt egy Domino Trans Kupánk, ami kicsit ránk is ránk ijesztett, mi is éreztük, hogy nem olyan teljesítményt mutattunk, amilyen a felkészülés azon szakaszában elvárható volt tőlünk. Ennek ellenére az azt követő olasz és spanyol edzőtábor jobban sikeredett, és tényleg megvoltak annak a jelei, hogy ez a csapat maximálisan össze tud állni. Bíztunk abban, hogy ha a formaidőzítés is tökéletesen kijön, akkor nagyon jól működnek majd a dolgok. Aztán ebből sajnos hullámzás lett.

Pedig jól kezdtünk, a franciák elleni mérkőzés első másfél negyedre gondolok: 6:1-re vezettünk egy olyan dohai francia meccs után, amire mindenki emlékszik… Viszont ezt követően kicsit döcögőssé vált a játékunk. A spanyolok ellen sokáig tartottuk magunkat, végül háromgólos vereség lett belőle. A japánokat relatíve simábban tudtuk verni, és akkor jött egy vereség az ausztráloktól. Ez azért volt nagyon fájó, mert nem az történt, hogy az ausztrálok sokkal jobban játszottak, mint mi, egyszerűen nem használtuk ki azokat a lehetőségeinket, amelyeket ki kellett volna használni és ez meg is zavarta a csapatot.

Ezután rövid időre, a meccsünket követő délután még az is ott lógott a levegőben, hogy a csoportkör utolsó fordulójának magyar-szerb mérkőzése a továbbjutásért zajlik majd. Tehát egyáltalán nem volt biztos a helyünk még a legjobb nyolcban sem. Azért ez egyfajta kritika volt eleve a teljesítményünket illetően.

Jó, a nyilvánosság előtt is beszéltünk arról még itthon, hogy az olimpia második hetére kell formába lendülnünk, sőt, igazából az utolsó három mérkőzés a legfontosabb, de kétségtelen, hogy nem azt mutattuk, amire képesek vagyunk.

A negyeddöntő nagyon parázs küzdelmet hozott az olaszok ellen. És hát, itt volt ez az ítélet, Condemi brutalitása. Az ilyen helyzeteknek mindig megvan a maguk sajátos pszichológiája, mindenesetre szerintem tényszerűen fogalmazok, ha azt mondom, hogy mindkét csapatnak megvolt a lehetősége a rendes játékidőben elérni a győzelmet. A brutalitásos ítélet minket talán jobban megzavart, mint az olaszokat, őket meg feltüzelte a felháborodás, hogy ilyesmi megtörténik velük.

Végül sikerült túljutnunk azokon az olaszokon, akiket mindenki a három legesélyesebb csapat közé sorolt, de ez érzelmileg és fizikálisan rengeteget kivett a csapatból.

Itt már beszélni kell a játékunk általános problémáiról. Az egész kieséses szakasz alatt gond volt a támadásainkkal. A helyzeteket kialakítottunk, de a végén, amikor be kellett volna lőni, akkor egészen egyszerűen nem tudtuk ezt megoldani. Nagyon sokat mondta Varga Zsolt szövetségi kapitány, hogy “védekezés védekezés védekezés”, az utolsó három meccsünkön sorra 10 gól alatt kaptunk, amit viszont egyszer sem tudtunk túllőni. Fukuokában, amikor világbajnokságot nyertünk, rendre 10 fölött kaptunk, mégis egyetlen ötméterespárbajos győzelmünk volt, az összes többi meccsen sikerült több gólt lőni az ellenfélnél. Tehát a probléma Párizsban nem a védekezéssel volt, hanem azzal, hogy a támadásaink nem sikerültek a tőlünk megszokott és elvárható módon.

A védekezésben a hibák ellenére jelentősen meg tudtuk nehezíteni más csapatok dolgát, de valahogy ebből képtelenek voltunk merítkezni, elérni, hogy egy-egy jó blokk, védekezés ott abban a pillanatban megnövelje az önbizalmunkat úgy, hogy ez az érzés a másik oldalra átúszva is tartson.

