Märcz Tamás kedden nyilvánosságra hozta vb-felkészülési keretét. Ismertetjük a névsort és a szövetségi kapitány vlv-nek adott nyilatkozatát:
Hírfolyam
A döntő második meccsét is fölényesen nyerte a Ferencváros és így 24-edszer lett magyar bajnok. Részletek, sok nyilatkozat és vlv-fotó – folyamatosan:
Varga Zsolt visszaveszi a csapat irányítását és ha a Fradi nyer szerdán, akkor már bajnok. Az előzmények, Varga Zsolt és Varga Dániel nyilatkozata a vlv-nek:
A LEN ismertette a Bajnokok Ligája végső állomásának, a belgrádi nyolcas döntőnek (június 2-3-4) a programját:
Címlapképünk tavaly készült, akkor is a szerb fővárosban, a Novi Belgrád uszodájában rendezték meg a tornát – napra pontosan akkor, mint idén fogják. A tavalyi mezőnyből most csak egyetlen csapat hiányzik, az Olympiakosz. A görögök helyét – csekélység… – a házigazda Novi Belgrád foglalja el.
Bajnokok Ligája final eight, június 2-3-4, Belgrád.
Június 2., csütörtök (negyeddöntők)
14.30 Brescia-Hannover (RM1)
16.30 Pro Recco-Barceloneta (RM2)
18.30 Marseille-Novi Belgrád (RM4)
20.30 FTC-Dubrovnik (RM3)
Június 3., péntek (elődöntők, helyosztók)
14.30 RM1 vesztese-RM4 vesztese (SF1) – az 5-8. helyért
16.30 RM2 vesztese-RM3 vesztese (SF2) – az 5-8. helyért
18.30 RM1 győztese-RM4 győztese (SF3) – elődöntő
20.30 RM2 győztese-RM3 győztese ((SF4) – elődöntő
Június 4., szombat (döntők, helyosztók)
12.00 SF1 vesztese-SF2 vesztese – a 7. helyért
14.00 SF1 győztese-SF2 győztese – az 5. helyért
17.00 SF3 vesztese-SF4 vesztese – bronzmérkőzés
19.30 SF3 győztese-SF4 győztese
Emlékeztetőül a tavalyi végeredmény (a döntőben: Pro Recco-FTC 9:6):
1. Pro Recco
2. FTC
3. Brescia
4. CNA Barceloneta
5. Jug Dubrovnik
6. Hannover
7. Olympiakosz
8. Marseille
A torna legjobb játékosa Dusan Mandics (Pro Recco) lett.
Két meccs, két győzelem – ennyi volt a Pro Recco bajnoki elődöntője a Savonával szemben. Suknóék várják a döntőbeli ellenfelet, a másik ágon ugyanis (ötméterespárbajt követően) 1:1-re áll a Brescia-Trieszt párharc.
Olasz bajnoki elődöntők
Második forduló
Savona-Pro Recco 7:9 (4:3, 1:1, 1:2, 1:3)
Savona: Massaro, Rocchi 1, Pacaljev 1, Vuskovics, Molina, Urbinati, Caldieri, Bruni 1, Campopiano 1, Fondelli 1, Iocchi Gratta 2, Maricone, Da Rold. Vezetúedző: Aberto Angelini
Pro Recco: Del Lungo, Di Fulvio 1, Zalánki, Figlioli 1, Younger 2, Bertoli, N. Presciutti, Echenique 2, Ivovics 1, Cannella, Aicardi 2, Hallock, T. Negri. Vezetőedző: Sandro Sukno
A Pro Recco két győzelemmel biztosította helyét a döntőben.
Trieszt-Brescia 13:14 (0:3, 2:5, 4:0, 3:1 – 4:5) – ötméteresekkel
G.: Mezzarobba, Buljubasic 3-3, Petronio 2, Podgornik, Bego, Bini, Razzi, Vrlics, ill. Presciutti 5, Luongo, Vapenszki 2-2, Dolce, Bicari, Lazics, Renzuto Iodice, Alesiani
A finálé az egyik fél második győzelméig tart majd. A kijelölt időpontok: május 21., szombat, 28., szerda, ha még szükságes, május 28., szombat.
Címlapkép: prorecco.it
A második bronzmeccset is ugyanolyan simán nyerte a Vasas, mint az elsőt Szolnokon és így harmadik lett a bajnokságban. Ez egyben BL-selejtezős helyet is jelent. Zsivko Gocics nem folytatja a Szolnoknál. Részletek, Szlobodan Nikics, Zsivko Gocics, Bátori Bence és Erdélyi Balázs nyilatkozata a vlv-nek, később sok fotó:
A hazai pályán elszenvedett súlyos vereség után a Szolnok Budapesten szeretné kiharcolni a harmadik mérkőzés lehetőségét. Ha ez nem sikerül, éremosztás lesz szombat este a Komjádiban. Előzetesünk a két klubtól származó információk alapján:
A LEN vezető testülete döntött a soron következő két vízilabda Európa-bajnokság helyszínéről. Részletek:
A szövetségi kapitány nemrégiben jelentette be, hogy új tagja van a válogatott stábjának Vass Bence személyében. Az erőnléti edzőt bemutatkozó beszélgetésre kértük.