“Újkocsi-illata volt az egésznek” – vlv-interjú Manhercz Krisztiánnal

A magyar válogatott egyik vezére, meghatározó játékosa volt a spliti Európa-bajnokságon a 25 éves Manhercz Krisztián. Nemcsak a sikeres Eb-ről, hanem a nem sokkal korábbi, kudarccal végződött budapesti vb-ről, a két torna, a két csapat közötti különbségről is kérdeztük őt.

MANHERCZ KRISZTIÁN a vlv-nek:

– Még mindig túlságosan közel vagyunk a budapesti világbajnoksághoz, kérlek, kezdjük ezzel! Mi történt a magyar csapattal a vb-n?

– Előzetesen részben elvárás, részben reális cél volt, hogy jussunk döntőbe, sőt, szerezzük meg a világbajnoki címet. Azért mondom reálisnak ezt az “igényt”, mert a mi csapatunk változott a legkevesebbet a tokiói olimpia óta.

Csak emlékeztetnék: ez a vb eredetileg Fukuokában lett volna, előbb időben elhalasztották, majd Budapest ugrott be. Sok csapat mellett minket is érintett, hogy a Bajnokok Ligája nyolcas döntője nagyon közel volt a vb startjához. Az ott szerepelt játékosok két-három napot pihenhettek és még így is csak mintegy tíznapos felkészülése volt a komplett keretnek. Ez természetesen nem lehet kifogás. Lehet hivatkozni a hazai helyszín miatti nyomásra, de játszottunk már itthon világversenyeket, döntőbe is jutottunk, tehát megszereztük azt a rutint, amelynek birtokában jól kell tudni szerepelni 7-8 ezer magyar szurkoló előtt is. Az viszont igaz, hogy ez előtt a vb előtt talán a szokásosnál is nagyobb volt a várakozás, kimondatlan-kimondott cél volt az aranyérem megszerzése. A 2017-es vb-n és a 2020-as Eb-n inkább csak jó lehetőségént érezte mindenki, hogy “akár oda is érhetünk”, de ugyanezt gondolhatták a szerbek, a spanyolok, több más csapat is. Most tényleg az volt a levegőben, hogy ez a mi vb-nk lesz.

– Több meccs utáni nyilatkozatból és a vb-t követő megszólalásokból is az tűnt ki, hogy nem volt rendben a csapategység…

– A csapaton belül voltak konfliktusok, de sosincs olyan, hogy mindenki mindenkivel jóban van. A nyomás, a frusztráció tovább érlelheti az ellentéteket és egy esetleges rossz eredmény pedig ki is élezheti azokat. Nyilván az olaszok elleni negyeddöntőre gondolok, amelyen elveszítettük az éremszerzés lehetőségét. Amikor ezzel szembesültünk, az hatalmas pofon volt mindenki számára, hiszen ne feledjük, elsősorban mi magunk vártuk magunktól, a csapattól az aranyérem megszerzését. Ez egy “Huh!-élmény” volt még a vízilabda-kedvelők számára is, el lehet képzelni, hogy mi mit éreztünk.

Ilyenkor mindenki kutat, elemez, keresi a felelőst és bizony ez is felerősít lappangó konfliktusokat, amelyek akár a vízben, akár a parton jelen vannak és kifejezetten rombolják a csapategységet. Ezek a konfliktusok nem voltak megoldva, sőt, kezelve sem, a levegőben maradtak és a változtatásra már nem volt idő. Egyébként a negyeddöntő után ez a helyzet tisztábbá vált, mindenki nyíltabban tudott beszélni róla, mint korábban, hiszen felszínre tört az elégedetlenség.

Azóta sok idő eltelt, az MVLSZ szövetségi kapitányt is váltott. Nyilván mindenkinek megvan a véleménye arról, hogy mit kellett volna másként csinálni.

– Ezek a megoldatlan konfliktusok kihatottak magára a játékra?

– Nem mondanám, hogy volt ennyire közvetlen hatás. Inkább egy szemléletes példával érzékeltetném a különbséget. Meg lehet nézni, hogy gólszerzés után hogy reagáltak a vízben lévők és a kispadunkon ülők a vb-meccseken és hogyan a spliti Eb-n. És itt nem arról van szó, hogy a vb-n ne örült volna nagyon mind a 13 játékosunk, csak a közösségi érzés, az egymásért való küzdés, az összefogás volt más szinten.

– Az olasz meccs utáni nyilatkozatod önkritikus volt, olyasmi volt a lényege, hogy ne áltassuk magunkat azzal, hogy csak egy góllal kaptunk ki, mert két perccel a vége előtt még négygólos hátrányban voltunk…

– Nehéz volt akkor mit mondani, hiszen hazai világbajnokságon kaptunk ki végül is simán egy megfiatalított olasz csapattól. Sok olyan játékosuk volt, akinek hiányzott a nemzetközi tapasztalata, mégis megvertek minket a pörgésükkel, a szervezettségükkel.

– Elhangzott a vb után, hogy mindenkinek magába kell néznie. Te megtetted?

– Természetesen. Egy vb-hetedik helyben mindenkinek megvan a saját felelőssége és senki sem mutogathat másra. Ezt közösen rontottuk el, a stábbal együtt mintegy huszan. Persze, van, akinek kisebb és van, akinek nagyobb a felelőssége és most nem egy-egy kihagyott helyzetre gondolok, hanem arra, hogy beletettük-e a CSAPATBA mindazt, amire szükség lett volna.

Visszatérve a konkrét kérdésre, elgondolkodtam, igen. Nagyon rossz volt a vb után, igyekeztem is távol maradni a vízilabdától, amennyire csak lehetett, ez konkrétan két hetet, majd egy egyéni edzésekkel eltelt újabb hetet jelentett. Külföldön voltunk és mondtam a menyasszonyomnak, hogy a vízilabdáról minél kevesebbet szeretnék beszélni.

Átgondoltam az egészet, azt, hogy a felkészülés alatt mit tettem bele, hogy mennyire találtam meg a saját szerepemet.

– Mire jutottál?

– Bizonyos téthelyzetekben túl sok játékos akarta felvállalni a vezérszerepet, ez bizonytalansághoz vezetett, Volt, hogy ellőttem helyzetet csak azért, mert éreztem, hogy valami nem jól működik, belelőttem a blokkba – de azt kell, hogy mondjam, ezt a fajta önkritikát nemcsak a vb után, hanem minden meccs lefújását követően lehet gyakorolni.

– A vb visszhangja, a közvélemény reagálása milyen hatással volt rád. Hogy csak a legextrémebb véleményt idézzem: meg akartátok buktatni a szövetségi kapitányt…

– Volt ennél durvább is… A laikusoknak mindig volt és mindig lesz véleménye, ez a sporthoz hozzá tartozik. Ezek a vélemények nem relevánsak. Amikor megy a szekér, éltetnek minket, amint rossz eredmény következik, előjönnek a kritikák, “na én megmondtam” stb.

– Nyilvánosságra került, hogy hivatalosan is történtek retorziók, kaptatok anyagi veszteséggel járó büntetéseket. Ezt igazságosnak tartod? Hiszen nem történt más, mint hogy egy versenyen rosszul szerepeltetek. Mintha a büntetés azt az egyébként a közönség soraiból is olykor hallott kritikát támasztotta volna alá, hogy nem adtatok bele mindent…

– Volt büntetésünk. Én amondó vagyok, hogy a teljesítményünk nyilvánvalóan rászolgált egyfajta kritikára, amit jogosan követhet akár valamilyen retorzió is. Mindazonáltal nem feltétlenül tartom jó megoldásnak, hogy ez az Európa-bajnoki felkészülés kezdetén történt. Azért ez okozott frusztrációt többekben, bennem is. De nem amiatt, hogy igazságtalannak tartottam volna a rossz teljesítményt követő retorziót, pusztán azt hiányoltam, ami az aktuális feladatra való készüléshez valami pozitívumot adott volna. Büntetni mindig könnyű, de kontraszt nem volt felvázolva.

Az egyetlen dolog, amire tudtunk támaszkodni, az volt, hogy még inkább összezár a csapat az Európa-bajnokságon. Pihentünk két-három hetet egy nagyon rossz eredmény után, aztán belecsaptunk a közepébe, borzasztó kemény öt hetünk volt, komoly fizikai munkával. Nem mondhatom, hogy a büntetések jó hatást váltottak ki ebben az időszakban, rossz emlékként gondolunk vissza erre a helyzetre, talán jobb lett volna, ha megvárják az Eb végét.

– Egy évet töltöttél a Fradiban és tudható, hogy nem volt felhőtlen az ott eltöltött idő. Önkritikusan nyilatkoztál te magad is erről. Felvetődik a kérdés: hogy fogadtad a hírt, hogy éppen Varga Zsolt váltja a szövetségi kapitányi poszton Märcz Tamást?

– Örültem. Azt gondolom, hogy arra, amit Zsolt képvisel, arra az erőre, mentalitásra most szüksége volt a válogatottnak. Elég, ha csak a csapatnak az Eb-n tanúsított morális hozzáállását nézzük – ez nyilvánvalóvá teszi, hogy mire gondolok.

Ami a kettőnk viszonyát illeti, ha voltak is esetleg negatív érzések, a fradis évem óta már öt év eltelt. És a kinevezése után néhány nappal leültünk beszélgetni, nehogy bármelyikünkben is legyen akár csak egy kis negatív érzés. Rettentően pozitív beszélgetés volt. Úgy gondolom, a játékos teljesítményéből mindig észrevehető, ha frusztrálva érzi magát – ilyen nálam nem volt, ezt mindenki láthatta. Szerintem látszott, hogy élvezem a játékot, bírom az edző bizalmát is, felszabadult vagyok. Nem is ragoznám tovább, örültem Zsolt kinevezésének, az volt a véleményem, hogy az általa képviselt mentalitás, alkalmazott játékstruktúra adaptálható a válogatott számára. Így is történt, akik nem fradisták, tehát nem vele dolgoztak korábban, azok is fel tudták mutatni az általa elvárt elánt, tüzet, ami szerintem a legfontosabb volt ezen az Eb-n.

– Akkor térjünk rá Splitre. Az egész időszak, az edzések, a meccsek sora, a szabadidő a szállodában – mennyire volt más, mint a korábbi időszakban?

– Számomra már csak azért is más volt, mert most már az idősebbek közé tartoztam… 🙂

– Ez jelentett valamilyen terhet?

– Inkább furcsa volt. Nagyon élveztem az ezzel járó szerepkört. Vámos Marci, Varga Dumi és Hárai Pufi nem volt ott, Jansik Szili személyében új lett a csapatkapitány, de ez azt is jelentette, hogy vezérszerepbe kell előre lépni a parton is olyanoknak, akik korábban nem tartoztak ebbe a kategóriába és én magamat is ide sorolom. Jóleső dolog volt ez számomra, könnyen hozzá tudtam szokni. Kicsit olyan volt, mint régen az utánpótlás-válogatottakban, ráadásul több olyan játékos is volt, akivel régóta együtt játszom és már ők is az idősebbek közé tartoznak. Számomra kicsit “újkocsi-illata” volt az egésznek annak ellenére, hogy a vb-csapatból nyolcan is ott voltak Splitben. Ebben a nyolc játékosban volt egy komoly “sértettség”, ezt úgy kell érteni, hogy nagyon dacosan indultunk Horvátországba, be akartuk bizonyítani, hogy nem a vb-hetedik hely a mi helyünk. Ennél jobbak vagyunk, többet érünk. Ehhez jöttek a fiatalok, akikben hatalmas volt a bizonyítási vágy, joggal érezték úgy, hogy ez most az ő nagy lehetőségük. Ez a két különböző motiváció tökéletesen összefonódott, ami rendkívül jó csapatösszhang kialakulásához vezetett.

– A csapat játéka, a stílus mennyire volt más, mint Märcz Tamás idejében?

– Az Eb-n a mérkőzések zömén egy klasszikus centerrel álltunk fel (Németh Tonival – a szerk.), és ez eleve magával hozta, hogy sokkal többet kellett a szélső játékosoknak, Fekete Gerinek, Jansik Szilinek, Angyal Daninak, Molnár Eriknek bejárogatni középre és ők, ugye, nem kifejezetten centerek. Ez a megoldás a csapatunk erőssége lett, nagyon jól alkalmaztuk az ellenfelekkel szemben. Ez mindenképpen újdonság volt. Ami a védekezést illeti, maguk a konkrét teendők nem voltak ismeretlenek senki számára, de ha jól tisztázottak a feladatok és azok végrehajtását kellően begyakoroljuk, akkor az egésznek teljesen más képe van anélkül, hogy új stílusról beszélnénk. Ennek is volt köszönhető, hogy a negyeddöntő-elődöntő két meccsén húsz blokkunk volt, ami a kapusnak is megadja a stabilitást, Vogel Soma 10 feletti védést tudott bemutatni minden mérkőzésen.

Voltak új dolgok is, de az öthetes felkészülés új elemek stabil alkalmazásának előkészítésére kevés. Mindenesetre, ha úgy vetődik fel a kérdés, hogy látszott-e már a csapaton Varga Zsolt keze nyoma – szerintem igen.

– A meccsek közül melyik az, ami leginkább megmaradt benned?

– Nyilván a szerbek és a spanyolok elleni mérkőzés, ez szerintem sokaknak így van. A szerb azért, mert bármilyen ellenféllel szemben hatalmas fegyverténynek tartom azt, ha egy csapat egy rangadón elmegy négy-öt góllal és ezt az előnyt megtartja, sőt, közé tud még tenni. Általában benne szokott lenni egy kis kiengedés, amikor olyan nagy előnyre teszünk szert, mint amikor a szerbek ellen 7:2-re vezettünk. De most annyival gyorsabbak voltunk, annyival jobban akartunk, hogy demoralizáló módon tudtuk megtörni a szerbeket. Kellettek persze Soma védései, kellettek a blokkok, az is, hogy a szerb játékosok elbizonytalanodjanak. Mindig megvolt az újabb és újabb gólunk, tudtuk tartani a ritmust.

A spanyol meccs pedig azért volt nagyon különleges, mert az Eb előtt voltunk náluk edzőtáborban és szerintem egyszer, ha meg tudtuk őket verni, nem az a kép alakult ki ott, hogy Splitben le fogjuk majd őket győzni. Kiderült egyébként, hogy a csapatunk nagy hullámvölgyekre “képes” – Spanyolországban és a horvátok elleni sibeniki edzőmeccseken is. Mindkét alkalommal volt olyan kétkapu, amelyen nagyon gyengén játszottunk. Az Eb-n a szerb meccs mutatta meg, hogy ha koncentráltak vagyunk és “megvan a fej”, akkor hullámhegyekre is fel tudunk jutni. Folyamatosan építettük magunkat tovább, ez tette lehetővé, hogy a spanyolok ellen kétgólos hátrányban sem estünk össze, a végén pedig, két perccel a befejezés előtt abból a spanyol válogatottból, amelyben csak egy játékos cserélődött a vb-hez képest, emberelőnyben egyetlen játékos sem mert kapura lőni. Ez mindent elmond! Ez az elődöntő a legkedvesebb emlékeim közé tartozik.

– Utólag hogy látod, volt esély a döntőben?

– Persze. Két perccel a vége előtt, mínusz egynél volt egy büntetőnk, amit én hagytam ki…

– Nyomasztó érzés? Hogy gondolsz vissza rá?