Az elődöntőt is nagyon jól kezdtük, elmentünk két góllal, aztán visszajött az ellenfél, megfordította a mérkőzést. Az amerikaiak elleni bronzmeccsen három perccel a vége előtt 8:6-ra vezettünk és másfél perc alatt ők is visszajöttek döntetlenre. Igazából ez a hullámzás volt az egyik fő probléma, aminek az okait nyilván meg is kell majd keresni, de sajnos összességében elmondható, hogy nem azt a teljesítményt nyújtottuk, amit elvártunk volna magunktól, vagy amit nagyon sokan elvártak tőlünk. Ennek ellenére nem úgy értékelem, hogy 10-15-20 százalék hiányzott ahhoz, hogy érmesek legyünk, hanem azt mondom, 5-6 százaléknyi plusszal olimpiai döntőt játszattunk volna.

Ennek a csapatnak nagyon komoly kvalitásai voltak, egyénileg világszínvonalú játékosok alkották, de valahogy támadásban egyfajta idegesség, görcsösség jellemzett minket és emiatt bennünk maradtak gólok.

– Ennek voltak előjelei, vagy ezek a taktikai megoldások korábban simán mentek?

– Néhány mérkőzést már sikerült visszanéznem, de nem mindet. A felkészülés alatt és az olimpián is elmondtuk, hogy a mai vízilabda nagyrészt az emberelőnyök kihasználásáról és az emberhátrányok kivédekezéséről szól. A szerbek úgy verték meg az amerikaiakat, hogy 7/7-es fórkihasználásuk volt a harmadik negyed végén és rengeteg kivédekezett hátrány. Nekünk is, hogyha csak a horvátok elleni meccset nézzük, ugye, egygólos vereség lett belőle, de ez három kihagyott büntetőnkkel és az utolsó negyedben elrontott három-négy emberelőnyünkkel alakult ki. Ezek nem olyan hibák, amikor arról beszélünk, hogy ilyen kiélezett, fontos meccsen nüanszok döntenek. Hát ezek már nem nüanszok…

– Azok lefagyottságok, görcsösségek, amikről te is beszéltél, gyakoribbak voltak, mint a megjátszott támadások vagy legalábbis úgy tűnt. Ez begyakorlatlanság vagy koncentráció hiánya vagy elbizonytalanodás? Valamilyen lelki okai voltak? Nyilván fogjátok elemezni, de lehet-e olyan, amit már most látsz?

– Kifejezett okot, hogy mi volt az esetleges önbizalomhiány vagy a pontatlanság oka – nyilván az lenne a legegyszerűbb, ha már most tudnánk és meg is lenne rá a válasz. Bennem ez még egyelőre még nincs meg – a csalódottság miatt sem.

Rengeteg emberelőnyünk volt, szerintem az utolsó három mérkőzésen 12-13 biztos volt meccsenként, tehát összesen vagy negyven, nem tudom, hogy ezeket milyen százalékkal lőttük be, de abban abszolút igazad van, hogy elmaradtunk attól, ami olimpiai éremesélyessé tesz egy csapatot. Valószínű, hogy bizonyos esetekben nem jó döntéseket hoztunk, amikor befejeztük a támadást. Vagy kapkodtunk, vagy hamar lőttünk bele – hogy ennek mi az oka… Egyrészt tud lenni idegeskedés, fegyelmezetlenség, türelemhiányból adódó apró pontatlanság. Ezek egyébként olyan dolgok, amiket minden mérkőzés után ki szoktunk elemezni.

– Soma nyilatkozta, hogy akkor mutatta meg a csapat a tudását, akkor volt jó, amikor felszabadultan, görcsösség nélkül, a játékot élvezve vízilabdázott – a szerb meccsen.

– Ezzel abszolút egyetértek, hiszen nem szabad elfelejteni: mi sportolók vagyunk és a vízilabda egy játék. Élvezni kell és sokszor én magam is inkább görcsösséget éreztem a csapaton, nem azt, hogy örülünk, hogy itt vagyunk és megéljük a pillanatot. Azt se mondanám, hogy a szerbek ellen annyira felszabadultan és jól játszottunk – sok gólt lőttünk és sokat is kaptunk, igazából “túllőttük” őket. Szerintem a szerb kapusoknak ez volt a leggyengébb mérkőzése ezen a tornán. Nyilván az vízválasztó is volt a szerbeknek, hiszen az volt az utolsó vereségük az olimpián.

