Szerdán sajtótájékoztatón mutatták be a BVSC friss igazolásait és az új vezetőedzőt, Varga Dánielt. Az OSC-től átigazolt szakembert az elmúlt négy évről, új csapatának kialakításáról és a következő szezonnal kapcsolatos reményeiről kérdeztük.
VARGA DÁNIEL (BVSC-Zugló) vezetőedző a vlv-nek:
– Vezetőedzői pályafutásod első, nagyon fontos szakaszán vagy túl. Négy év volt – hogy értékeled?
– Egyértelműen sikeresnek gondolom ezt a négy esztendőt. Ha évekre bontva nézem, akkor is, ha azt veszem számba, hogy mennyit fejlődtem és milyen élményeket szereztem, akkor is. A csapat által elért eredmények is így értékelhetők, a játékosok pedig – úgy gondolom – jó helyen töltötték karrierjüknek ezt az egy, két három vagy éppen négy évét.
– Bajnoki cím, kupagyőzelem nem volt, döntők igen. Maradt benned hiányérzet emiatt?
– Játszottunk öt döntőt is a négy év alatt. Lehetett volna több, egy vagy több aranyérem. Ez olykor csak egyetlen blokkon, védésen vagy egy pillanatnyi helyzetfelismerésen múlott. Többször nagyon közel voltunk ahhoz, hogy óriási bravúrt csináljunk, de a dolgok tökéletes együttállása sajnos egyszer sem érkezett el.
– A BL-ben rendkívül fájó kieséseket produkáltatok, még az is előfordult, hogy egy hazai pályán nem lejátszott meccsen múlt a továbbjutás…
– Közel voltunk a nagy sikerhez, a finak eightbe jutáshoz. De menjünk sorban! Az első évben Eurokupa-döntőt játszottunk és csak ötméteresekkel kaptunk ki attól a Szolnoktól, amelynek a játéktudása alapján a BL-ben kellett volna akár végigmenetelni. A következő évben volt egy Covid miatt kihagyott mérkőzésünk, ami aztán döntőnek bizonyult a (nem) továbbjutás szempontjából, de a saját kezünkben volt a sorsunk a Hannover elleni hazai meccsen, amikor sajnos a négy év legrosszabb védekezését mutattuk be. A harmadik évben egy nagyon nehéz nyolcas csoportban lettünk hatodikok, amivel nem jutottunk tovább a selejtezőkből.
Azt kell, mondjam, mindegyik évben olyan csapatok végeztek előttünk a Bajnokok Ligájában, amelyek összességében jobbak voltak nálunk.
– Az OSC helyzete a zuhanyhíradó információi szerint azért olykor a csapat négy évvel ezelőtti megmenekülése után is bizonytalan volt. Ez mennyire játszott szerepet a munkában, az eredményességben?
Az OSC-nek van egyfajta sajátságos működése. A nehézségek, anomáliák ellenére elért sikerek azt mutatják, hogy valami nagyon jól működött ebben a négy évben, nem állt elő olyan mértékű probléma, ami miatt szétesett volna az egész.
– Most egy nagyon illetlen kérdést fogok feltenni. Szerinted mi vár az OSC-re?
-Nagyon jó érzéssel tölt el, hogy Kovács Robi lesz az, aki átveszi a munkámat. Ez megnyugtat, meggyőződésem, hogy a lehető legjobb szakemberrel megy tovább az OSC.
Valószínűleg más karakterjegyekkel, de a csapat továbbra is az élmezőnyhöz tartozik majd, szerintem a legjobb négy közé jutás is reális célkitűzés marad a számukra.
– Hogy került képbe a BVSC és azért nem szeretnék elmenni szó nélkül amellett a furcsa helyzet mellett, hogy szezon közben lett bejelentve a váltásod…
– Az átigazolási szezon a szereplők között már a téli időszakban elkezdődik, ezt mindenki tudja. Ez régebben nem így volt. Amikor megkerestek és meghoztam a döntést, nem az volt a kérdés, hogy ez kitudódik-e, hiszen a következő évi BVSC edzőjeként el kellett kezdenem játékosokkal tárgyalni. Példát akartunk mutatni azzal, hogy transzparensek leszünk “kitesszük az asztalra” azt, amit egyébként is mindenki tud.
– És ennek nem volt negatív következménye akár a játékosokkal való viszonyban, az edzésmunkában, a szurkolók hozzáállásában?
– Éreztem a dolog szokatlanságából adódó értetlenkedést, kételyeket, hogy akkor én most mit fogok még beletenni az OSC-nél végzett munkámba. Érzésem szerint a mindennapi munka során és a mérkőzések alatt is egyértelmű volt, hogy mit “adok ki magamból”. Sőt, volt bennem extra motiváció arra vonatkozóan, hogy jó példát mutassak mindenkinek, aki hasonló szituációba kerül a jövőben. Az ügynek óhatatlanul volt egy csomó technikai jellegű velejárója. Ráadásul egy edző – legyen bármilyen korú – valamilyen szinten apafigura, ez is a szerepköre. A játékosok kötődnek hozzá és nemcsak szakmai, hanem emberi szálakon is. Többen megélhették úgy a helyzetet, hogy én elhagyom őket és emiatt bizonytalanokká válhattak. De itt olyan folyamatokról volt szó, amelyeket letagadni sokkal rosszabb lett volna. Beszélgettünk erről, a játékosok céljairól, a jövőképükről, arról, hogy az új körülmények között miként tudunk továbbra is szorosan kapcsolódni egymáshoz. Eszerint működtünk tovább.
