A selejtezők végeztével megvannak az Eurokupa-továbbjutók és arra is fény derült, hogy a Bajnokok Ligájából mely csapatok esnek le a második számú európai kupasorozatba. Íme:
Hírfolyam
Vasárnap befejeződött a BL-selejtezők második köre. Ismertetjük a csoportok végeredményét:
A Magyar Vízilabda Szövetség hivatalos honlapján pénteken megjelent sajtóközlemény szerint lemondott MVLSZ-elnöki tisztségéről Vári Attila. A közleményt az alábbiakban – változtatás nélkül, betűhíven – ismertetjük:
Ha kis szerencsével is, de csoportesőként jutott tovább kotori-BL-selejtezőtornáráról az OSC. Itt közöljök az eredményeket:
A Szolnok harmadik helyen jutott tovább csoportjából. A szirakúzai torna összes eredménye:
A BVSC is győzelemmel kezdte nemzetközi szezonját. Itt közöljük folyamatosan a barcelonai Eurokupa-selejtezőtorna eredményeit:
A Vasas Horvátországban folytatta menetelését és a csoport második helyét megszerezve továbbjutott a BL-selejtezők utolsó körébe. A spliti torna eredményei:
Egy győzelemmel és egy vereséggel áll a Honvéd a szlovéniai Eurokupa-selejtezőtorna első két fordulója után. Itt közöljük folyamatosan a kranji eredményeket.
Három Eurokupa-csapatunk is megkezdi szereplését a héten. Az első négyben kell lenni a továbbjutáshoz, ez a Szolnoktól, a Honvédtól, és a BVSC-től is elvárható. A magyar érintettségű tornák menetrendje: