Olvasóink jól tudják, hogy a vlv szerkesztője előszeretettel böngészgeti – alkalmanként hosszú órákon át – az Arcanum adatbázisát (adt.arcanum.hu) , amely a magyar sajtó digitalizált formában megtekinthető kincsesbányája. A történelem hétköznapjai tárulnak a szemünk elé, s ha egy speciális szegmensre, például a magyar vízilabda aktuális helyzetére, problémáira, sikereire vagyunk kíváncsiak, csodálatos világ nyílik meg előttünk, próbálkozzunk bármilyen időtávra visszatekinteni. Az itt olvasható történet ismét egy pillanatkép a sportág múltjából.
Most egy újságban megjelent szövetségi kapitányi kifakadást idézünk, amely megvilágítja az egykori sportvezetés problémáit, a vízilabda, sőt, valószínűleg a teljes élsport akkori helyzetét.
Az 1932-es Los Angeles-i olimpián győztes magyar válogatott. Balról jobbra: Ivády Sándor, Bródy György, Vértesy József, Németh János, Homonnai Márton, Keserű Alajos, Halassy Olivér (forrás: Wikipédia)
1939-ben járunk, a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya az az Ivády Sándor, aki állóbekként oszlopos tagja volt a Komjádi Béla által irányított aranycsapatnak, 1932-ben Los Angelesben aranyérmet szerzett az olimpián. A szövetségi kapitányi posztot 1937-ben vette át és 1939-ben már le is mondott.
Abban az évben, 1939-ben a válogatott nyugat-európai portyán vett részt (ez is milyen szó – általánosan használta a sportsajtó, ha egy magyar csapat külföldi versenyen, edzőtáborozáson vett részt), ki is kapott Németországtól Hollandiában, a Horthy Kupa tornán.
A szövetség vezetése előtt Ivády kifakadt, s az akkori Nemzeti Sport meglepően részletesen tájékoztatta az ülésen elhangzottakról (mai elnökségi tagok, figyelem!) az olvasókat. A szövetségi kapitány azt mondta, hogy új csapatra van szükség. Kemény szavakat idéz a sportújság:
“Már ma ki tudok állítani a fiatalokból olyan csapatot, amely lelkesedésben, küzdeniakarásban felülmúlja a Doetinchemben szerepelt válogatott együttest. Márpedig ez a küzdeniakarás nagyon-nagyon hiányzott a portyamérkőzéseinken.”
Sőt, a folytatás még durvább:
NS.: Érdekes volt még Ivády dr. kijelentése az utánpótlásról, meg a játékosok edzéséről.
– Az utánpótlás nevelésének súlyos akadályai vannak:
1. az egyesületek rossz anyagi helyzete;
2. az uszodahiány…
– A mi időnkben hivatalunkból rohantunk edzeni és már 3-kor ott labdáztunk, úszkáltunk a vízben és 9-kor alig tudtak kizavarni minket az uszodából. A mai válogatottak? Percnyi pontossággal érkeznek az edzésre és már a vízben nézegetik az órát, mikor szaladhatnak el. Az edzést eléggé el nem ítélhető módon munkának tekintik. Ha délelőtt a hivatalban három aktával többet intéztek el, vagy akármilyen jelentéktelen dolguk akad, már kérik az edzés alól való felmentésüket. Az edzés pedig nem történhet parancsszóra, az embereknek maguknak kell érezniök, hogy szükségük van erre. Amint azt mi annakidején, az „aranycsapat“ tagjai tudtuk is.
Hogy mi történt a külföldi túrán – nem tudni. Ahogy azt sem, hogy pontosan miként folytatódott a történet. Ivády Sándor viszont nem lehetett elégedett a szavait követő hivatalos intézkedésekkel, mert – ajánlott levélben – benyújtotta lemondását. Erről az 1939. október 1-i Nemzeti Sport ad hírt a címlapján (címlapképünk). A cikk szerint az úszószövetségben (ahova a pólósok tartoztak) meglepetést és megrökönyödést keltett a hír. Bár a vezetés konkrétan nem jelezte, hogy a felmondást nem fogadják el, hangot adtak szándékuknak, hogy Ivádyt lebeszélik a távozásról. Ennek érdekében kifejezték, hogy “a cél fontosságában, a fegyelem fenntartásában a szövetség vezetősége egyetért a kapitánnyal”.
Eltiltások is történtek, de Ivády hajthatatlan maradt, pedig felszólították döntésének megváltoztatására. Válaszában megköszönte az elnökség részéről egyhangúlag nyilvánított bizalmat, de egyben azt is közölte, hogy elhatározásán nem változtathat. Ezt azzal indokolta, hogy lemondása óta hivatali elfoglaltsága még jobban megnőtt, másfelől pedig “azok az okok, amelyek miatt a szövetségi munkától elállott, lemondása óta nem változtak.” (Csaknem nyolc évtizeddel később, egy filmklubban megrendezett fórumon Ivády megemlítette, hogy annak idején felemelte szavát a zsidók védelmében, de az úszószövetségben leszavazták – ez is közrejátszott a lemondásában.)
Mindenesetre a valóság úgy alakult, hogy nem új csapatra, hanem új szövetségi kapitányra lett szükség…
Ivády utódja, Vizvári Károly 1939. december 22-én, (mint a Pesti Napló aznapi számából kiderül: a Halálos tavasz című Jávor Pál-Karády Katalin-film bemutatójának napján[!]) jelölte ki keretét. Abban már “a játékjogukat miniszteri kegyelmi ténnyel visszanyert játékosokat is figyelembe vette az összeállításnál”.
