Méghozzá visszavágó, mert a budapesti mérkőzésen a Fradi 18:10-re nyert. Nyéki Balázs óvatos, mint a vlv beharangozójában elmondta: egyelőre még nincs meg a csapat helye a final fourban. A BL-negyeddöntős csoportkör e heti programja és a magyar vezetőedző nyilatkozata:
Stuber Sándor
Olyan érdekes szembesülni azzal, hogy a legutóbbit eggyel megelőző századfordulón milyen híreket olvashattak elődeink a lapokban. Hogy mennyire másként fogalmaztak meg egyszerű dolgokat is az újságírók és hogy a vízilabda is bekerült a hírek közé – tehát már akkor valamiféle közfigyelem övezhette a sportágat. Ollózásunk színtere a Pesti Napló 1900. február 11-i száma, a forrás pedig szokásos módon az Arcanum Újságok.
Hazai pályán kapott ki a tabella élén álló Brescia az olasz bajnokság hétvégi fordulójában a Bolognától. A forduló eredményei és az egyetlen magyar gól cikkünkben:
A bajnoki alapszakasz befejezése után Magyarországon és Spanyolországban is Vigvárinak hívják a gólkirályt, csak a keresztnevük más. A két testvér ezen ünnepi alkalomból válaszolt a vlv kérdéseire:
Az OB1 alapszakaszát százszázalékos teljesítménnyel nyerte az FTC és a BVSC-vel vív elődöntőt. A másik ágon Vasas-Szolnok csata lesz. Mindkét párharc az elöl álló csapat vezetéséről indul (6:0 és 5:1) és az egyik fél 7. pontjáig tart. Osztályozó a bentmaradásért: Debrecen-Pécs. Részletek, eredmények, tabella, nyilatkozatok, vlv-fotók:
Varga Zsolt szövetségi kapitány szombaton 22 tagú keretet hirdetett. Ennyien kezdik meg a felkészülést április 4-én a Világkupa podgoricai szuperdöntőjére, amelyet megelőzően Nápolyban válogatottunk közösen edzőtáborozik az olaszokkal. A névsor, részletek:
A szombati játéknap végére kialakul a bajnoki rájátszás első szakaszának mezőnye. A forduló programja és a kluboktól nyert előzetes információk:
Újra összehívták a sportág edzőit. Az MVLSZ hétfői konferenciáján most nem elsősorban szakmai kérdésekről volt szó, hanem arról, hogy mennyire fontos megérteni egy edzőnek, hogy mi jár a tanítványa fejében, mit miért csinál. Részletek:
Szerdai olasz eredmények (az alapszakaszból még három forduló van hátra). Megmutatjuk a forduló négy magyar gólját: