A magyar férfi vízilabda-válogatott negyedik helyen zárta a párizsi olimpiát. Ez pontszerző hely, de mindenkinek sokkal nagyobb ambíciója volt és a szövetségi kapitány által irányított, alaposan megtervezett, a tudomány és a technika-technológia modern eszközeit is igénybe vevő felkészülés erősítette a közvélemény érzetét, miszerint a pólósok igencsak esélyesek a jó eredmény elérésére. Az eredmény így csalódás – elsősorban maguknak a főszereplőknek. Az első értékelések:
Madaras Norbert
A Transparency International (TI) „peresítette” közérdekűadat-igénylését és jogerősen pert nyert a Magyar Vízilabda Szövetséggel szemben. Így az MVLSZ-nek át kellett adnia annak a vizsgálati anyagnak a dokumentumát, amely Vári Attila MVLSZ-elnöki időszakának gazdálkodásáról készült. Madaras Norbert, a szövetség jelenlegi elnöke az ügyről interjút adott a vlv szerkesztőjének:
Ismét utánpótlás-konferenciát rendezett a Magyar Vízilabda Szövetség, muníciót adva az ország minden részéről összesereglett (utánpótlás-)edzőknek. Ezúttal nem elsősorban a konkrét szakmai kérdések, blokkok, védekezési formációk kerültek terítékre, hanem – a sportág egészét érintő technikai jellegű információk mellett – mélyrétegeket megmutató információk egész sorát ismerhették meg az edzők azokról, akikkel nap mint nap foglalkoznak az uszodákban.
Szombaton tartotta “zárszámadó” évi rendes közgyűlését a Magyar Vízilabda Szövetség. Az elnök egyensúlyba került, eredményes gazdálkodásról adott számot.
A címvédő Hollandiát győzte le a magyar csapat a dohai vb negyeddöntőjében és ezzel megszerezte az olimpiai részvétel jogát. A döntőbe jutásért szerdán 15.30-kor szállunk vízbe a görögök ellen.
A hétfői vb-rajtra készülő magyar válogatott egyelőre nem teljes, a betegség miatt otthon maradt Varga Dénes később csatlakozik a többiekhez. Varga Zsolt játékosai szombaton délelőtt edzettek először a versenyhelyszínen, az USA-csapatával közös pályán és még egy kis “mini-meccset” is játszott egymással a két válogatott. Helyszíni jelentésünk Vogel Soma beszámolójával az eddig Dohában történtekről:
Tisztújító kongresszust tartott a European Aquatics (LEN) szombaton Athénban. Az eddigi elnököt, a portugál Antonio Silvát (a saját hazájában őt ért erőteljes támadások ellenére) újraválasztották. Madaras Norbert négy évre lett a Büro tagja. Részletek:
A LEN hivatalos tájékoztatása szerint a kongresszuson 46 nemzeti szövetség képviselője vett részt, ez a teljes tagság 90 százalékának felel meg. A legfontosabb személyi döntések egyhangú szavazással születtek meg. Így kapott tagságot a szervezet vezető testületében, a Büróban a következő négy esztendőre Madaras Norbert, az MVLSZ elnöke. Ő 2023 tavaszán Wladár Sándor helyére került be a testületbe, akkor is egyhangú szavazással, a mostani lesz az első teljes ciklusa.
Madaras Norbert nyilatkozata az MVLSZ hivatalos honlapján:
„Megtiszteltetés és a magyar vizes sportok elismerése, hogy ismét a Bureau tagja lehetek. Számomra külön öröm, hogy immár öt vízilabdás kötődésű tagja van az elnökségnek, ami rekord, és akikkel sokat tehetünk a sportágért a következő években. Van mit, ez egyértelmű, informálisan már péntek este elkezdtük az egyeztetéseket arról, mit szeretnénk elérni a következő években. Úgy gondolom, a sportág eladhatóságát, népszerűsítét, megfelelő promócióját nagyon nagy mértékben javítani kell, amihez természetesen elengedhetetlen a szövetségekkel és a vezető klubokkal való együttműködés. A legutóbbi Európa-bajnokságon is kiderült, komoly potenciál van a vízilabdában, csak ezt még jobban, még hatékonyabban, még tudatosabban kell kiaknázni.”
A szervezet elnöke Antonio Silva lett, hat alelnököt választottak, ők: Kiriakosz Giannopuloss (GRE), Christer Magnusson (SWE), Vania Udovicsics (SRB), Gilles Sezionale (FRA), Marco Troll (GER) és Erkan Yalcin (TUR).
Büro-tagok: Ewen Cameron (SUI), Fernando Carpena (ESP), Rokur I Jakuppstovu (FRO), Pia Johansen (SWE), Graeme Marchbank (GBR), Madaras Norbert (HUN), Milos Mracevic (MNE), Arno Pajek (AUT), and Camelia Alina Potec (ROU).
(Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke a World Aquatics vezető testületi tagjaként részese a LEN irányító testületének is.)
Létrehoztak egy – a LEN által “történelminek” nevezett – döntéssel egy új testületet. Ez egyfajta felügyeleti funkciót lát majd el, két “egysége” van, a tanács és az ítélkezéssel foglalkozó testület. Előbbi három tagja közül az egyik Szántó Dávid, a MÚSZ nemzetközi igazgatója.
Címlapkép: European Aquatics
A tisztújító kongresszusnak pikáns nemzetközi hátteret adott, hogy a EA (LEN) elnökének az elmúlt időszakban komoly problémákkal kellett szembenéznie saját hazájában, ahol a nemzeti vizes szövetség elnöki tisztségét töltötte be. Amennyire a sajtóból meg lehetett ismerni az őt érintő (és a tisztségéből való felfüggesztéshez vezető) folyamatot, egy rendkívül zavaros, részben az üzleti élethez is kapcsolódó ügyben egyes intézkedéseit összeférhetetlennek minősítették.
Antonio Silva egy hete nyilatkozatot tett közzé a Portugál Úszó Szövetség hivatalos honlapján. Ebben részletesen kifejti álláspontját az őt ért vádakkal kapcsolatban és kijelenti, hogy nem követett el jogsértést, ezért bírósághoz fordul. A deklarációból ugyanakkor az is kiderül, hogy a nemzeti szövetség vezetését kénytelen volt átadni helyettesének.

