A magyar sport, ezen belül a vízilabda egyik legkülönlegesebb egyénisége, Halassy Olivér 113 éve született. Már annak is 38 éve, hogy az általunk most közreadott méltató cikk megjelent a Magyar Ifjúságban – történetesen éppen 38 évvel Halassy tragikus halála után. Forrásunk ezúttal is az az Arcanum (adt.arcanum.hu) kincset érő adatbázisa volt.
Hetvenöt éve született Halassy Olivér – “A SÁNTA FEDEZET”
A magyar sport aranykönyvében a következő sorok olvashatók Halassy Olivérről:
„Halassy Olivér (Budapest, 1909), az UTE úszója és vízilabdázója, meghalt 1946-ban. Vízilabdázásban: OJ: 2 aranyérem (1932, 1936); 1 ezüstérem (1928); EB: 3 aranyérem (1931, 1934, 1938). Úszásban: EB: 1 aranyérem (1931: 1500 m gyors 20:49); 1 negyedik helyezés (1926: 1500 m gyors); 1 ötödik helyezés
(1927: 1500 m gyors). Halassy az úszósport történetének egyetlen versenyzője, aki ugyanazon világversenyen az úszásban és a vízilabdázásban is aranyérmet nyert!”
Júliusban ünnepelhettük volna a nagyszerű sportember 75. születésnapját, ha élete nem ér olyan hamar és olyan tragikusan véget, így csak emlékezhettünk rá, és emlékeztünk is. Nemcsak kortársai, akik bizony egyre kevesebben vannak, hanem azok a sportkedvelők is, akik sohasem látták sem úszni, sem játszani, de legendája rájuk is átörökítődött. Hogy hetvenöt, illetve harmincnyolc év milyen nagy idő, már az is bizonyítja, hogy Halassy életrajzi adatait tekintve két alapvetőben eltérés van a különböző források szerint. Az egyik mindjárt a neve, amelyet hol Halassy-nak, hol Halasy-nak írnak a különböző sporttörténeti munkák, s hogy a helyzet még bonyolultabb legyen, a kutatók bizonyítékai szerint mindkét változat olvasható Halassy keze írásával is. Ugyancsak eltérés van születési dátumában, Bárány István szerint július 31-én, míg Keresztényi József szerint július 11-én látta meg a napvilágot.
Rá emlékezve kortársainak adjuk most át a szót, akik számára Halassy Olivér még nem múlt: kartotékadat, fénykép,
statisztika volt, hanem élő, eleven ember. Az egykori játékostárs, Németh „Jamesz” így emlékszik rá Komjádi aranycsapata című könyvében (megjelent magyar nyelven az Egyesült Államokban):
„Életéről egy regényt lehetne írni. Gyönyörű sportpályafutás után, a gáláns kalandok utáni futása sodorta őt — szinte feltartóztathatatlanul — tragikus halála felé. Elöljáróban idézem Páhok Istvánnak, a mögötte mindig másodikként végző ellenfelének szavait: »Milyen balszerencsém van, hogy ez a Halassy elvesztette a fél lábát, mert ha ez meglenne, akkor labdarúgó lenne és mindig csak a lányok után futna és én lennék Magyarország nagy hosszútávúszója. De így mindig csak a második vagyok.« (…)
A magyar és a világ vízilabdasportjának legnagyobb mezőnyjátékosa és a fedezetjáték legtökéletesebb művelője volt.
Mint úszó, 12 éven át nyerte a folyambajnokságot, s közben, ha indult, a Balaton-bajnokságot is. 1926-tól uralta a magyar közép- és hosszútávúszó versenyeket. Ebben az időben győzött csaknem minden nemzetközi találkozón is. S mindezt hiányzó féllába dacára, ami a világ legcsodálatosabb sportegyéniségévé tette.
