Szenzációs bejelentést tett hétfőn a Pro Recco és az FTC. A világ – valószínűleg – két legjobb csapata két hivatalos mérkőzést játszik egymással az Egyesült Államokban.
Az első rangadónak New York ad otthont, majd pár nappal később egy újabb meccsre is sor kerül a New Jersey állambeli Princeton Egyetem uszodájában – közli a Ferencváros.
“A Pro Recco és a Ferencváros nemcsak saját hazájuk, de az egész vízilabdavilág meghatározó klubjai. Az olasz csapat a Bajnokok Ligája rekordere 11 győzelemmel, míg a magyar csapat a BL jelenlegi címvédője. A két gigász dominanciáját jól mutatja, hogy az elmúlt öt szezonban ők osztoztak a legrangosabb európai kupasorozat trófeáján, ráadásul kétszer is egymás ellen vívták a döntőt. 2021-ben a Pro Recco nyert, 2024-ben pedig az FTC-Telekom ért fel Európa csúcsára nagy vetélytársát legyőzve. A két csapat rivalizálása most a tengerentúlon folytatódik – a sportág történetében először.
A hónapok óta tervezett együttműködés nem csak két mérkőzés lesz, hanem egy sportdiplomáciai és közönségépítő esemény is, amely a vízilabda nemzetközi népszerűsítését szolgálja – különösen az amerikai közönség körében, ahol a sport egyre nagyobb figyelmet kap.
A mérkőzések pontos időpontját, helyszínét és jegyinformációit a következő hetekben tesszük közzé” – szól a klub közleménye.
Emlékezetes, hogy Nyéki Balázs, az FTC vezetőedzője a Kispadpolo podcast-adásában nemrégiben arról beszélt, hogy van egy nagy tervük a sportág népszerűsítése érdekében, s abban nemcsak ők vesznek majd részt. A titokról most tehát lehullott a lepel.