A korabeli magyarországi bulvárlap, a Színházi Élet a két világháború közötti időszakban rendszeresen foglalkozott a mind népszerűbb vízipólósporttal. Nézzük, milyen volt egy, a válogatott szárazföldi foglalkozásról készített edzésriport abban az időben. (A részvevőkről készített csapatkép is megér néhány mondatot.) Forrásunk most is az Arcanum Újságok.
Dolgozik a Poló-keret
Talán az összes sportágak közül a vízipóló az a sportág, amelytől, illetve amelynek képviselőitől a legtöbbet várja a magyar sportközvélemény.
A kétszeres Európa-bajnokság után a legnagyobb próbatétel az amsterdami olympiász medencéje, ahol a nehéz európai ellenfeleken túl Amerika villámgyors csapatával is fel kell venni a versenyt. A válogatott keret KomjádiBéla kapitány vezetésével a Lovass-féle tornateremben dolgozik és ha a szorgalom előfeltétele a győzelemnek, akkor nem kell félteni a magyar vizipoló-csapat sanszait!
Homonnay Márton, akit a bécsi sajtóban megjelent ranglista éppen most nevezett ki Padou előtt a világ legelső játékosának, súlyos rendőrségi szolgálata ellenére is szorgalmas látogatója a tréningeknek, éppen úgy, mint a világ legjobb kapusának feltüntetett Barta István is.
Mindenestere érdekes, hogy a világ legjobb játékosait feltüntető ranglistán az összes magyar versenyzők szerepelnek.
A tornaórákon kívül persze a Rudasfürdőben is szorgalmasan folynak a labdatréningek, úgy hogy az első versenyek egy valóban remek kondícióban lévő sporttársaságot fognak a közönségnek bemutatni.
Színházi Élet, 1928. február 12. – Forrás: Arcanum Újságok
VLV-SZUBJEKTÍV
A fenti kép kapcsán a Krónikás elgondolkodott. Eszébe jutottak az elmúlt 19 évnek azon percei, amikor egy komplett válogatott állt a vlv kamerája előtt és a feladat az volt, hogy jó minőségű csapatkép készüljön az éppen aktuális világversenyre utazó játékosokról, stábtagokról.
Nos, nem tartott sokáig, hogy kiderüljön: ilyen, mármint jó minőségű, minden igénynek megfelelő fotót gyakorlatilag lehetetlen elkészíteni. Mégpedig azért, mert szinte esélytelen, hogy az exponálás pillanatában legalább egy ember ne hunyja le éppen a szemét vagy ne nézne félre.
Az egykori kolléga képén – jóindulattal számolva is – öt ember csukott szemmel látható, hárman pedig erre-arra néznek, mintha lélekben ott sem lennének. Jó, tudjuk, micsoda különbség van a fényképezés akkori és mai technikája között. Az a kamera, amit mi használunk, másodpercenként 30 fotó elkészítésére is képes – de mégis, ma sem egyszerű olyan pillanatot megörökíteni, amelyben a kép valamennyi ott lévő embert nyitott szemmel, a kamerába nézve ábrázolja.
Mindenesetre az biztos, hogy ritka nagy érték egy ilyen fotó (ezt a képet ráadásul eddig nem ismertük), örök emlék, s az utókor vízilabdakedvelői legalább láthatják az elődöket, érezhetik a régi idők hangulatát. Ez is kell ahhoz, hogy a sportág tradíciója átélhető legyen, hogy az egykori magyar póló-világsztárok egy kicsit közelebb kerüljenek hozzánk.
Talán így gondolja majd az a szerkesztő is, aki száz év múlva böngészgeti a jelenlegi pólós élet médiában megörökített pillanatait.