Hozzáteszem: nagyon különleges szezon volt az idei, mert januárban és februárban állt a bajnokság. Ha ez nem lett volna, lehet, hogy belekerülünk egy nagyobb gödörbe, de így volt időnk a helyzet feldolgozására. Erősen szorgalmaztuk a stábbal, hogy a játékosok mielőbb tisztában legyenek a sorsuk várható alakulásával. Ennek köszönhetően márciusban úgy vehettük fel újra a bajnoki meccsek fonalát, hogy senkinek nem a jövőjével kellett foglalkoznia, hanem a játékra koncentrálhattak a csapat tagjai.
Felajánlottam Robinak és Tóth Marcinak is, hogy az új csapat kialakításában segítek. Természetesen a munka nagy része az övék volt, de talán ezek a közös beszélgetések is hozzájárultak ahhoz, hogy hatékonyan tudják létrehozni a következő szezon OSC-jét.
– Miért vállaltad el a BVSC vezetőedzői feladatkörét? Úgy érezted, hogy négy év után váltani kell vagy olyan volt az ajánlat, ami visszautasíthatatlan?
– Már játékospályafutásom során is abban hittem, hogy átigazoláskor nem azt kell nézni, hol áll éppen az adott klub, hanem azt, hogy merre tart, milyen irányba tud menni. Úgy éreztem, hogy az OSC-nél annak a víziónak az átélése, ami a fejlődésemet szolgálja, ami maximálisan tud inspirálni, ami belőlem is a legjobbat hozza ki, egy kicsit megakadt. És ebben az időszakban jött egy olyan BVSC-s megkeresés, amelynek részletei éppen “telibe találtak” az imént említettek szempontjából.
Egyáltalán nem az anyagiak miatt beszélhetünk “visszautasíthatatlan ajánlatról”, hanem amiatt a helyzet miatt, ami a növekedésben, a jövőkép terén jelentett nagy lehetőséget.
– Voltak feltételeid?
– Voltak nagyon fontos kérdéseim, amelyekre pozitív válaszokat kaptam. Az egyik az volt, hogy milyen közép- és hosszú távú tervei vannak a klubnak. Ezekhez milyen háttér járul szakmai, anyagi és infrastrukturális szempontból. Aztán: fontos volt, hogy kivel, kikkel dolgozhatok együtt és milyen szakmai mozgásterem lesz a klubban.
Fontos, konstruktív beszélgetéseim voltak Dabrowski Norberttel, aki a klub szakmai és technikai irányítója is, tisztáztuk, hogy a vezetőedzői szerepkör hogyan illeszkedik a szélesebb klubkontextusba, például az utánpótlásképzéshez.
– Kikkel dolgozol majd együtt?
– Létay Krisztián lesz a segítőm, Béres Gergő végzi a kapusokkal a munkát és Vass Bence erőnléti edző jön velem az OSC-től, a stáb többi tagját pedig örömmel “öröklöm” a BVSC-nél.
– A jelek azt mutatják, hogy a BVSC most elég jó kondícióban van, az igazolások szerint masszív lehet a háttér. Mennyire kaptál szabad kezet az új csapat kialakításában?
– Szakmailag teljesen – egyébként nem is tudtam volna másként elképzelni a munkát. Konkrét szakmai kép volt előttem.
Ami az anyagiakra vonatkozó megjegyzésedet illeti – már az OSC-nél eltöltött időszakról is elmondhatom: az edző személye és az általa képviselt határozott koncepció nemcsak úgy hathat a költségvetésre, hogy növeli a terheket, hanem fordítva is… Vannak játékosok, akik kevesebb pénzért választják a klubjukat, edzőjüket, mert anyagi erőnek tartják azt is, ha a munkájuk során jól érzik magukat, ha megfelelő a környezetük, ha jól tudnak fejlődni szakmailag, ha a prevenció, a rehabilitáció és a teljesítménynövelés szempontjából megkapják a megfelelő hátteret. Ha olyan támogatást kapnak az edzőtől, olyan edzésmunkát tudnak végezni, ami által a fejlődésük garantált. Nyilván pénzből él mindenki, de a havi fizetés nem minden.
– Az a csapat, amely most összeáll, a teljes víziódat tükrözi? Volt olyan játékos, akit nem tudtál megszerezni?
– Egy játékos kivételével mindenki itt lesz, akit megkerestem.
– Az az egy játékos miért nem jött? Jó helye van?
