Hírfolyam
A Pro Recco második meccsét is behúzta, és ezzel finalista az olasz bajnokságban. Ezzel az is eldőlt, hogy Sandro Sukno csapatával bizonyosan találkozunk a Bajnokok Ligája 2025-26-os mezőnyében. A másik ágon a Trieszt (Sedlmayer Tamás csapata) egyenlített a Brescia ellen, de a mindent eldöntő harmadik mérkőzést a Brescia nyerte. Eredmények és három magyar gól videófelvétele:
Második szezonját is bajnoki aranyéremmel zárta a Szaúd-Arábiában idegenlégióskodó Boros Tamás – mint azt a Délmagyar hírül adta. A 32 éves játékost a szaúdi póló “szárnypróbálkozásairól”, az ottani életről, edzőjéről, Dejan Szavicsról és persze a jövőre vonatkozó tervekről kérdeztük. vlv-interjú.
Ha jól tudjuk, magyar vízilabdázó először lett részese Challenger Kupa-győzelemnek. Ez a harmadik számú európai versenysorozat azon klubok számára, amelyeknek túl erős a BL vagy az Eurokupa. Bognár Bendegúz a döntőben győztes holland GZC Donk játékosaként abból a szempontból is történelmet írt, hogy holland csapat először nyert európai kupadöntőt. vlv-interjú a szegedi születésű, 27 éves kapussal, akinek nagy szerepe volt a döntő megnyerésében.
A Brescia és a Pro Recco is egy lépésre került az olasz bajnokság döntőjéhez. Eredmények, Haverkampf Bence és Erdélyi Balázs góljának videófelvétele:
Hat párharc közül öt befejeződött már az első rájátszásmeccsen az OB1-ben. Eredmények, meccs utáni nyilatkozatok, vlv-fotók – folyamatosan:
Szombaton kezdődik a bajnoki rájátszás első köre. Újra ismertetjük a “játékszabályokat”, a párharcok starthelyzetét és összegyűjtöttük a klubok médiafelületén lelt előzetes információkat:
Nyílt titok, de legalábbis régóta szóbeszéd tárgya, hogy komoly gondok vannak a 2024-25-ös OB1 alapszakaszát az 5. helyen zárt OSC-nél. Nyilvánosságra került, hogy az Állami Számvevőszék a hatóságokhoz fordul a klub működésének “anomáliái” miatt, és bár még tart a bajnokság, biztos, hogy a jelenlegi gárda legnagyobb része a szezon végén szétszéled. Részletek, interjú Kovács Róbert vezetőedzővel:
A szerb csapat háromgólos idegenbeli vereség után fordított, a Recco tízgólos hazai győzelmét követően kényelmesen játszhatott, ennek döntetlen lett az eredménye. Eredmények: