Zsivko Gocics helyét eddigi segítője, Hangay Zoltán veszi át a Szolnok kispadján, heten távoznak, hatan érkeznek. Szerényebb a költségvetés, de nem lesz “eredménykényszer” – így a klub vezetése. Részletek:
A megyei napilap, az Új Néplap, majd a klub hivatalos oldala hozta nyilvánosságra kedden, hogy milyen átalakulások lesznek a Szolnok csapatánál.
Mint ismert, Zsivko Gocics 11 év után hagyja el a várost, új munkahelye még nem ismert. (vlv-interjú 1 és vlv-interjú 2.) A helyét az eddigi másodedző, Hangay Zoltán veszi át.
Kovács István, a klub szakmai igazgatója megerősítette a megyei lap információit, miszerint az elmúlt évad csapatában szerepelt három meghatározó vízipólós közül a válogatottal a közelgő világbajnokságra készülő Nagy Ádám a Ferencváros, Konarik Ákos a Vasas soraiba igazol, míg Angyal Dániel az OSC csapatával tárgyal. Gárdonyi András kapus a Fradi szakmai stábjában fog dolgozni a jövőben. Mellettük a holland Bilal Gbadamassi és a két horvát játékos, Kristijan Milakovics és Ivan Zovics is másutt folytatja pályafutását.
– Természetesen lesznek érkezők is – mondta Kovács István. – Közülük a legismertebb az olimpiai bronzérmes bekk, Pásztor Mátyás, aki hét év távollét után a BVSC-ből tér vissza klubunkhoz. Józsa Ottó kapus egykoron Szolnokon nevelkedett, majd évekig a Pécs kapuját védte, nyártól ismét a mi játékosunk lesz. Szintén a BVSC-től igazoltuk a center Ágh Györgyöt. Mellettük juniorválogatottak sora, Vizsmeg Zsombor Miskolcról, Belényesi Dávid és Vámosi Bertold Újpestről igazol sorainkba. Nem feledve, hogy elmúlt évadbeli csapatunkból Jansik Dávid, Kovács Gergő, Teleki András, Bányai Márk, Schmölcz Norman, Pető Attila, valamint Szeghalmi Zsombor továbbra is bennünket erősít. Egy biztos, szerényebb költségvetéssel dolgozunk, mint az elmúlt évadban, de nincs eredménykényszer. Meglátjuk, hogy fiatal edzővel és egy megfiatalított csapattal milyen eredményt fogunk elérni a honi bajnokságban és a nemzetközi színtéren, az Eurokupában.
Hangay Zoltán mindössze 33 esztendős, játékosként többszörös magyar bajnok és BL-győztes csapattag volt, az utánpótlás mellett nyolc éve dolgozik, és négy évig volt Zsivko Gocics segítője.
Így nyilatkozott az Új Néplapnak:
– Vincze Gergő kollégámmal már javában tervezzük a felkészülést, június végén találkozunk a fiúkkal, egy hétig együtt dolgozunk, majd a következő két hétben mindenki egyénileg fog edzeni, július közepétől pedig megkezdjük az alapozást. Új lesz nekem is és a csapatnak is, nem lesz könnyű dolgunk, hiszen a kulcsjátékosokkal együtt a gólok hetven százaléka távozott csapatunktól. Sokat kell melóznunk, ez lesz a kulcs. A fiúkkal együtt élni akarok a felkínált lehetőséggel.
(Hangay Zoltánnal vlv-interjú készül, várhatóan szerdán tesszük közzé.)