– Persze, hogy az. Vannak negatív gondolatok, amik előjönnek, noha én sem gondolom, hogy emiatt az egy hiba miatt veszítettük el azt a meccset. Sok momentum dönt el egy mérkőzést, de kétségtelen, hogy ez az egyikük volt. Kihagytunk ziccert is, a védekezésünk sem úgy működött, mint a spanyolok, a szerbek vagy Montenegró ellen. Megvoltak a lehetőségeink, volt egy hazai pályás bíráskodás, de két perccel a vége előtt megkaptuk a büntetőt. Ki-ki helyzet volt akkor, ha valamelyik fél egy jó védekezést, majd egy jó támadást beletesz, megfordíthatja az állást. Ez nekünk nem sikerült sajnos, az egész mérkőzésen rohantunk az eredmény után. Nagyon sajnálom, “tündérmese-feelingje ” lehetett volna, ha sikerül azt a meccset is megnyerni, közel is voltunk hozzá. Abszolút nyerhető meccs volt, benne volt a pakliban, hogy győzünk. Sajnos a végjátékban többet hibáztunk.

– Mi lesz most? Milyen a válogatott, milyen folytatás várható? Ha visszajön a három ember, mi változik?

– Ezek olyan kérdések, amelyeket nem nekem kellene feltenni. Azt a bizonyos három embert nem lehet együtt kezelni. Teljesen más hatásuk van a többiekre és más-más poszton is játszanak. Mindhárman a világelitet testesítik meg a tudásuk alapján, s ezzel segíteni tudják a csapatot. A spliti válogatott nagyon fiatal volt, éppen ez volt az egyik ereje. A kérdés az, hogy miként lehet ezt az erőt megtartani, meg kell-e tartani ebben a formában vagy lehet esetleg még tovább fejleszteni. Nem biztos, hogy változna a csapategység a három játékos visszatérésével, biztos vagyok benne, hogy a szövetségi kapitány és a stáb minden eshetőséget meg fog vizsgálni. Nekünk most az Eb után az a dolgunk, hogy regenerálódjunk, hiszen voltak sérülések. Most szünet jön a válogatottnál, mindenki a klubjára koncentrál majd. Utaltam konfliktusokra, ez most alkalmas időszak lehet arra is, hogy ezeket kezeljük, ha szükséges, hiszen az a tapasztalat, hogy ilyen téren idő is kell a változáshoz.

– Mi vár rád a klubban?

– Azt gondolom, hogy az utóbbi két év tapasztalatai alapján mind a bajnokságban, mind a Magyar Kupában reális cél az elsőség megszerzése az OSC számára. A Bajnokok Ligájába a második kvalifikációs körben kapcsolódunk be, e hét végén, szeretnénk feljutni a főtáblára és ott minél jobb eredményt elérni, de ennyire nem szaladnék előre.

– A záró kérdés előtt azt szeretném megtudni, hogy a most adott válaszaidban van szerepük a pszichológiai tanulmányaidnak?

– Szeretném azt gondolni, hogy bizonyos helyzeteket jól látok. Külső “megfigyelőként” könnyebb értékelni dolgokat, belülről nehezebb, de valóban igyekszem kamatoztatni a tanulmányaimat, mert tudom, hogy ez nekem és a környezetem számára is hasznos lehet.

– Pontosan mit tanulsz és hol tartasz?

– Az Eltén pszichológiát és a felénél vagyok, a harmadik félévben.

– Van-e olyan mondanivalód, amit nem érintettünk, de fontosnak tartod, hogy megemlítsd?

– Szerintem mindenről beszéltem, ami fontos. Kíváncsian várom a következő időszakot mind a klubom, mind a válogatott szempontjából. Bízom abban, hogy azt a szintet, amit morálisan teljesítettünk az Eb-n, még tovább lehet fejleszteni.

– Köszönöm szépen a beszélgetést.