Nehéz mit mondani, de Somával abban teljesen egyetértek, hogy az, ami a magyar pólót kéne, hogy jellemezze, a felszabadultság, a vagányság, a tökösség és az önbizalom, az abszolút hiányzott a társaságból.

– A meccsek utáni azonnali nyilatkozatokban elhangzott többször az, hogy “valami hiányzott” – szó szerint mondták ezt így többen is. Ilyenkor egyrészt felidéződik Doha, ahol nagyon hasonló nyilatkozatok voltak és hát, adódik a kérdés, hogy a csapategység, a szellemiség, az egymásért való játék, az egymás sikerének a közös öröme, a közös fellépés, a sikerélmény vagy kudarcélmény közös megélése milyen volt. Ez itt most hogy zajlott? Azt keresem, hogy az a pici plusz, amiről Varga Zsolt éppen a vlv-nek nyilatkozott a csoportkör után, hogy a lehetetlen helyzetet is megpróbáljuk megoldani és az sikerül is, amit feltételezhetően éppen a csapategység hozhat ki – ez miért nem jött elő?

– Konfliktus csapaton belül nem volt. Mind Zsolt, mind Szili (Jansik Szilárd csapatkapitány – a szerk.) és az egész csapat is nagyon sokat dolgozott azon már Doha utántól kezdve, hogy megoldódjanak régi konfliktosok és tényleg olyan csapatösszhang jöjjön létre, amilyennek lennie kell, Ez Szilinek rengeteg energiáját emésztette fel, de tényleg azt gondolom, hogy amit lehet, ő megtett. Én nem is feltétlenül azt mondanám, hogy a csapategységben kell a hibák okát keresni. Van olyan válogatott, amelyen belül feleannyira sem működött csapategység, mint nálunk, egyszerűen csak felszabadultabbak voltak, lazábban, kevésbé görcsösen játszva vették az akadályokat, jobban élvezték a játékot – igen, ez a legjobb kifejezés – és azt kell, hogy mondjam, hogy ez sokkal jobban ki is tudta hozni a kvalitásokat.

– Most a horvátokra célzol?

– Rájuk is, de szerintem a mi csapatunkon belül nagyobb volt az összetartás még a szerbekéhez képest is. Ott is volt rengeteg konfliktus, talán elég csak a Novi Belgráddal kapcsolatos botrányokra és azok hatására gondolni. Minden országnak megvoltak a maga problémái, itt mi valahogy jobban beleragadtunk ezekbe a dolgokba.

– A te számodra, mint vízilabdázó számára azért nem volt teljesen kudarcos ez a torna. Mégiscsak beválasztottak az all star válogatottba, ami hatalmas dolog. Tudom, ismerem, hogy mit szokott az érintett ilyenkor válaszolni…, mégis megkérdezem, ezt az elismerést hogy fogadtad? Enyhítette-e valamennyire a dobogóról való lemaradás miatti rossz érzésedet?

– Nyilván jóleső dolog volt – hozzáteszem, hogy egy balkezes és öt kapásoldali játékos került az all star csapatba… Valószínű, hogy a nyolcmeccses teljesítményemet értékelték, elismerték egyrészt a befektetett munkámat, másrészt azt, hogy bizonyos kritikus pillanatokban (elsősorban talán az olaszok elleni negyeddöntőben) sikerrel vállaltam magamra döntést és ez szerencsére eredményes is volt. Nagy dolognak tartom, hogy a tokiói olimpia után Párizsban is sikerült bekerülnöm az álomcsapatba, ugyanakkor ezt elcseréltem volna egy éremre.

– Most mindenképpen új korszak kezdődik, ha másért nem, akkor a válogatottban több mint másfél évtizede meghatározó szerepet játszó Varga Dénes búcsúja miatt. Mire számítasz? Mit vársz? Változik-e a te szereped, felelősséged? Milyen lesz a várhatóan fiatalokkal “feltöltött” új csapat?