Kilencéves korában, villamosbaleset következtében, bal lábát al-lábszárközéptől amputálták. Ezért lett a labdarúgás szerelmeséből úszó, és ha már labdarúgó nem lehetett, lett belőle vízilabdázó.”
Halassy Olivér egyébként „bejátszotta” magát a magyar irodalomba is. Karinthy Ferenc egyik szép novellájában olvashatók róla ezek a sorok (Ferencvárosi szív — legutóbb az író Mi van a Dunában? című kötetében jelent meg 1980- ban).
„A fél lába térd alatt hiányzott, valami gyerekkori baleset érte. Külseje egyébként se volt atlétának mondható: alacsony, széles, kissé hasas, kövérkés. Ez a rokkant, látszatra inkább puha ember 400-tól 1500 méterig letarolta a gyorsúszó-versenyeket, és ha jól emlékszem, tizenegyszer nyerte meg a folyambajnokságot, az utolsó négy évben úgy, hogy be sem nevezett. (…) A magyar úszók azóta előbbre törtek, s Halasy csúcseredményei — ez a rekordok sorsa — ma már csak por és hamu. De a vízilabdázó hírnevét nem homályosította el az idő: e sánta fedezethez hasonló taktikust nem láttunk még a hazai medencékben. Mert fedezet volt, oly vérbeli, mint senki azóta: a csapat tengelye, agya, védő és támadó egyszerre. Az ő feledhetetlen fordulásai! Ha az ellenfél rohamozott, nem ment rá a csatárra, csak úszott mögötte fél testhossznyira, figyelte. Mikor a csatár lőni kezdett, és fölemelte a labdát, Halasy csupán megnyomta kissé a hátát a víz alatt. Egy icipicit tolt rajta, éppen csak annyira, hogy az ellenfél megingott a vízben, lövése elpuhult, erőtlen lett, s így a labda a kapus könnyű zsákmánya. De Halasy már előbb megfordult, már a lövés pillanatában, az a kis tolás őt visszafelé indította el, a másik kapu felé máris két-három méter előnye volt. Akkor aztán fölzengett a tribün: »Oli elé!« — ma is hallom, és belesajdul a szívem! Halasy megkapta a labdát, úszott, és olyan még nem született, aki őt utolérte volna: a labdával állítólag gyorsabban úszott, mint anélkül. Inkább helyezett, mint lőtt, vagy Némethről csalogatta magára a hátvédet, s úgy passzolt oda, tisztán — de sok szép magyar gól született így! (…) Németh Jamesz mesélte, hogy amikor ő még fiatal, vékony kamasz volt, Komjádi Béla, a magyar vízilabdázás atyamestere a hosszú, fárasztó kétkapus edzéseken ki-kihívta a vízből pihenni, maga mellé ültette, magyarázta a játékot. Halasy egy ízben egyedül úszott előre, a labda még egészen hátul volt, valami kavarodásban, nem is láthatta. Csak úszott, majd hirtelen felnyúlt érte a levegőbe, lehúzta. Honnan tudta, hogy éppen oda dobják, éppen akkor? — Ez az, fiam — mondta Komjádi —, amit nem lehet megtanulni.”
Igen, az igazi klasszist mindenben ez jellemzi — sportpályán, íróasztalnál, munkagépnél —, hogy olyat tud, amit nem lehet megtanulni. És ez a tudás nemcsak képesség, hanem szellemi beállítódás is. Akarat. Amivel egy féllábú fiú társai fölé nőtt. Halassy Olivér nevét Magyarországon ma az a sportegyesület viseli, amely a mozgássérült fiatalokat tömöríti, azokat a fiatalokat, akik legutóbb a New York-i világjátékokon hívták fel magukra a világ elismerő figyelmét.
Volt kitől tanulniuk.
Magyar Ifjúság, 1984. augusztus 10. /ARCANUM
Fotók: Wikipédia, Népsport, Gyarmati Dezső, Csurka Gergely: Aranykor