Közismert tény, hogy száz évvel ezelőtt megrendezett párizsi olimpia vízilabdatornáján Magyarország szolgáltatta a legnagyobb meglepetést azzal, hogy az első fordulóban legyőzte a sportág szülőhazáját, (az addigi öt olimpiai pólótorna közül négyet megnyert) Nagy-Britanniát. Nem is akárhogy. Egykori tudósítást közlünk – százéves késéssel. Forrásunk ezúttal is az Arcanum Újságok.
A korabeli sajtóhírek szerint válogatottunk tapasztalatot szerezni ment 1924-ben Párizsba, sőt, sokan nem értettek egyet azzal, hogy részt vegyünk a tornán. Ez volt a második olimpiai szereplésünk, 1912-ben Stockholmban ötödikek lettünk.
Az első párizsi meccsünkön rögtön a címvédő Nagy-Britannia volt az ellenfél – a mieinknek nem sok esélyt adtak. Drámai, sokáig emlékezetes meccsen mégis nyertünk, méghozzá kétszeri hosszabbítás után! A legenda szerint az ellenfél játékosai már könyörögtek, hogy menjünk bele a meccs elhalasztásába, de ezt nem fogadtuk el, és jól tettük.
A győzelem pirruszi volt, a következő meccsen, két nappal később, a negyeddöntőben fáradt csapatunk 7:2-re kikapott Belgiumtól. Ekkor még volt esély a bronzéremre, le is győztük a cseheket 7:0-ra, de ezután a svédektől 4:1-re kikaptunk és az 5. helyen végeztünk.
A Sporthírlap tudósítójának részletes jelentését az alábbiakban közöljük, azzal a megjegyzéssel, hogy ez a cikk 1924. július 18-án, tehát öt nappal a meccs után jelent meg, közvetlenül a mérkőzés másnapján tényszerű, rövid anyagból tájékozódhatott az olvasóközönség a Párizsban történtekről. A részletes tudósítás a Sporthírlap olimpiai különkiadásának éke volt. Íme:
Bár elvitathatatlan, hogy az olimpiásznak az atlétika a magva és minden nemzet az atlétikai sportágakra helyezi a fősúlyt, el kell ismerni, hogy különösen Párisban igen előkelő szerep jutott az úszósportoknak is. Nem túlzok, ha azt állapítom meg, hogy az érdeklődést illetőleg az atlétika után az úszás következett, igaz, hogy a franciaolimpiai bizottság olyan pompás hajlékot teremtett az úszóversenyesének, aminőt még egyetlen ország sem.
És míg a colombesi Stadion akárhányszor, szinte tátongott az ürességtől, a tourellesi uszoda bizony már az úszó olimpiász vasárnapi, első napján zsúfolásig telt meg érdeklődőkkel. Délelőtt is, délután is telt ház izgult az első nap eseményein, amelyeknek legnevesebbje az Anglia—Magyarország közti vízipóló mérkőzés volt.
Az angol csapat, mint megafonon tudtul adták, négyszeres (?) olimpiai bajnok, amely minden olimpiászon, amelyen vizipóló szerepelt a programon, veretlen maradt. — Nos, a magyar vizipóló csapat megcselekedte ezt a bravúrt. Pedig akadtak hangok odahaza, amelyek tudvalevőleg nem tartották méltónak a magyar vizipóló csapatot a kiküldetésre. Hiszen tudjuk, hogy milyen harcok és milyen küzdelmek után vált csak lehetségesé a magyar csapat kiküldetése. Azé a csapaté, amely a maratoni futáson kívül a legnehezebb sportot kultiválja, a legszorgalmasabban trenirozott és ime végeredményben a Párisban (1900), Londonban(1906), Stockholmban (1912) és Antwerpenben (1920) győztes csapatot gigászi küzdelemben legyőzte.