– Azt gondolom, hogy a szerepem biztosan meg fog változni, meg is kell változnia. Ez egyrészt személyes célom is, mármint a sokkal nagyobb felelősségvállalás a csapatban. Dumi távozása után ez egyfajta kötelezettség is kell, hogy legyen, de én magam is szeretnék ennek a csapatnak az egyik, ha nem a legfontosabb vezetője lenni.

Minden olimpiai ciklus végén vannak, akik visszavonulnak, most nyilván fiatalok jönnek. Négy éve van most a magyar vízilabdának arra, hogy egy éremesélyes csapatot “összehozzon” a Los Angeles-i olimpiára. Abból a szempontból könnyebb lesz a helyzet, hogy normalizálódik az a nemzetközi versenyprogram, amely hihetetlenül nagy terhet rótt az elmúlt időszakban a sportágat magas szinten művelőkre. Az elmúlt nagyjából egy esztendő alatt négy világeseményen vettük részt, ez mostantól nem így lesz, visszaáll egy normális rend, meglesz az idő arra, hogy igazi esélyt kapjanak a fiatalok. Kell is egy olyan újfajta impulzus, ami olyan irányba viszi el a csapat közösségét, hogy a győzelmek elérése ne terhet jelentsen, ne nyomasszon senkit az, hogy meg kell felelni a sportág magyar hagyományainak, az örökségnek. Azzal kell nekilátni a munkának, hogy igen, sikerült bekerülnünk a magyar vízilabda-válogatottba és élvezzük ezt a helyzetet, azt, hogy eredményeket akarunk, tudunk és fogunk is elérni.

– Szerinted mekkora, milyen arányú fiatalítás következik most? Úgy nagyságrendileg hányan jöhetnek fel állandó tagnak a fiatalok közül?

– Ezt nagyon nehéz megmondani. Ha a zágrábi Eb-n szerepelt játékosokat nézzük, egy komplett csapat negyedrészéről beszélhetünk. Biztos vagyok abban, hogy nagyon sok játékosnak meglesz az esélye. Egy folyamat felgyorsulhat, olyan folyamat, ami már eddig is hozott eredményeket. Meg lehet nézni: Vigvári Vincéről 2023 januárjában senki nem gondolta volna, hogy csapattag lesz a párizsi olimpián, aztán teljesen megérdemelten kiküzdötte magának ezt a pozíciót. A következő négyéves időszakban is lesznek olyanok, akik kiharcolják maguknak a lehetőséget, szerintem minden egyes világversenynél fogjuk ezt tapasztalni. Úgy gondolom, kell is, hogy a magyar vízilabdában versenyhelyzet uralkodjon, ne legyenek bérelt helyek a csapatban, mert az hoz el olyan akaratot, tüzet, harci kedvet, ami kell, hogy jellemezze a pólónkat.

– Köszönöm szépen a beszélgetést!

A VLV OLIMPIAI ALOLDALA AZ ÖSSZES MÉRKŐZÉS JEGYZŐKÖNYVÉVEL

A VLV TUDÓSÍTÁSAI AZ OLIMPIA FÉRFI VÍZILABDATORNÁJÁRÓL:

Párizs 2024 – Franciaország-Magyarország – élő közvetítés

Párizs 2024 – Franciaország-Magyarország 12:13 (nyilatkozatok)

Párizs 2024 – Spanyolország-Magyarország – élő közvetítés

Párizs 2024 – Spanyolország-Magyarország 10:7 (nyilatkozatok)

Párizs 2024 – Magyarország-Japán – élő közvetítés

Párizs 2024 – Magyarország-Japán 17:10 (nyilatkozatok)

Párizs 2024 – Ausztrália-Magyarország – élő közvetítés

Párizs 2024 – Ausztrália-Magyarország 9:8 (nyilatkozatok)

Párizs 2024 – Magyarország-Szerbia – élő közvetítés

Párizs 2024 – Magyarország-Szerbia 17:13 (nyilatkozatok)