– Igen, nagyon jó helyre ment, én is egyetértettem a döntésével.
– Már sejtem is, hogy kiről van szó… A fejedben van már egy kép arról, hogy ez a BVSC mit fog játszani? Milyen lesz? És körülbelül mire viheti?
– Nézd, van a fejemben egy játékkép, egy karakter. Nagyjából azt is látom, hogy a játékosokból mit lehet majd kihozni és ez csapatszinten mit jelentene. De hadd maradjon ez a fejemben! Elindulunk ezen az úton, és ha közben új dolgokat fedezünk fel, akkor örömmel változtatok. Nagyon bizakodó vagyok a tekintetben, hogy az egyéni teljesítmények maximalizálása által olyan csapatteljesítmény jöhet létre, ami a magyar színtéren döntőkig viheti a BVSC-t. És hadd mondjam el azt a vágyamat, hogy ha tényleg minden összejön, az is, ami hiányzott az első három év OSC-jében, az az egy-egy blokk, gól, hatékony lélekjelenlét fontos szituációkban – hogyha ezek meglesznek, akkor akár még a toromymagas esélyes Fradi ellen is lehetnek boldog pillanataink.
– Éppen azt akartam kérdezni, hogy a Fradi ellen látsz-e reális esélyt…
– Így látok esélyt, ha az megvalósul, amit mondtam. Egyébként nekem úgy tűnik, hogy jövő ilyenkor elmondhatjuk majd: a Fradi az első olyan magyar csapat, amely már nem tud tovább erősödni.
– ?
– Annyira bombaerős lesz a következő szezonban (is) a Fradi – és emiatt az imént általam elmondottakat szeretném is bravúrként, nem pedig elvárásként megfogalmazni.
De előszőr egy olyan csapat kialakítása a cél, amely el tud jutni egyáltalán a döntő(k)ig.
– És persze mennyivel jobb lenne, ha ősszel már rögtön a BL-ben tudnátok indulni, nem az Eurokupában…
– Jobb lenne, igen, de hát, mit csináljunk… Az a fránya OSC…
– Csak magyar játékosotok lesz?
– Igen. Szabad kezem volt, gondolkodhattam volna külföldiben is, bár a vezetőség preferálta a tiszta magyar csapatot. Örülök, hogy végül így alakult, mert azt tapasztaltam meg, hogy a nyelvnek nagyon fontos szerepe van az edzői működésemben. A személyek közötti kommunikációban, a kötődések kialakításában, a csapatdinamikában. Úgy gondolom, óriási előny, ha mindenki érti és magyarul tudja magáénak azt a kultúrát, amit szeretnék a stábommal együtt, a játékosokkal közösen létrehozni.
Természetesen elérkezhet olyan idő, amikor be kell látni: ahhoz hogy szintet tudjunk lépni, magasan kvalifikált külföldi játékosban kell gondolkodnunk.
– Van-e még mondanivalód, olyasmi, amire nem kérdeztem rá?
– A köszönet. Nem nyújtanám el, de azért mégiscsak négy éve és egy hónapja, hogy ültem ugyanígy itthon a kanapén és kaptam egy sms-t Sanyitól (Cseh Sándortól – a szerk.). Fradi ifiedző voltam és akkor kezdtünk el beszélgetni az OSC-ről. Nagyon köszönöm Cseh Sanyinak, hogy “kitalált” engem erre a pozícióra. És azt is, hogy úgy engedett dolgozni, hogy a legtermészetesebb volt, hogy közben a saját tudását, amire az adott helyzetben éppen szükségem volt, önzetlenül átadta. És ez így ment három évig, amíg a női válogatottal folytatott munka őt el nem szólította.
Köszönöm Becsey Petinek, hogy elhitte Sanyinak: ennek jó vége lesz.
Ami pedig Kósz Zolit illeti, mellette dolgozni három évig, azt jelentette nekem…, hogy annyira elkényelmesedtem, hogy jelenleg sincs elképzelésem arról, miként kell a kapusokkal profi szinten foglalkozni, mert mindent ő csinált ezen a téren és ez így volt jól. De a legnagyobb segítséget akkor kaptam tőle, amikor jól időzítve érzett rá azokra az emberi gesztusokra, biztatásokra, amikre az adott pillanatban leginkább barátként volt szükségem.
Kovács Robival egy év elég volt ahhoz, hogy nemcsak szakmailag, hanem barátként is olyan mélységeket járjunk be, aminél többet egy ilyen együttállásban nem kívánhat edző, ember.
Sok fontos, pozitív dolgot megemlítettem ebben a beszélgetésben. De a legnagyobb dolog az volt, hogy tudtam őszintén szeretni a játékosaimat és kapcsolódni hozzájuk nemcsak szakmailag, hanem emberileg is. Lehet, hogy valaki úgy érzi, kaphatott volna többet is, de ez az életben mindig így van.
Köszönöm nekik is és a kollégáimnak is ezt a négy évet!
– Köszönöm a beszélgetést!