Kár, hogy az angol—magyar vizipóló mérkőzést rajtunk, az úszósport fanatikusain kívül senki sem látta. Még a Magyar Olimpiai Bizottság Párisban tartózkodó vezető férfiai sem tartották érdemesnek, hogy az úszó Stadionba kifáradjanak, hogy legalább beszámolhattak volna a hitetlenkedőknek, hogy igenis van magyar vizipólósport, amelyre érdemes áldozni. De hát ki is lenne kiváncsi az angol-magyar vizipóló meccsre ugyanakkor, amikor a maratoni futás is eldöntésre kerül? Nagyon fájt nekünk az érdekeltek távolmaradása, vigasztalást egyedül maga az eredmény nyújtott és a belga, spanyol, francia és olasz közönségnek az egész mérkőzés folyamán irántunk megnyilvánult szimpátiája.
Nagy hatással volt a magyar csapat győzelme mindenkire és természetesen én reám is, aki, nem tagadom, elérzékenyedtem. De ez érthető is, hiszen párját ritkító teljesítmény volt a magyar csapat bravúrja.
A csapatról.
A csapat játékosai közül nincsen egyetlenegy sem, akit külön ki lehetne, vagy ki kellene emelni. ” Mindenki a legjobb tudásával küzdött, szinte önmagát múlta felül és ha két nevet mégis kiragadok, ezt csak azért teszem, mert a csapat legfiatalabb és legidősebb játékosáról van szó. Hlavacsek Márton (a legfiatalabb) játéka a legnagyobb és a legörvendetesebb meglepetés volt. Ez a gyerekember olyan játékot produkált és olyan vervvel küzdött, amellett olyan fairul játszott, hogy hasonló kvalitásokat idáig csak a legjobb Wenktől láttam. Vele egy sorba kell állítanom a legöregebb játékost, Fazekas Tibort, akit pedig, őszintén megvallva, mint válogatottat, félig-meddig már elparentáltunk. Ráfogtuk, hogy nem bírja az iramot, hogy lassú s ráfogtuk, hogy már nem való a csapatba. Ezzel szemben az angolok elleni játékával bebizonyította, hogy mindez csak ráfogás volt. Embert fogott legjobb napjaira emlékeztetően, a labdával jobban úszott le, mint valaha és csatársorát labdával tömte, mint még soha,
Wenk, Keserű I. és II. is nagyszerűen játszottak és — akitől pedig a legjobban tartottunk — Barta a kapuban, továbbá Homonnai II. minden tekintetben a legteljesebb elismerésre érdemesek. Wenk mozgékonysága, gyorsasága ellensúlyozta az angolok gyorsaságát, akik közül Radmilovic bizonyult a leggyorsabbnak. Keserű Ferenc nemcsak találékonyságával brillírozott, hanem a közelküzdelmekben is kemény riválisnak bizonyult.
Az angolok a következő legerősebb összeállításban vették fel a küzdelmet Smith — Bughee, Budd — Hodgson, Hunt, Radmilovic, Annison. Bizony ez a csapat már a vízbeszállása előtt is megijesztett bennünket. Egyetlenegy embere volt ugyanis, aki 180 centiméternél alacsonyabb volt, a többi annál magasabb. Súlyukat a mozifelvétel reprodukálja a leghűségesebben és igazán mulatságos az ifjabb Keserűt és Bughee-t, a kétméteres óriást egymás mellen játszani látni.
A mérkőzés.
A vízbe szállva jött azonban a nagyobb meglepetés, mert másfél percen belül három gól terhelte hálónkat. Egyszerű a magyarázat és pedig az, hogy a miéink a nagy angol ellenféllel szemben elfogódottak voltak, rosszul helyezkedtek s igy az ellenfélnek lefogásáról szó sem volt. így történt, hogy a kezdésnél az angolok fogják a labdát, a hátraadott labda a szabadon álló Annisonhoz kerül, aki kényelmesen, senki által nem zavarva beúszik (1: 0). Újabb másodpercen belül Hunt passzol Radmilovicnak, aki a labdát könnyen a kapuba helyezi (2:0).
A második gól után 50 másodpercnyi meddő játék következik, amely idő alatt a fiúk kissé magukhoz térnek. Mégis angol gól születik Bugbec leúszása által (3:0). Azután megszűnik az angolok egyeduralma, mert mi is az angol kapu elé kerülünk, ahol Keserűt faultolják, amiért négy méteres szabaddobás esik s ebből Keserű Ferenc révén az első magyar gól (3:1).
Nemsokkal azután Annison labdája a kapuháló felső lyukas részén kerül a gólvonalon túl és a biró a hátárbiró bemondására gólt ítél. Kínos másodpercek múlnak el, amíg tisztázódik a kérdés. Végül megnyugodnak az angolok abban, hogy a labda tényleg felülről került a kapuba és a határbiró bemondására megadott gólt a bíró érvényteleníti.
Fellélegzünk. Magyar támadás következik, lassankint a mieink veszik át a játék irányítását, Aeolmovicet a bíró két méteren belüli tartózkodásáért kiállítja, mire Homonnai a labdát a gólba üti (3:2).
Hunt támadását a kiugró Barta feje felett beemelt góllal fejezi be (4:2).
Ebben a félidőben Fazekas Radmilovic kijátszásával arat bőven tapsot.
A második félidőben Barta kornerre véd. Homonnai Mártont a bíró kiállítja, de nem sokkal később követi őt Hodgson is. Fazekas és Keserű Ferenc összjátékából lövi Keserű harmadik gólunkat (4:3), amely teljes önbizalmat és lelket önt a csapatba.
Wenk jó helyezkedéssel kaparintja meg a labdát s azt rendeltetési helyére juttatja (4:4).
Az első meghosszabbítás.
Így válik döntetlenné a félidő s így válik szükségessé a 2×3 perces meghosszabbítás, amelynek első félidejében Barta csavart dobást véd. KeserűAlajos pompásan leúszik, de nem gólra lövéssel, hanem érthetetlenül passzal fejezi be akcióját.
Az angolok hat szabaddobást dobnak (ez volt a bírónak egyetlen érthetetlen ítélkezése), de mindegyik eredménytelen. A hetedik szabaddobás kerül a magyar kapu elé s a nagy tumultusban Radmilovic gólt dob (5:4) az angolok javára.
A második félidő a középen folyik, a csatársorok egymást fárasztják. Nagy meglepetésre inkább a mieink bírják az iramot. Fazekas szépen szerel, Keserűnek passzol, aki leúszik és a kiegyenlítő gólt dobja (5:5). A gól után az egész mérkőzés legszebb részlete következik. Csodás összjáték Fazekas, Wenk, Keserű és Homonnai között, miközben az angolok labdához sem jutnak. Az összjáték befejezéseképpen Wenk lő kapura, de Smith biztosan véd.
A második meghosszabbítás.
A tíz percnyi szünet jó hatással van a magyar fiúkra. Gyorsabbak az angoloknál, de mégis mi kapjuk a vezető gólt Hollósi faultja miatt. Radmilovic Buddnak előre adja a labdát, aki azt a gólba üti (5:6). A második félidőben lanyhább a játék, már-már tartunk tőle, hogy az eredmény megmarad, Wenka halfot driblizi, de becsapja, mert a feje felett emeli át a labdát, leúszik s bár Hodgson erősen nyomja, belövi a gólt, amellyel ismét eldöntetlenné tette a mérkőzést(6:6).
Kezdés után Radmilovic fél pályáról erős lövést ad le, de a labda magasan a kapu fölé kerül.
A pihenő idő alatt az angolok a meccselhalasztását ajánlották, amibe természetesen mi nem egyeztünk bele.
Döntő gólunk.
Az angolok erejük végső megfeszítésével küzdenek a harmadszori meghosszabbításban, de mégis mi érjük el a helyének ellenkező oldalán leúszó Homonnai révén első vezető gólunkat, amely egyben a mérkőzés sorsát 7:6 arányban a mi javunkra döntötte el.
A második félidőben az angol óriások erejük megfeszítésével küzdenek, lőnek is kapura, de Barta véd, közvetlen utána az ő kapusuk védi Wenk hosszú lövését. Hlavacsek még egyszer bebizonyítja Radmiloviccsal szemben, hogy a fiatalság a munkabíróbb, elúszik tőle, de mielőtt támadása eredményes lenne, a bíró sípja a mérkőzés végét, a jelzőtábla pedig a magyarok 7:6 arányú győzelmét jelzi.
A közönség helyéről felállva ünnepli a magyar fiúkat, boldogan ölelgetjük őket. Az angol csapat kapitánya gratulál s mindkét ellenfél pihenőre fér.
Sporthirlap, 1924. július 18. – forrás: Arcanum Újságok.