Dubrovnikban ütötte ki a Jugot az Olympiakosz, történelmi győzelmet aratva, Vámos Márton két góllal tért vissza a nemzetközi porondra. Zalánki három gólt lőtt a távoli Tbilisziben. Eredmények, Vámos-gólok és Marci meccs utáni nyilatkozata a vlv-nek:
Stuber Sándor
A harmadik forduló következik az Eurokupa főtábláján. A Honvéd a tavalyi döntős Savona vendége lesz, a Vasas Athénban szerepel, a BVSC hazai pályán fogadja az egykor szebb napokat látott Primorje Rijekát. A forduló teljes menetrendje és előzetesünk a kluboktól nyert információk alapján:
A Fradi kiváló teljesítménnyel magabiztos győzelmet aratott idegenben a Herceg Novi ellen és ezzel már biztos, hogy továbbjut csoportjából. Eredmények, nyilatkozatok, gólok:
Donáth Leó nevét ma már kevesen ismerik, pedig az egyik legnagyobb magyar sportdiplomata volt. Szégyenkezve bevalljuk, csak most tudtuk meg, hogy 1948 és 1980 között az olimpiai vízilabda-torna győztese megkapta a Donáth Leóról elnevezett vándordíjat. E serleg különös sorsáról szokásos történeti forrásunkból, az Arcanum adabázisából (adt.arcanum.hu) tájékozódtunk.
Húsz fiatal játékos vett részt a válogatott előkészítő keretének hétfői edzésein. Részletek, névsor, Varga Zsolt esti összefoglalőja a napról.
A Herceg Novi uszodája nem használható, ezért a házigazdáknak is idegen pályán, a bosznia-hercegovinai Trebinjében lesz a Fradi következő BL-meccse, kedden este. Program, Nyéki Balázs nyilatkozata a vlv-nek:
Itt közöltük folyamatosan az OB1-es alapszakasz 8. fordulójának eredményeit, a meccs utáni nyilatkozatokat:
A hét legjobb híre, hogy a könyöksérülésből meggyógyult Vámos Márton ismét szerepelt klubja bajnoki meccsén és három góllal járult hozzá ahhoz, hogy az Olympiakosz legyőzze a Periszteri csapatát.
Különleges játéknap következik az OB1-ben és nemcsak azért, mert senki nem halaszt, mindegyik meccs szombaton lesz. A budapestiek ritka lehetőséghez jutnak: akár négy bajnoki mérkőzést (köztük két rangadót) is megtekinthetnek rohanás nélkül. A program és előzetesünk a kluboktól nyert információk alapján: