Tökéletes összegzést közölt az ősszel kezdődő új klubszezon lebonyolításáról horvát laptársunk, a Total Waterpolo. Cikkük alapján ismertetjük a versenyrendszert, az “átjárást” a tornák között és a különböző kupasorozatok feltételezhető mezőnyét. Várhatóan hat magyar csapat lesz érintett.
Az új nemzetközi klubszezon szeptember 18-án, a Bajnokok Ligája selejtezőkörével kezdődik, s a European Aquatics (EA) bevezet néhány újítást, amelyek magyar csapatokat is érintenek.
A szabályzat legújabb verziója szerint a legjelentősebb változás az EA ranglistáján 1–10. helyen álló országok bajnokságainak 2. és 3. helyezettjeit érinti. A 2025/26-os szezonban a 3. helyezett csapatok közvetlenül az Eurokupa csoportkörébe kvalifikálták magukat. A következő idényben azonban már nem kapnak automatikus kvalifikációt, hanem az összes többi résztvevővel együtt az Eurokupa selejtezőkörében kell versenyezniük.
Ugyanakkor a top 10 bajnokság második helyezettjei előnyt élveznek: minden, a Bajnokok Ligája selejtezőjébe bekerülő klub mostantól garantáltan folytathatja európai szereplését a két legerősebb európai verseny egyikének csoportkörében.
A korábbi rendszer szerint a Bajnokok Ligája selejtezőjében nem továbbjutó csapatok az Eurokupa-selejtezőbe “estek le”. Az új formátum szerint azok a klubok, amelyek nem jutnak be a Bajnokok Ligája csoportkörébe, automatikusan részvevői az Eurokupa-csoportkörnek.
Az országok ranglistája 2026-ban (a klubok eredményei alapján) – az első 12 helyezett:
1. Olaszország, 2. Magyarország, 3. Spanyolország, 4. Szerbia, 5. Görögország, 6. Horvátország, 7. Franciaország, 8. Románia, 9. Németország, 10. Montenegró, 11. Georgia (Grúzia), 12. Törökország.
A Total Waterpolo közzétette a legfontosabb európai versenyekre kvalifikált csapatok listáját is.
Bajnokok Ligája
A fenti ranglista 1-10. helyen rangsorolt szövetségei nevezhetik be két legjobb klubjukat. A 11. és 12. helyen rangsorolt nemzetek nemzeti bajnokaikat delegálhatják.
A legjobb 10 ország bajnokai közvetlenül kvalifikálódnak a csoportkörbe, míg az összes többi klubnak a selejtezőben kell kezdenie a fennmaradó hat hely valamelyikének eléréséért.
A közvetlenül a csoportkörbe (négy négycsapatos csoport) kvalifikált csapatok: Ferencváros (Magyarország), Pro Recco (Olaszország), CNA Barceloneta (Spanyolország), Radnicki Kragujevác (Szerbia), Olympiakosz (Görögország), Mladost Zágráb (Horvátország), CN Marseille (Franciaország), Waspo 98 Hannover (Németország), Steaua Bukarest (Románia), Jadran Herceg Novi (Montenegró).
A selejtezőn való részvételre jogosultak: Brescia (Olaszország), Honvéd (Magyarország), Sabadell (Spanyolország), Novi Belgrád (Szerbia), Panatinaikosz (Görögország), Jadran Split (Horvátország), Strasbourg (Franciaország), Spandau 04 (Németország), Nagyvárad (Románia), Budva (Montenegró), Apollon Sport Management (Grúzia), Galatasaray (Törökország).
Azok a csapatok, amelyek nem jutnak tovább a Bajnokok Ligája csoportköréből a negyeddöntőbe, az Európa-kupa nyolcaddöntőjében folytathatják.
Eurokupa
A férfi klubok ország szerinti rangsorában az 1-10. helyen lévő országok két olyan klubot nevezhetnek be, amelyek a ligájukban a 3. és a 4. helyen végeztek. A férfi klubok országos rangsorában a 11. és 12. helyen rangsorolt szövetségek az első két klubot nevezhetik be (azzal, hogy ezen országok bajnokai választhatnak, hogy melyik versenyen indulnak, a BL-ben vagy az Eurokupában).
Emellett a Konferencia Kupa győztese (De Akker Bologna, Olaszország) választhat, hogy az Eurokupában akar-e szerepelni.
A selejtezőn való részvételre jogosultak: Savona, Posillipo (Olaszország), BVSC, Szolnok (Magyarország), CN Barcelona, Terrassa (Spanyolország), Sabac, Crvena Zvezda (Szerbia), Apollon, Vouliagmeni (Görögország), Jug Dubrovnik, Primorje Rijeka (Horvátország), Pays d’Aix, Nice (Franciaország), ASC Duisburg, White Sharks Hannover (Németország), Dinamo Bukarest, Rapid Bukarest (Románia), Primorac Kotor, Buducsnoszty (Montenegró), Galatasaray, ENKA (Törökország), A-Polo Sport Management, Dinamo Tbiliszi (Georgia [Grúzia]), De Akker Bologna (Olaszország, a Konferencia Kupa győztese).
A csoportkörbe bejutókra (10 csapat) négy, egyenként négy csapatos csoport vár, ide csatlakozik a hat BL-kieső.
Azok a klubok, amelyek nem jutnak be a csoportkörbe, a Konferencia Kupa selejtezőjének 2. fordulójában folytathatják a szezont.
Konferencia Kupa
A férfi klubok ország szerinti rangsorában 1-10. helyen lévő szövetségek azokat a klubokat nevezhetik, amelyek a bajnokságukban az 5. és 6. helyen végeztek. A 11-12. helyen rangsorolt szövetségek három, a bajnokságukban a 3-5. helyen rangsorolt klubot nevezhetnek.
A szabályok szerint az előző szezon Challenger Kupa-győztese is jogosult indulni a következő szezon Konferencia Kupájában, függetlenül a nemzeti ranglistán elfoglalt helyétől vagy a nemzeti bajnokságon elért végső helyezésétől. (A 2026-os Challenger Kupát a Galatasaray nyerte, amely most választhat, hogy a Bajnokok Ligájában, az Eurkupában, a Konferencia Kupában vagy a Challenger Kupában kezdi a szezont.)
Az 1. selejtezőkörben való részvételre jogosultak: Trieszt és De Akker Bologna (Olaszország), Vasas, Szeged (Magyarország), Mataro, Sant Andreu (Spanyolország), Partizan Belgrád, Valis (Szerbia), Panioniosz, PAOK (Görögország), Solaris, Zadar 1952 (Horvátország), Sete, Montpellier (Franciaország), OSC Potsdam és Cannstatt (Németország), CSU Oradea, Sportul Studentesc (Románia), Cattaro (Montenegró), Galatasaray (Törökország, a Konferencia Kupa győztese), a Törökországban és Grúziában a 3., 4. és 5. helyen végzett csapatok, valamint a 13. és az alatti országok bajnokai.
A 2. fordulóba jutó csapatok számát a részvevő klubok száma határozza meg.